Ma már tudjuk, hogy Helmut Kohl, volt német kancellár intelmei süket fülekre találtak, hiszen azt is írta: a Nyugatnak, Oroszországnak és Ukrajnának ugyanúgy ügyelnie kell arra, nehogy mindent elherdáljon, amit egyszer már elért, ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét.
Vannak könyvek, amelyeket nem elég egyszer elolvasni. Évek telhetnek el, de aktualitásukból mit sem veszítenek, újra és újra kézbe vehetjük őket, hogy válaszokat kapjunk, megoldásokat találjunk a jelen nagy kérdéseihez és kihívásaihoz. Pontosan ezért érdemes levenni a könyvespolcról az újraegyesült Németország első kancellárjának Európáért aggódó felhívását.
Hat éve, 2016-ban jelent meg az Antall József Tudásközpont által magyar fordításban a kereszténydemokrata Helmut Kohl volt német kancellár 2014-es Aggodalom Európáért című esszéje. A német újraegyesítés atyja, az európai egység elkötelezett híve és egyik építőmestere 2017-ben, 87 évesen halt meg, de felhívása ma is érvényes intelmekkel és tanulságokkal szolgál Európa számára.
A 1930-as születésű Kohl ahhoz a generációhoz tartozott, amely átélte a II. világháború pusztító éveit (besorozták, de a frontra már nem került, bátyja azonban a háborúban vesztette életét), majd saját szemével láthatta az emberek millióinak életét követelő háború után hagyott romokat, a kivéreztetett Európát, aztán a Németországot és a kontinenst kettészelő vasfüggöny leereszkedését. Mindezen tapasztalatok élete végéig meghatározták gondolkodását és politikai útját, kovácsa lett a német és az európai egységnek, utóbbit a béke megőrzésének legfőbb, megkérdőjelezhetetlen támpillérének tartotta.
Mára az európai egységen repedések sokasodnak, a megosztottság az Európai Unió jövőjét veszélyezteti, a béke tőrdöfést kapott, az orosz–ukrán háború az egész kontinenst fenyegeti, de hatásai jóval túlmutatnak azon. Augusztus 24-én volt hat hónapja annak, hogy elkezdődött a háború Ukrajnában, egy nappal korábban, augusztus 23-án emlékeztek a totalitárius diktatúrák – a nácizmus és a kommunizmus – áldozataira Európában. 1939-ben ezen a napon írták alá a Molotov–Ribbentrop-paktumot, amely a II. világháború kitörésének előszobája volt. A múlt figyelmeztetésül szolgál a jelen számára: a XX. század első felében a háborúk szenvedést okoztak és lerombolták Európa nagy részét, az 1945 után formálódó – előbb nyugat-európai, majd a vasfüggöny leomlása után európai – egység eszméje részben a kontinens békéjének biztosítása céljából született.
Helmut Kohl 2014-ben megírt esszéje kiállás a béke és az európai egység mellett, egyben figyelmeztetés is, hogy egyik sem magától értetődő, mindkettő törékeny, keményen dolgozni kell, és olykor kompromisszumokat kötni a megőrzésükért.
Európa felkészületlen volt
A magyarul megjelent Aggodalom Európáért című esszéről 2016-ban már írt egy rövid ismertetőt az Index. A kontinens előtt álló legégetőbb kihívás akkor a migráció volt, így Kohl ezzel kapcsolatos értekezései kaptak nagyobb hangsúlyt. Azért is, mert a magyar kormány markáns és határozott álláspontot képviselt (és képvisel ma is) a migráció témájában, az sem volt mellékes tény, hogy Orbán Viktor és Helmut Kohl baráti viszonyt ápolt. Mi több, a volt német kancellár esszéjének magyar megjelenéséhez a magyar kormányfő írt bevezetőt.
Kohl a 2016 márciusában kelt előszavában úgy fogalmazott: több tekintetben is túl sokáig tartott az az időszak, amikor Európa és az egész szabadságelvű Nyugat nem vett tudomást a világban zajló eseményekről, és azok egy részét rosszul mérte fel. Azt is leszögezte, hogy előrelátással az akkor hatalmas méreteket öltő menekülthullám elkerülhető lett volna.
„Nem lett volna szabad hagyni, hogy ez a hullám ilyen felkészületlenül érje Európát. Alábecsültük az első menekülthullám Európára gyakorolt hatását, és nem vettünk tudomást róla, hogy a megoldása Európa számára is feladatot jelent”
– írta a volt német kancellár.
Amit az Európa előtt álló feladatokról, megoldásról fejtett ki, egybecsengenek Orbán Viktor és a magyar kormány álláspontjával. Kohl ugyanis arra hívta fel a figyelmet: mindenekelőtt a menekülés kiváltó okait kell megszüntetni, méghozzá helyben, hogy az embereknek ismét legyen jövőképük a saját hazájukban.
Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a megoldásokat magukban az érintett térségekben kell megtalálni, nem pedig Európában. Európa nem válhat a világban szükséget szenvedő több milliónyi ember új hazájává
– tette hozzá.
Ezeket a mondatokat Orbán Viktor elmúlt években tartott beszédeiben is megtalálhatjuk. Kohl értekezése ráadásul – a magyar kormányfő álláspontját erősítve – szembement Angela Merkel német kancellár willkommens politikájával.
A kancellári széktől mostanra már búcsúzó Merkelnek éppen a napokban ítélték oda a Félix Houphouët-Boigny–UNESCO Békedíjat a menekültek befogadásáért tett erőfeszítéseiért. A hivatalos közlés szerint a zsűri minden tagját meghatotta a volt kancellár azon „bátor döntése” 2015-ben, hogy Németország fogadjon be több mint 1,2 millió menekültet. Igaz, Merkel bevándorláspolitikája fokozatosan vesztett willkommens jellegéből, mire hivatali idejének végére ért.
Különutasság helyett közös út
Merkel és Kohl viszonya a menekültkérdés nélkül sem volt harmonikus. Merkel sokáig Kohl védőszárnyai alatt építgette politikai karrierjét a Kereszténydemokrata Unióban (CDU). Ahogy a Merkelről szóló korábbi portrécikkünkben írtuk, Kohl eleinte a kislányának (Mädchen) hívta, később már a merénylőjének.
Abban egyetértettek, hogy a menekültkérdésben közös európai válaszra van szükség. Kohl esszéjének 2016-os előszavában leszögezte: a menekültkérdésben közös európai utat kell járni, a megoldást közös feladatként kell megélni, továbbá Európának mindennél nagyobb szüksége van arra, hogy felelevenítse közös értékeit és közös céljait, a szembenállás helyett több együttműködésre, a bizalmatlanság helyett több bizalomra van szükség.
Amiben eltért Helmut Kohl és Orbán Viktor diagnózisa, hogy a volt német kancellár határozottan a különutasság ellen érvelt, amely a migrációs krízis kirobbanása óta heves viták össztüzébe került sajátossága lett – noha követői és szövetségesei is akadnak – a magyar kormánynak az európai politikában.
Az egyedül meghozott döntéseket – bármennyire megalapozottnak tűnjenek is azok egyesek számára –, a különutas nemzeti politizálást magunk mögött kell hagynunk. A huszonegyedik század Európájában ezek többé már nem tartozhatnak a választható alternatívák közé, kiváltképp, mivel a döntések következményeit az európai közösségnek rendszerint közösen kell viselnie. Ez a földrészünkön kialakuló egyre szorosabb összefonódásokra és kölcsönös függőségekre tekintettel különösen érvényes
– olvasható Kohl intelme.
Ugyanakkor az Európai Unió jövőjéről szóló fejtegetéseket illetően ismét közös platformra lehet helyezni az Európai Egyesült Államokat elutasító magyar kormányfővel. Bár Kohl elkötelezett híve volt az egyre szorosabb európai egységnek, és az általa megnevezett mulasztások, hibák és hiányosságok ellenére sem engedett ebből, világossá tette:
Európának nem szabad valamifajta központosított állammá, európai szuperállammá válnia, inkább föderális alapokon kell nyugodnia.
„A nemzetek Európáját akarjuk”
A volt német kancellár kifejtette: az európai egyesülés a leghatékonyabb védelem azzal szemben, nehogy visszazuhanjunk a XIX. század kártékony sovinizmusába. A békét és a szabadságot veszélyeztetné a régi, nemzetállami gondolkodáshoz való visszatérés. De azt elismerte, hogy az „Európai Egyesült Államok” kifejezés, amit ő is előszeretettel használt, félreérthető volt, és téves asszociációkat, félelmeket ébresztett.
Éppen olyasmit nem akarunk, mint az Amerikai Egyesült Államok európai földön
– jegyezte meg. Kohl ezután hosszasan leírta, mit ért az európai egységen: az nem valamiféle európai uniformizálódást jelent, hanem egy olyan Európát, amely valamennyi tagállam és régió azonosságtudatára és kultúrájára tekintettel van, követi a szubszidiaritás elvét.
„Olyan Európát építünk, amely sohasem veszíti szem elől, hogy Európát a polgárok nem elviselik, hanem képviselik. Olyan Európát akarunk, amely nyitott és toleráns a másként gondolkodókkal és a más vallást követőkkel szemben is, de megmarad a nagy nyugati hagyományunk alapján. (…) Elsősorban az európai kulturális örökségek összessége az a szellemi alap, amelyen állunk: az antikvitás filozófiája, a humanizmus, a felvilágosodás eszméi és a kereszténység ereje. A nemzetek Európáját akarjuk – ahogy azt Charles de Gaulle francia államelnök egyszer megfogalmazta – az egyesült Európában, ahol mindannyian európaiak vagyunk, de mindeközben a saját nemzeti identitásunkat is megőrizzük. Vagyis úgy akarunk németek, olaszok, franciák, hollandok, lengyelek vagy magyarok maradni, hogy csak néhány nemzetet említsünk meg, hogy mindeközben európaiak is vagyunk” – írta Kohl.
A volt német kancellár célként határozta meg, hogy meg kell szilárdítani Európa alapját, folytatni kell, és politikailag visszafordíthatatlanná tenni az európai egyesülés folyamatát. Azt pedig alaptételnek nevezte, hogy Európának szorosan ki kell tartania az Amerikai Egyesült Államok mellett. Nézeteltérések és véleménykülönbségek előfordulhatnak, de ez normális, hozzátartozik a barátsághoz, az Amerikai Egyesült Államokkal kialakított szilárd partnerségnek és barátságnak „nincs semmiféle alternatívája”.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szoros együttműködés mindkét fél számára alapvető fontosságú, tekintettel az Európán és Amerikán kívüli kihívásokra is, mert „a jövőt csak együtt nyerhetjük meg”.
Oroszország nélkül nincs béke
Az Aggodalom Európáért megírása után nyolc évvel különösen érdemes visszaolvasni, amit a Nyugat és Oroszország viszonyáról, illetve az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban írt. Kohl 2014-ben vetette papírra a gondolatait, amikor Moszkva visszacsatolta Oroszországhoz a Krím félszigetet.
„A béke oszthatatlan” – írta nyolc évvel ezelőtt esszéjében a volt német kancellár, aki úgy vélte, Európában csak akkor lehet tartós béke, ha valamennyi lakosa békében él egymással. Egy stabil európai biztonsági rend kialakításának ezért Oroszország bevonása is létfeltétele.
Kohl arra figyelmeztetett, hogy a történelmileg és kulturálisan Európához tartozó Oroszország a kontinens legnagyobb állama, az Európai Unió legfontosabb partnere, a Föld egyik leghatalmasabb országa, tehát ami ott történik és ami nem történik, az az egész világra és valamennyiünkre hatással van. Ezért tehát a pozitív oroszországi fejlődés és a jó, békés együttműködés a vele szomszédos államokat alkotó régióban, valamint Oroszország, az Európai Unió és a NATO hármas viszonyában mindenkinek érdeke.
Részletesen kitért rá, hogy a Szovjetunió széthullása után milyen erőfeszítésekre került sor az Oroszországgal való békés együttműködés érdekében. Azzal tisztában voltak Európában, hogy a NATO és az Európai Unió keleti irányú bővítése alapvetően érinti Oroszország biztonságpolitikai érdekeit, az érzékenységére tekintettel kell lenni, ha nem akarják megkockáztatni a felesleges feszültség kialakulását.
A Nyugat és Oroszország között mégis elindult egy csendes elidegenedés, ebből feszültség alakult ki, amely Ukrajna és a Krím körüli összetűzésben eszkalálódott.
Amellett, ahogy Oroszország az Ukrajnában kialakult helyzetben viselkedik, a Nyugat természetesen nem mehet el szó nélkül, de a Nyugatnak is okosabban kellett volna kezelnie az orosz felet. Mindkét oldalon követtek el hibákat, és nyilvánvalóan nem ügyeltek kellőképpen a másik fél érzékenységére
– fejtette ki Kohl.
Ma már tudjuk, hogy intelme süket fülekre talált, hiszen azt is írta: a Nyugatnak, Oroszországnak és Ukrajnának is ugyanúgy ügyelnie kell arra, nehogy mindent elherdáljon, amit egyszer már elért, ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét.
Egy olyan békés megoldásra van szükség, amely valamennyi érintett félnek megfelel majd, ugyanakkor a nemzetek önrendelkezési jogára is tekintettel van. Csakhogy ezt a megoldást tényleg akarni is kell, ezt pedig úgy lehet a legjobban elérni, ha az emberek beszélnek egymással
– vázolta meglátását a volt német kancellár.
Kik építik a jövőt?
A konklúziója az, amit egész esszéjében folyamatosan sulykolt: az európai egység megőrzése és továbbmélyítése; vissza kell hozni a politikai uniót az Európai Unió napirendjére; folytatandó a közösségépítés a kül- és biztonságpolitika, a védelmi politika és a gazdaságpolitika terén egyaránt. A történelmi esélyt, hogy a befejezetlen Európa előrelépjen, csak egy átmenetileg kínálkozó lehetőségként értékelte, amely „nem kitartó táncra hívás”.
Kohl esszéjének utolsó gondolata az, hogy hatalmas a tét: a jövőnk; és „a jövőnket pedig úgy hívják, hogy Európa”. A kérdés csupán az, hogy vannak-e ehhez a jövőhöz építőmesterek, a volt német kancellárhoz mérhető formátumú, elkötelezettségű és hosszú távú európai jövőképpel rendelkező vezetők Európában. Na és persze kik azok az európai politikában, akik még előveszik Helmut Kohl esszéjét, amikor az egység már megosztottság, a háború pedig újra a kontinensen van?
Helmut Kohl német kereszténydemokrata politikus 1930. április 3-án született Ludwigshafenben. 1982 és 1998 között a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja volt. A 1990-ben újraegyesült Németország első kancellárja. Az európai integráció és együttműködés érdekében végzett rendkívüli munkájáért 1998-ban megkapta az Európa díszpolgára címet. 2017-ben halt meg, egy évvel később Orbán Viktor a következőképpen méltatta:
„Nincs abban semmi túlzás, hogy Helmut Kohl a gondviselés ajándéka volt Németország és Európa számára. Nekünk, közép-európaiaknak Helmut Kohl a keresztény európai ember ideálja.”
Orbán Viktor miniszterelnök meglátogatja Helmut Kohl volt német kancellárt (j) oggersheimi otthonában 2016. április 19-én. Fotó: Daniel Biskup / MTI
