Február 24-én, az ukrán háborúval párhuzamosan kitört egy másik háború is. Ezt a bizonyos másik háborút legalább akkora hévvel, hittel és odaadással vívják mint a kinetikus megfelelőjét a harctereken. Hogy kik vívják ezt a háborút? Azok akik meg vannak győződve arról, hogy csak idő kérdése és a nyugati szankciók kétvállra fektetik az orosz kolosszust – írja Robert C. Castel a neokohn.hu-n megjelent jegyzetében.
Természetszerűleg ezt a háborút nem tűzfegyverekkel vívjak, hanem számadatokkal, statisztikákkal és grafikonokkal. Az utóbbi majdnem fél évben aligha volt olyan nap, hogy ne röppent volna szárnyra egy újkeletű elemzés ami felfedezni vélte az ellenfél gazdasági Achilles-sarkát, ami hamarosan teljes társadalmi és gazdasági összeomláshoz fog vezetni.
A szerző szerint az adat-tömeg amit a háború hónapjai alatt produkáltak, módszertanilag megalapozott, rigorózus kutatáson alapuló, és vitathatatlanul valósághű.
De főleg irreleváns.
Hogy miért irreleváns? Azért mert
valóság percepciója sokkal fontosabb az objektív valóságnál.
Az Egyesült Államok nem azért vonult vissza Afganisztánból, mert a tálibok kilőtték az utolsó Hummerjüket. A Szovjetunió nem azért vonult ki ugyanonnan, három évtizeddel korábban, mert a mudzsahedinek le-Stingerezték az utolsó Mi-24-es helikoptert.
A vereség percepciója volt az, ami visszavonulásra késztette a két szuperhatalmat, és nem egy racionális kalkulus,
ami szerint ettől a bizonyos mérföldkőtől délre a háború üzlete veszteségessé vált és a legbölcsebb cselekedet kivonulni erről a piacról.
Ugyanez igaz a gazdasági háborúra is a Nyugat és Oroszország között.
A kérdés nem az kéne legyen, hogy hogyan tudom a legnagyobb objektív gazdasági kárt okozni az ellenfélnek, hanem az, hogy hogyan tudom a legnagyobb gazdasági kár érzetét kelteni. Per pillanat az oroszok sokkal hatékonyabbak nálunk a veszteség percepciójának a kialakításában.
Az orosz média döntő többsége az orosz állam ellenőrzése alatt működik. Tévedtünk, amikor a háború elején azt gondoltuk, állítottuk, hogy Oroszország fatális hibát követett el, amikor átengedte az információs hadszínteret az ukránoknak. Nem engedte át. Egyszerűen arról van szó, hogy
az ukránok offenzív információs hadviselésével szemben, az oroszok a defenzív információs hadviselésre koncentráltak, a honi narratíva kialakítására, megvédésére.
Ez az információs pajzs az, ami meglehetősen megnehezíti ma a Nyugat dolgát abban, hogy egy valóban fájdalmas veszteség-percepciót alakítson ki az orosz lakosság körében.
Ezzel szemben
a nyugati média az orosz gazdasági hadviselés propagandagépezetévé vált.
A legszomorúbb az, hogy itt nem valamiféle hanyagságról vagy mulasztásról van szó. Ez nem hiba, hanem rendszerszintű tulajdonság. A nyugati média üzleti modellje a szenzációsra, a harsogóra, az extrémre épül.
Ugyanaz a média, ami hatalmas kasszasikert sepert be egy sor valós vagy koholt válságból, mint például a klímakrízis, a rendszerszintű rasszizmus vagy a COVID, most ugyanígy lovagolja meg a “gázstopot”, az “orosz telet”, a “gazdasági apokalipszist”, és a kormányokat elsöprő “politikai cunamit”.
A bajt tovább tetézi, hogy a nyugati média visszhangkamraként működik, és napról napra növeli az orosz ellenszankciók hatékonyságának a percepcióját, önmegvalósító próféciák sorát hozva létre. Az európai kormányok, politikai személyiségek dominószerű bukása az utóbbi hetekben csupán a kezdete ennek a folyamatnak.
A teljes cikk a neokohn.hu-n olvasható
Címlapkép: MTI/AP/Szputnyik/Ramil Sitdikov
