Augusztus 2-án, kedden délelőtt tartották Mátraverebély-Szentkúton a szociális otthonok lakóinak és munkatársainak zarándoklatát. Varga László kaposvári megyéspüspök mutatott be szabadtéri koncelebrált szentmisét a nemzeti kegyhelyen.
Az evangélium Szent Lukács evangéliumából hangzott el, Jézus születésének hírüladása, Gábriel arkangyal révén (Lk 1,26–33).
Varga László püspök homíliájában tanúságot tett arról, hogyan tapasztalta meg a betegek, az élni akarás szentségének gyógyító erejét egy „beteg testvérünkön”. Évtizedekkel ezelőtt Várpalotán volt káplán, amikor egy „evangélikus testvér” jelezte neki: van Pétfürdőn egy nagyon beteg férfi, akinek meghalt az édesanyja. Meglátogatná-e? Varga Laci atya természetesen igent mondott, és talált egy embert, aki harmincöt éve feküdt mozdulatlanul. Tizennégy éves korában megcsípte egy kullancs, agyvelő-agyhártyagyulladást kapott, teljesen lebénult. Az édesanyja harmincöt éven keresztül etette, fürdette, szeretettel gondozta, de meghalt. A Jóska nevű férfi kétségbeesett és föllázadt. Föllázadt Isten ellen, a világ, az élet ellen, egyetlen dolgot mondogatott, „meg akarok halni, nem akarok élni”.
Amikor Laci atya meglátogatta, borzasztó állapotban volt. Annyira gyötrődött az édesanyja elvesztése miatt, hogy a pórusa, a bőre is fájt, nem lehetett fölöltöztetni. A lábai elsorvadtak az állandó fekvés következtében, azon az oldalán, amin állandóan feküdt, fájdalmas felfekvései voltak, de a lelke fájt a legjobban. Egy vékony függönnyel takarták le a testét, hogy kibírja. Az első találkozásukkor Laci atya megkérdezte tőle:
fölvette-e már a betegek szentségét? Azt mondta, hogy nem, ezt még soha senki nem ajánlotta fel neki a harmincöt év alatt.
Az ifjú káplán feladta neki a betegek szentségét, és imádkozott a gyógyulásáért. Amikor két hét múlva visszament hozzá, a Szentírás értelmében egy gyógyult emberrel találkozott. Jóska fizikai gyötrelmei megszűntek, felöltöztették, nem fájtak a felfekvései, sőt, harmincöt év után először meg tudta mozdítani a két elsorvadt lábát. A lelki betegsége is megszűnt, nem meghalni akart, hanem élni. Továbbra sem tudott talpra állni, mégis tele volt hálával, hogy mennyire szereti őt az Isten.
A Jóskával való megismerkedését követően nem sokkal az akkori püspök kinevezte Somogysámsonba plébánosnak. Jóska szeretett volna olyan helyre kerülni, ahol imádkozhat. Amikor Laci atya megkérdezte a főpásztort, hogy befogadhatja-e a plébániájára Jóskát, mert a Jóisten ezt kéri tőle, a püspök odalépett hozzá és átölelte. Annyit mondott mindössze: „A szegények és az Eucharisztia az Egyház jövője.” Ezt valószínűleg azért mondta, mert Laci atya azt is kérte tőle, legyen a plébánián kápolna is, ahová bemehetnek a sérültek, mert biztos volt benne: ha Jóskát befogadja, mások is jönni fognak.
„Hiszem, hogyha az Egyházunk odafordul a sebzett, megtört, szegény testvéreinkhez, és nemcsak jótékonykodik, nemcsak alamizsnát oszt, hanem megengedi, hogy személyes kapcsolatba léphessen ezeken az embereken keresztül a bennünk élő Krisztussal, akkor az Egyház megújul” – mondta Varga László püspök.
Az imént említett Jóska hét évig, egészen földi haláláig élt Laci atya plébániáján, mindvégig ragyogott a hálától, az örömtől, hogy mennyire szereti őt az Isten. A Szentírás értelmében meggyógyult, mert élő kapcsolatba került az Úr Jézussal, naponta hat órát imádkozott, másokért.
Ezzel a hittel vegyétek fel a betegek szentségét, amikor kéritek, és ezzel a hitel adjuk fel mi papok is a betegek szentségét. Az Úr Jézus Krisztus egyet akar, hogy éljünk és üdvözüljünk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen! – fejezte be szentbeszédét Varga László kaposvári megyéspüspök.
A szentmisén a főpásztor és a vele koncelebráló papok, szerzetesek feladták a zarándokoknak a betegek kenetét.
Forrás és teljes cikk és kiemelt kép: Magyar Kurír