Az idei év irodalmi Nobel-díjasa a gyakorlatilag az ismeretlen francia Annie Ernaux írónő lett. Az idén 82 éves Annie Ernaux számos önéletrajzi regény írójaként még Franciaországban is alig ismert, ha valaki az utca emberét kérdezné meg, szinte biztos, hogy nem hallott róla. Ez önmagában nyilvánvalóan nem lenne probléma, hiszen egy teljesen ismeretlen, akár első és egyetlen könyves író is lehet kiváló és bármilyen irodalmi díjra méltó. De úgy látszik, hogy a stockholmi Nobel díjkiosztó bizottságot múlt csütörtökön nem zavarta sem az, hogy Annie Ernaux szélsőségesen feminista, kirekesztő, radikális baloldali nézeteket vall, sem az, hogy nyíltan antiszemita, Izrael-ellenes mozgalmak aktív támogatójaként terrorista szervezetekkel is összefüggésbe hozható.

Aki ismeri Annie Ernaux-t Franciaországban, annak két dolog jut eszébe róla. Az egyik, amiről inkább ismertté vált, mint irodalmi aktivitásáról, az az, hogy a szélsőbaloldali, a köztársasági elnökválasztásokon riasztóan jól szereplő Jean-Luc Mélenchon régi és hangos támogatójának számít. Ennél fogva az sem kelthet meglepetést, hogy egyébként (szélsőségesen) feminista nézetei, írásai mellett Annie Ernaux megrögzött antiszemita, és ezt nem is rejtegeti. Ennek kapcsán óriási közéleti botrány van kibontakozóban Franciaországban, tiltakoztak izraeli értelmiségiek, ugyanakkor a többségi, baloldali médiaforrások mindent megtesznek az ügy agyonhallgatása érdekében és Annie Ernaux dicsőítéséért.

A The Jerusalem Post napilap

EMLÉKEZTETT ARRA, HOGY ERNAUX 2019 MÁJUSÁBAN TÖBB MINT 100 MÁSIK (SZÉLSŐBALOLDALI ÉS BALOLDALI) FRANCIA MŰVÉSSZEL EGYÜTT ALÁÍRT EGY, A SZÉLSŐBALOLDALI „MEDIAPART” INTERNETES PLATFORMON MEGJELENT LEVELET, AMELYBEN A TEL-AVIVBAN MEGRENDEZENDŐ EUROVÍZIÓS DALVERSENY BOJKOTTJÁRA SZÓLÍTOTT FEL.

Ernaux egyik legismertebb botránya az volt egyébként, amikor a baloldali „Le Monde” napilapban nyíltan kiállt a hírhedten zsidógyűlölő francia-algériai Houria Bouteldja mellett. Bouteldja, a „Köztársaság rabszolgái” nevű szélsőbaloldali, neokolonialista és Izrael ellenes mozgalom szóvivője, aki szoros kapcsolatot tart fehér ellenes, dekolonizációs és Palesztina felszabadításáért küzdő mozgalmakkal.

Ami pedig Ernaux írói munkásságát érinti, érdemes felidézni Frédéric Beigbeder, rendkívül népszerű és valóban jelentős francia író, irodalomtörténész rövid, a nevetséges Nobel-díjról készült összefoglalóját, amely a Le Figaro-ban jelent meg:

Annie Ernaux fél évszázad alatt mást sem tett, mint egymás után írt az apjáról, az anyjáról, a szeretőjéről, az abortuszáról, az anyja betegségéről, a gyászáról és a bevásárlóközpontról, ahová járt.

Forrás: Twitter

Forrás: Twitter

Franciaországban már van olyan könyvesbolt, ahol nem árulják Ernaux könyveit, ahogy egy kirakatban olvasható:

fölösleges az idejét vesztegetni azzal, hogy nálunk keresi Annie Ernaux „könyveit”, mi nem áruljuk antiszemiták, hisztérikusan feministák, rasszisták vagy woke-isták könyveit…

Forrás és teljes cikk: Origo

Kiemelt kép: AFP/JULIE SEBADELHA