Ungváry Zsolt véleménycikke a Vasárnap.hu portálról.

Bármint is vélekednek erről a honi balliberálisok, bárhogy is magyarázzák, a világban odafigyelnek arra, amit Orbán Viktor mond. Hangozzék az el a budapesti parlamentben, az erdélyi Tusnádfürdőn vagy a texasi Dallasban.

És mit mond a magyar miniszterelnök? Látszólag semmi meghökkentőt. Azt, amit mindannyian gondolunk. Nem is értjük, mi ebben a különös. „Az apa férfi, az anya nő. A béke jobb, mint a háború. A politikusnak a választói érdekeit kell szem előtt tartania. Minden ember egyenlő az Isten előtt, de minden nemzet, kultúra, vallás, civilizáció különbözik a másiktól. A bajba jutottakon segíteni kell, de aki a bajt keresi vagy keveri, azon nem feltétlenül. Meg kell védenünk a határainkat és a nemzettársainkat a határokon túl.” Annyira triviális, hogy már-már zavarba ejtő ez a nagy érdeklődés.

A kifacsarodott világban (persze ez elsősorban a mind zsugorodó úgynevezett „nyugati” világot jelenti, amihez akarva-akaratlan mi is tartozunk) a normális út vált furcsává, „magyar út”-nak és valami eltévelyedésnek bélyegzik az egyenest. És amikor összemossák Orbánt a magyarokkal (ami ellen a balosaink kézzel-lábbal tiltakoznak), nem történik semmi igazságtalanság. Orbán mögött ugyanis ott áll egy többségi vélemény, életforma, aminek ő a megjelenítője. Minket nem Orbán tett ilyenné, hanem őt tette ilyenné a közeg, és politikusi tehetségét (ami az érdekérvényesítés, a dolgok képviselete a világban) arra használja, hogy ez láthatóvá váljék és működjön is.

Miközben pedig Orbán evidenciákat mond, a deviánsok próbálják a saját hülyeségeiket elfogadtatni, amikhez viszont komoly fegyverzetet kell mozgósítaniuk, mert nem állnak meg a maguk lábán. Ezért szükséges a sajtóban, a kultúrában, akár a hétköznapokban is az egyoldalú véleményterror.

Orwell Angliába, nyugatra képzelte 1984-es utópiáját. Azt hittük, tévedett, mert a Szovjetunió valósította meg mindezt, de kiderült, hogy az csak elrontott kísérlet volt és – ha némi késéssel is – de Orwellnek igaza lesz.

A duplagondol és újbeszél kialakítói pedig rettegnek az egyszerű, nyilvánvaló tények kimondásától. A kisfiútól, aki egyedül mer felkiáltani a megfélemlített, félrevezetett tömegből: „de hiszen a császáron nincs is ruha!” Az első kiáltás a legnehezebb és egyben a legveszélyesebb a hazugságból épített falakra. A szemünk láttára dőltek már le ilyenek szó szerint és jelképesen egyaránt. A Kárpátok megkérdőjelezhetetlen géniusza pár nap alatt került az újságok címlapjáról a kivégzőosztag elé. ’56 is hetek alatt alakult vissza a sulykolt ellenforradalomból szabadságharccá. A németeknél előbb a látszólagosan működő weimari köztársaságot követte az ugyancsak alternatívátlannak láttatott Hitler, majd bukása után mindenki rögvest antifasisztává lett. Éppen így, napok alatt omlott rá a berlini fal a keletnémet kommunizmusra, hogy az újraegyesítés mámorából beleszédüljenek a százféle gender és a korlátlan zöldség újabb megváltó ideológiájába.

Most jöhetne persze az érv, hogy Orbán rendszere is ilyen császáros hazug dolog, és mindjárt összeomlik. Csakhogy itt évtizedek óta kiabálhat sajtó, celebek, civil szervezetek és külföldi követségek, idegenbe szakadt üldözöttek és ide üldözött idegenek minden rosszat a kormányról. Ha igazuk lenne, az emberek már rég a fejükre csaptak volna. De csak nem akarnak. Már csak azért sem, mert pontosan látják, hogy az ellenzék képtelen bármilyen értelmes alternatívát felmutatni. Ha olyan nyilvánvalóan igazuk lenne, sorolhatnák a tetteket, amik a kormánybuktatást követnék; de 2010 óta egyetlen épkézláb ötletük sincs.

Az abszurditást illusztrálja az a felmérés, amely szerint a Kutyapárt válik lassacskán a legnépszerűbb ellenzékké. (A Mi Hazánkat ilyen szempontból nem sorolnám oda, mert ők a normalitás oldalán vannak.)

A kétfarkúak valójában anarchisták, hiszen teljesen kívül állnak a rendszeren, népszerűségüket éppen ennek a távolságtartásnak köszönhetik. Ha viszont kormányozni akarnának (és csak ebben az esetben értelmezhetőek politikai pártként), akkor belépve a rendszerbe, elveszítenék egyetlen vonzerejüket. Mert, ugye, a politika nem lehet más. Annak szabályai vannak. Megtehetem, hogy nem fogadom el őket, de akkor később sem játszhatom az ő szabályaik szerint. Nekik a deviancia a lényegük és a deviancia nem kerülhet többségbe, mert akkor már normává válik. Nyugaton ugyan az ideológia bizonyos szintjein a deviancia vált normává, de a való életben azért még biztosan nem, mert akkor nem is működne a világ. Abban lehet bízni, hogy egyszer, valamilyen hatásra az emberek elkezdenek többé nem hazudni és meglapulni, és akkor hirtelen megszűnik a blődség nyugaton. Mint nálunk 1956-ban egy rövid időre, aztán 1989-ben vagy éppenséggel 2010-ben.

Forrás: vasárnap.hu

Szerző: Ungváry Zsolt

(Címképen: Orbán Viktor texasi beszéde a CPAC konferencián. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)