Emmett Penney, energia-ügyekre koncentráló amerikai újságíró, a Neokohnnak beszélt a nyugati országok katasztrofális energiapolitikájáról, arról, hogy hová tűnt a mérnöki fegyelem, és lehetséges-e egyáltalán a megújuló energiákra való átállás.
Beszéljünk az energiakrízisről, mi az ön véleménye a jelenlegi európai helyzetről? Mi lesz ennek a vége, szabad-e egyáltalán optimistának lenni?
Nem vagyok optimista. Azt hiszem ez rövidtávon nagyon-nagyon fájdalmas lesz.
Az emberek elkövetik azt a hibát, hogy úgy kezelik a szénhidrogéneket vagy a fosszilis tüzelőanyagokat, mint bármely más árucikket. Pedig nem olyanok, mert ezek az árucikkek képezik mindannak az alapanyagát, amit csinálunk, beleértve az élelmiszerek alapanyagát is.
Európában a magas árak vagyonvesztést okoznak majd, aztán ott a gyártás elvándorlásának a lehetősége. Ha alapvető hiány lép fel, például az emberek nem tudnak szénhidrogénekhez jutni Európában, és továbbra is ellenállnak olyan dolgoknak, mint fracking (mélyfúrás), vagy továbbra is az Egyesült Államokra támaszkodnak – amelynek saját problémái vannak a fosszilis tüzelőanyagok hihetetlen bőségének kihasználásával – akkor közép- és talán még hosszú távon is fájdalmas lesz.
Mit gondol az oroszok elleni szankciókról, hogyan érintik mindezt?
Volt egy mentorom, aki egyszer azt mondta, hogy neheztelni valakire olyan, mintha mérget innánk, és azt gondolnánk, hogy meg fogjuk ölni azt, akire neheztelünk.
Azt hiszem, a szankciók olyanok voltak, mintha mérget innánk, azt gondolva, hogy megöljük azt, akit szankcionálunk.
Ez még változhat. Ez tényleg egy bumeráng volt, amely visszatért, hogy szalagokra vágja Európát. Amerikából pedig nagyon fájdalmas volt ezt végignézni, mert annak ellenére, hogy az USA-nak rengeteg hazai energiája van, a keleti partvidékünk nagy részének még mindig ugyanazon a piacon kell LNG-t (cseppfolyósított földgázt) vásárolnia, mint Európának, Ázsiának és mindenki másnak. Tehát őket is nagyon kellemetlen meglepetés fogja érni a télen.
Úgy gondolom, hogy az energiával kapcsolatban sok a tudatlanság és a naivitás. Én hiszek az éghajlat-változásban, és nagyon hiszek a környezetvédelemben.
De mikor az energiaügyi minisztériumokból ökológiai minisztériumok lettek elveszett a mérnöki fegyelem, ami szerintem elhibázott és meggondolatlan döntésekhez vezetett.
Úgy gondolom, hogy a szankciók ennek a hosszú távú tendenciának a termékei.
Amennyire meg tudtam ítélni – úgy tűnt, hogy hiányzott a vezetés abban a tekintetben, hogy miként reagáljunk arra, hogy egy tankoszlop megindult Kijev felé.
Az is a része a problémának, hogy ha gazdag vagy, akkor sok mindent figyelmen kívül hagyhatsz. S az egyik dolog, ami figyelmen kívül lett hagyva, az az hogy hogyan működnek a dolgok valójában.
Az egyik probléma úgy tűnik az, hogy azt gondolták a politikusok, hogy könnyedén átállhatnak fosszilis energiahordozókról, megújuló energiaforrásokra. Most azonban úgy tűnik ez mégsem olyan egyszerű, de akkor miért nem korrigálnak?
Szerintem részben a tudás hiánya, részben pedig politikai opportunizmus ennek az oka. Ahhoz, hogy egy politikus azt mondhassa, hogy ez nem fog működni, nem csak a kockázatot kell vállalnia, hanem az új ötletet meg is kell valósítania, és a legtöbb politikus ezt nem akarja megtenni.
Hruscsov mondta Richard Nixonnak, ha az emberek félnek, hogy van egy nagy folyó valahol odakint, akkor nem szabad azt mondani nekik, hogy nincs folyó, még akkor sem, ha ez igaz. Hanem azt kell mondani nekik, hogy építettél egy hidat a folyó fölé.
És azt hiszem, hogy sok láthatatlan híd kezd épülni a megújuló energiával kapcsolatban.
A zöld támogatások nagyon vonzóak a bankok számára. Tehát van egy pénzügyi elem is. Most Németország folytatja az atomerőművek bezárását, – csak elképzelni tudom, milyen frusztráló lehet minden más ország számára, és milyen nehéz lehet végignézni, ahogyan ezt teszik. De úgy tűnik ennek hatására az emberek újra átgondolják a kizárólag megújuló energiaforrásokra épülő utat.
Én azt gondolom lehetséges az átállás, de sokkal tovább fog tartani, mint ahogy azt szeretnék. Az átálláshoz kapcsolódó tévedések valószínűleg az ipari forradalom menetének félreértéséből származnak.
Karl Marx és Arnold J. Toynbee a termodinamikai képességek, a gőzforradalom és a szénforradalom hihetetlen robbanását élték át. És mivel benne éltek éppen, ezért úgy írtak, hogy ez olyan mint a francia forradalom. De a valóságban, ha visszatekintünk, körülbelül 200 évbe telt, mire oda jutottunk, ahol ők voltak. Tehát ez nem igazán forradalom volt abban az értelemben, ahogy mi általában gondolunk rá. Ugyanúgy kellene gondolkodnunk az energetikai átállásról, mint ahogyan az ipari forradalomról is. Ez egy hosszú folyamat lesz. A fosszilis tüzelőanyagoktól való azonnali megszabadulás következményei katasztrofálisak.
Mindehhez hozzáad a klímapánik, ami sürgeti az átállást. Ezzel mit lehet kezdeni?
A környezetvédőkkel szembe kell szállni, de nem minden elképzelése rossz a mozgalomnak. Magam is azért vagyok a nukleáris energia támogatója, mert érdekel a környezetet érő károsanyag-kibocsátás.
A környezetvédők üzenetével szemben a kompetencia, a remény és a bőség vízióját kell válaszul kínálnunk.
A 70-es évekbeli olajsokkok óta a félelem és a szorongás volt az alapértelmezett válasz, ha nehéz problémák jöttek szembe. És azt hiszem, ezt el kell engednünk, ha valaha is le akarjuk győzni, elsősorban az előttünk álló akadályokat, de ahhoz is, hogy kiszorítsuk a környezetvédők erkölcsi monopóliumát az energiával kapcsolatban.
A Spectator World magazinban írt egy cikket Kaliforniáról, amiben az állam ostoba energetikai döntéseiről ír… Tudna erről beszélni, mi történt Kaliforniában és az Egyesült Államokban, ahol rengeteg a saját energiaforrás mégis válság van?
Kalifornia mindig is élen járt abban, amit Amerika az elektromossággal kapcsolatban tett. És soha nem hagyták abba, hogy megpróbáljanak élen járni, még akkor sem, amikor ez úgymond az arcukba vágott. Idővel a zöld mozgalom erősen megvetette a lábát a kaliforniai energiapolitikában, és nagymértékben támogatta a szél- és napenergiát. Ez aztán parazitaként viselkedett a hálózaton, és kiszorította a megbízható termelést a piacról.
Az arány úgy működik, hogy minden egyes megawattnyi beépített megújuló energiaforráshoz 1,15 megawattnyi tartalékra van szükség. Ez általában földgáz, mert az pontosan akkor tud bekapcsolni, amikor a nap lenyugszik. És ez addig jó, amíg valóban gondoskodik az állam az erdőkről, kezelni tudja az erdőtüzeket, és amíg a nagy közmű szolgáltatók teszik a dolgukat. Eddig azonban Kalifornia esetében mindez nem történt meg, és nagyon függővé vált a más államokból származó importtól. Amin Kalifornia most keresztülmegy, azt úgy hívjak, hogy a „végzetes hármas”, ami a szél- és napenergia túlfejlesztése, a just-in-time földgázra való túlzott támaszkodás és a más államokból származó importtól való túlzott függés.
Alapvetően hasonló játszódik le, mint Németországban, ha Kalifornia a megújuló energiaforrások helyett az atomenergiába fektetett volna be, akkor a hálózata szén-dioxid-mentessé vált volna.
De ehelyett itt van ez a szörnyűség. S az állam dízel tartalék generátor készlete 24-szer akkora, mint az üzemanyag készlete. Tehát ez azt jelenti, hogy a káros-anyagkibocsátás alapvetően egyre rosszabb, de ezt mindenki kényelmesen figyelmen kívül hagyja.
Mi a véleménye Biden energia-politikájáról?
Szerintem a demokraták, ha maximálisan nagylelkű akarok lenni velük szemben, akkor el kell ismerni, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak. Van egy nagyon hangos, nagyon kitartó környezetvédelmi szárnyuk, amely nem kompromisszum-kész, mert azt hiszi, hogy meg kell menteni a világot. És az is a feladatuk, hogy az ország ne essen szét. És ebben az egyensúlyt nagyon nehéz megtalálni.
A másik probléma az, hogy a demokratáknak olyan negatív a kapcsolatuk a fosszilis tüzelőanyag-iparral. És nem igazán értik, hogyan is működik ez az iparág.
Ráadásul Harry Truman elnöksége óta nem volt amerikai elnök, aki ilyen kevés szövetségi földet adott bérbe az olajkitermelésre.
Ahogy már említette, ön nagy támogatója a nukleáris energiának. Mit gondol a jelenlegi energiaválság rákényszerítheti Európát, hogy gondolja újra a nukleáris energiához való hozzáállását?
Igen, már most lehet látni ennek a magjait. Ugyan a németek ugye zárják be az atomerőműveket, és most a hollandok is bezártak egy erőművet. De például Macron beállt az atomenergia mögé. Lengyelország alapvetően a fejlett nukleáris energia eldorádója. Úgy tudom, hogy hamarosan tárgyalásokat fognak folytatni a dél-koreaiakkal és néhány más szervezettel nagyméretű reaktorok építéséről. Úgy gondolom tehát, hogy a gyakorlatiasabb országok vagy a fenyegetettebb országok fognak először túllépni a sugárzástól való félelmükön.
Az energiaválság a legdurvább lecke fizikából, amit kaphatunk.
Kiemelt kép: Shutterstock
