Egy, az elmúlt 125 év amerikai háborúit vizsgáló tanulmány szerint az Egyesült Államok katonai szerepvállalása ezekben a konfliktusokban tragikus és előre nem látható következményekkel járt.
Az USA részvétele nemcsak szükségtelen halálesetek millióihoz vezetett, hanem új ellenségeket teremtett, nemzetbiztonságát is veszélybe sodorva. Íme, egy lista azokról a nagy háborúkról, amelyeket utólag visszagondolva soha nem kellett volna megvívnia.
Spanyol-amerikai háború (1898)
Számos történész jutott arra a következtetésre, hogy
aligha Spanyolország volt a felelős az USS Maine csatahajó elsüllyesztéséért, ami katalizátorként szolgált az USA Spanyolország elleni hadüzenetében.
Amerika gyarmati sorba taszította ellenfelét, mivel átvette az irányítást a Fülöp-szigeteken, és három évig tartó háborút vívott a filippínókkal, amely
220 000 filippínó életébe került.
De azt is eredményezte, hogy az USA történetében először amerikai katonák állomásoztak a nyugati féltekén kívül, felvillantva egy szükségtelen katonai összetűzés lehetőségét Japánnal.
Első világháború (1917-1918)
Az Egyesült Államok katonai részvétele ebben a háborúban
lényegében megakadályozta, hogy Nagy-Britannia és Franciaország csődbe menjen, és katonailag kimerüljön, illetve kénytelen legyen egy sokkal igazságosabb és méltányosabb béke megtárgyalására.
Egy igazságosabb béke megakadályozta volna a náci Németország, a kommunista Kína és talán még a Szovjetunió létrejöttét is, és több százmillió ember életét mentette volna meg, akiket később épp ezek a totalitárius rendszerek mészároltak le, vagy az általuk indított háborúkban haltak meg. Mivel az Egyesült Államok a központi hatalmak ellen billentette a mérleget, a birodalmi Németország kénytelen volt elfogadni a bosszútól fűtött Versailles-i Szerződést, amely szétzúzta a német gazdaságot, megfosztotta lakosságának és területének 12-13 százalékától, illetve önvédelmétől. Ezt a megállapodást kényszerítették a legyőzött németekre, ők pedig kénytelenek voltak elfogadni a kemény feltételeket, pedig ha felismerték volna a szövetségesek által rájuk róni kívánt igazságtalanságot, talán tovább harcoltak volna.
Vietnami háború (1965-1973)
Az Egyesült Államok vietnámi háborújának az volt az oka, hogy megvédje a Dél-Vietnámi Köztársaságot a kommunista hatalomátvételtől.
Vietnám azonban soha nem volt az USA létfontosságú nemzeti érdeke, nem igazolható a hadművelet során elesett 58 000 katona elvesztése, és a nemzetbiztonságon sem javított.
Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a kommunista Észak-Vietnám végül mégis annektálta Dél-Vietnámot, és a kommunisták átvették az irányítást Laosz és Kambodzsa felett is. A vietnámi háború az USA legnagyobb stratégiai hibájának bizonyult azóta, hogy Harry Truman elnök 1946-ban, amikor a kínai polgárháború megnyerésének küszöbén álltak, leállította a nacionalistáknak nyújtott katonai segítségnyújtást – aminek következtében Kína a kommunisták kezére került.
Első iraki háború (1991)
Az 1991-es első Öböl-háború szükségtelen volt, nemcsak azért, mert Szaddám Huszein nem fenyegetőzött Szaúd-Arábia inváziójával, amint azt George H.W. Bush állította, hanem azért is, mert számos békeajánlatot tett, például hogy kivonul Kuvait egész területéről, kivéve a rumalia olajmezőt és a Bubiyan-szigetet. Ám még ha Szaddám nem is ajánlotta fel katonái visszavonását, Kuvait iraki ellenőrzése semmilyen módon nem veszélyeztette az USA nemzetbiztonságát. A legfigyelemreméltóbb az, hogy
Irak az USA kliens állama volt egészen addig, amíg 1990 augusztusában meg nem támadta Kuvaitot, miután „zöld utat” kapott az Egyesült Államok iraki nagykövetétől, April Glaspie-től.
Az Egyesült Államok azzal, hogy megtizedelte az iraki hadsereget, miközben kiszorította Kuvaitból, lerongálta Irak képességét az iráni terror elleni háború folytatásához, amelyet Ronald Reagan elnök határozottan támogatott.
Az azt követő ENSZ-embargó és az USA iraki bombázása a háború állítólagos befejezése után még egy évtizedig folytatódott, és akár félmillió iraki gyermek halálát okozta.
A legfontosabb azonban, hogy az Egyesült Államok Irak elleni háborúja egy olyan eseménysorozatot is elindított, amely Oszama bin Laden 2001. szeptember 11-i támadásaihoz vezetett az ikertornyok és a Pentagon ellen. Természetesen ezek az események az USA szükségtelen terrorizmus elleni globális háborújához vezettek, amely több százezer civil életébe került két évtizeden át.
NATO-jugoszláv háború (1999)
1999-ben a NATO felfegyverezte az iszlamista Koszovói Felszabadító Hadsereg kábítószerkereskedő-terroristáit, és az Al-Kaida felkelőivel azonos oldalon harcolt a jugoszláv kormány elleni harcban, bombázva a kormányt és a katonai erőket, beleértve Belgrádot, a fővárost is.
Ez volt a NATO első provokáció nélküli agressziója; a szövetség ekkor azért küzdött, hogy a Szovjetunió összeomlása után új célt adjon létezésének.
Sok szempontból azt mondhatjuk, hogy ez a háború, valamint a NATO keleti kiterjesztése a volt Varsói Szerződés országaira (Lengyelországra, Csehországra és Magyarországra) kulcsfontosságú fordulópontot jelentett az amerikai-orosz kapcsolatokban: viszonyukat az együttműködés helyett immár a konfrontáció határozta meg. Jelcin év végi leváltása Putyinra a második hidegháború kezdetét jelezte Oroszországgal.
Második iraki háború (2003-tól napjainkig)
A 2003-as amerikai invázió Irak ellen, hogy megdöntsék Sazddám Husszein rezsimjét,
egy abszolút provokálatlan, illegális, agressziós háború volt.
Amint az egy teljes éven át tartó tömegpusztító fegyverek után kutatva bebizonyosodott, Szaddám a háború előtt megsemmisítette teljes ideggázarzenálját. De még ha nem is tett volna így, akkor sem szponzorált volna terrortámadásokat az USA vagy Izrael ellen, és nem jelentett veszélyt az Egyesült Államokra, amely akkoriban 7000 stratégiai nukleáris fegyverrel rendelkezett. Az iraki fegyveres erők súlyosan leépültek, harckocsijaik és egyéb nehézfegyvereik több, mint 60 százalékát elveszítették, Szaddám pedig nem fenyegette meg szomszédait az előző háború befejezése óta.
Az USA inváziója és Irak megszállása miatt az iszlamista terroristák, köztük az Al-Kaida és az ISIS megvetették a lábukat Irakban, és kiterjesztették befolyásukat Szíriára is.
Eközben iráni síita iszlamisták átvették a hatalmat Irakban egy 2005-ben elcsalt választással, tovább terjesztve az Iráni Iszlám Köztársaság birodalmi befolyását nyugat felé, Izrael felé.
Az USA ezen háborújában becslések szerint 151 000–1 033 000 iraki halt meg.
Összehasonlításképpen: Szaddám állítólag 300 000 embert ölt meg közel negyedszázados uralkodása alatt.
Szíriai polgárháború (2011-től napjainkig)
Az iszlamista szélsőségeseknek és terroristáknak nyújtott amerikai katonai támogatás azzal kezdődött, hogy a CIA modern fegyvereket adott az Afganisztán szovjet megszállása ellen 1979 és 1989 között harcoló mudzsahedeknek. Ez a stratégia azonban messze túlmutatott Afganisztánon, Líbiára és Szíriára is kiterjedt; az USA úgy nevezte: globális terrorizmus elleni háború. Szíriában konkrétan olyan szélsőséges iszlamista csoportoknak nyújtott katonai segítséget, amelyek az Al-Kaidával karöltve Bassár el-Aszad rezsimjének megdöntésére törekedtek.
A konfliktus következtében feltehetően 610 000 szíriai halt meg – és még többen menekültek el –, Oroszország és Irán pedig kiterjesztette befolyását Szíriában.
Az első líbiai polgárháború (2011)
Ez volt a NATO második provokálatlan katonai beavatkozása, ezúttal Líbiában.
A 2011-es líbiai polgárháború idején a NATO részt vett a líbiai kormányerők bombázásában egy olyan kampány keretében, amely erősen emlékeztetett az 1999-es jugoszláv polgárháború alatti provokálatlan NATO-bombázásra, valamint az Egyesült Államok 2003-as iraki inváziójára. Az iszlamista lázadók támogatása sikeres volt, elérte a rendszerváltást: megbuktatta és megölte Muammer el-Kadhafit, Líbia vezetőjét, diktátorát. Ezt követően azonban a NATO beavatkozása pusztító polgárháborút szított, amely több évig tartott, és felosztotta az országot különböző, egymással versengő frakciókra. Az Al-Kaida is jelentős térfoglalást hajtott végre az országban.
Következtetés
Ha az Egyesült Államok reálisabb külpolitikát folytatott volna a szükségtelen konfliktusok elkerülése érdekében, a háborúk hosszú távú kedvezőtlen következményei is elkerülhetők lettek volna, és az USA nemzetbiztonságát veszélyeztető ellenfelek száma szintén jelentősen csökkent volna. Tízmilliók maradtak volna életben.
Az USA és a NATO agressziós háborúi Jugoszlávia, Irak, Szíria és Líbia ellen kétségtelenül cáfolják a NATO azon állítását, amely szerint magát pusztán védelmi szövetségként definiálja, támadó célok nélkül.
Továbbá amennyiben a NATO nem bombázza le Jugoszláviát és mellőzi a keleti terjeszkedését, nem alakul ki új hidegháború Oroszországgal, és az ukrán-orosz háború sem következett volna be. Kiváltképp akkor nem, ha az USA és a NATO módot talált volna arra, hogy bevonja Oroszországot egy kölcsönös biztonsági megállapodásba, és integrálja a Nyugatba.
Kiemelt kép: Délszláv háború / Konfliktuskutató
