A Magyar Országgyűlés 2011. július 7-én, a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.

Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe. Erre a győzelemre emlékezik azóta minden keresztény templom déli harangszója.

A nándorfehérvári diadal a magyar-oszmán háborúk egyik legjelentősebb eseménye. 1456. július 4–21. között a keresztény magyar és szerb katonák, Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár várát II. Mehmed oszmán szultán hatalmas túlerőben lévő seregével szemben. Az ostrom 1456. július 4-én kezdődött: a törökök a félkörben körülvett várat a Duna és a Száva közti síkságról ágyúzták, komoly károkat okozva a falakban. Július 14-én Kapisztrán és Hunyadi flottája áttörte a dunai hajózárat, így megnyílt az út a felmentő sereg előtt a szorongatott várba. A döntő ütközet július 21-én kezdődött. A törökök öldöklő küzdelemben áttörték a külső védvonalat, és már a belső várat ostromolták. Másnap, 22-én azonban a Száva bal partjáról átkelő keresztesek, élükön a hetvenéves Kapisztránnal, támadásba lendültek, Hunyadi pedig a várból kitörve elfoglalta a török ágyúkat, ezután együttesen szétszórták az ostromlók derékhadát.

Nándorfehérvár

Forrás: MTVA archívum

A diadalt a magyar hadtörténelem – tekintettel kihívásainak körülményeire, hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb győzelemként tartja számon, amely mintegy 70 évre megállította az oszmánok további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozásait.

Forrás: karpatalja.hu/illusztráció

Forrás: karpatalja.hu/illusztráció

Déli harangszó
III. Callixtus pápa (1455–1458) keresztes hadjáratot hirdetett, és június 29-én imabullájában elrendelte, hogy napi háromszori harangszó szólítson imára minden hívőt a kereszténység védelmében. Így buzdítsák mindazokat, akik a hódítók ellen küzdenek! A pápai rendelkezésnek és Hunyadiék győzelmének híre közel egy időben érkezett meg Budára és Bécsbe. Így nem véletlen, hogy a déli harangszó mindennapossá váló gyakorlata rövidesen átértelmeződött, és a köztudatban ma már inkább a győzelem emlékeként él. Igaz, maga a pápa, amikor augusztus 6-án, az Úr színeváltozásának napján értesült a győzelemről, elrendelte, hogy e napot az egész kereszténység ünnepként tisztelje.

A pápa később számos más oklevélben is úgy említi a déli harangszót, mint a nándorfehérvári csodáért szóló hálaadást. A korábbi pápai bulla megújításával VI. Sándor pápa a jubileumi szentév közepén, 1500. augusztus 9-én már arról rendelkezett, hogy a harangszó az egész keresztény világban minden délben szólaljon meg, jelezve, hogy a kereszténység védelme, az összetartás minden időben és minden helyen fontos kötelesség.

Forrás: kormány.hu/Magyar Kurír

Kiemelt kép: Wikipedia