Két év kihagyás után ismét megünneplik a csíkszeredaiak a város napját. Az augusztus 3-7 között zajló közösségi eseményen a korábbi években megszokott rendezvényekre, családi programokra látogathatnak az érdeklődök, például a nagy népszerűségnek örvendő Piyókafesztiválra is szombaton a központi parkban. (A pityóka a burgonya székely neve.)

A központi parkban szombaton több mint 30 csapat mutatja be pityókafőzési tudományát. Mint Sárkány Laura szervezőtől megtudtuk, többnyire visszatérő csapatok fognak idén is jelen lenni a rendezvényen, de lesznek olyanok is, akik első alkalommal vesznek részt. Bár lezárult a jelentkezési határidő, ha mégis lennének csapatok, akik még beneveznének, azokat is elfogadják. Idén is háromtagú zsűri értékeli a pityókás ételeket, és pénzdíjakat, valamint közönségdíjakat is kiosztanak majd a legjobbaknak. Tombolavásárlás során lehet közönségnek szavazni a legjobb csapatra, a tombolából befolyt összeget idén is a csíkszeredai Authelp Egyesületnek adományozzák.

Forrás: Szekelyhon.ro

Szerző : Barabás Hajnal

Kép: Gecse Noémi