„Lenni, vagy nem lenni ?” – A gondolkodó magyar; hányszor találta már magát szemben: ezzel a hamleti kérdéssel ! Az ész a jövő titkai közé sorolja rá a választ. Mi most mégis ebbe a titokba szeretnénk egy kicsit belelátni…
A lét, vagy nemlét közötti kényszerű választás sokszor kísértette már a magyart, de győzött a kardja. Szúrós szemek tapadtak rá – már akkor is -, mind a négy égtáj felől. Amikor már véglegesen befészkelődött a Kárpátok ölébe. Ha gyengült is a kard ereje, ébredt a szellemé! Szent István nagy vívódás után döntött, s a kereszténységgel vetette meg a további magyar lét alapját.
Tatár jött aztán, belharcok dúltak, kiskirályok szaggasztották az országot. Mohács pusztított, török hódított, százötven évre. Habsburg háromszáznál is többre… S mégis: Millenniumot tartott a magyar a saját hazájában. Ezer év alatt – száznál is többször – felelt a sorsunk, ha töprengtünk: leszünk-e, vagy elveszünk? És – vagyunk!
Múltunk – a lét és nemlét – ütköző mezsgyéjén vívott örökös élet-halál harc. Adhat-e ez választ: a jövőnkre is?
Műveltségünkhöz fordulunk, mely szerves része a magas kultúrának. Halljuk és értjük a sugallatát… Az élet folyamata: fakadás, kialakulás és fejlődés képezik a szakaszait, s az új létformák mindig ellentétes erőhatások fókuszában jelentkeznek. Lehet egyetemes törvény ez, mégsem nyugtat meg magyar jövőnk felől. Itt mutatkozik meg igazán, hogy az emberi elme okoskodással nem sokra megy. Emberi sorsnak, történelemnek vizsgálatában a legnagyobb gondolkodók is sokszor jutnak ellentétes következtetésre. A gondolkodásnak van egy határa, melyen túl csak a HIT erejével lehet tovább jutni. Ez indít cselekvésre a jelenben is, pedig tudjuk, hogy minden mozdulatunk csak a jövőben válik tetté, alkotássá, ténnyé.
A holnap – a mában fogamzik. Költőinknek, gondolkodóinknak váteszi lelke is azért korbácsolja annyiszor a magyart, mert jövőjéért aggódik. Fenyeget, hogy gyilkosai vagyunk saját erőinknek, lusták és tévedők. Örökségünk tékozlói. Mégis bennünk a hit, ez az éltetőnk. Ha lemondtunk volna a magyar jövőről. siratódalt zengenénk csak, pedig kesergésünk is pezsdít: HISZÜNK! ÉS NEM MONDUNK LE SOHA, DE SOHA!
„AZ NEM LEHET, HOGY ANNYI SZÍV, HIÁBA ONTA VÉRT. . . ” A hit fakaszt tettre kész meggyőződést, be kell teljesítenünk hivatásunkat. A hit válaszol mostani töprengéseinkre is: megmarad a magyar, hogy elvégezhesse a feladatát!
VAN JÖVŐNK, MERT SOKÁIG „LESZ MÉG AZ ISTENNEK SZÜKSÉGE MAGYARRA!”
A világon szétszóródott 56-os magyar szabadságharcosok hangja nevében: Véghely Tibor
(Címkép: MTI/Kovács Tamás)
