A lengyel védelmi miniszter szerint elég dühítő látni a kávézókban ülő hadköteles korú férfiakat, míg ők Ukrajnát segítik. De Lengyelország mellett Litvánia is hazatoloncolná a hadköteles korú ukrán férfiakat.

Az ukrán külügyminisztérium egy korábbi lépése elég nagy felháborodást keltett többek között Varsóban: a döntés értelmében ugyanis határozatlan ideig felfüggesztik a külföldi konzuli szolgáltatásokat minden, 18 és 60 év közötti ukrán férfi számára. Ennek értelmében útlevelet kérvényezni, vagy megújíttatni csak Ukrajnában visszatérve lehet.

lengyel médiának nyilatkozott ebben az ügyben az ország nemzetvédelmi minisztere, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, akit nem lepett meg az ukrán külügyminisztérium lépése.

Sokunk nevébe mondhatom: „elég dühítő azt látni, hogy fiatal ukrán férfiak a kávézókban ülnek, amíg mi Ukrajnát segítjük”.

Szerinte teljesen érthető azon, frontvonalon harcoló ukránok feszültsége, amelyet külföldre szétszóródott társaik iránt éreznek.

„Az ukrán hatóságok mindent meg akarnak tenni annak érdekében, hogy új katonákat vezényelhessenek a frontra. Ez teljesen érthető” 

– fogalmazott Kosiniak-Kamysz, aki afelől sem zárkózott el, hogy Varsó összelistázza a Lengyelország területén tartózkodó, hadköteles korú ukrán férfiakat, és utána kiszolgáltassa őket Kijevnek.

Litvánia is azt fontolgatja, hogy segít Ukrajnának hazatoloncolni a katonaköteles férfiakat, de előbb ki kell találniuk, hogyan tegyék ezt – olvasható a Pravda cikkében. Laurynas Kasčiūnas litván védelmi miniszter elmondta, hogy Litvánia egyelőre nem fontolgat konkrét intézkedéseket, de figyeli, hogy Lengyelország hogyan dönt.

„Természetesen senki sem fogja őket összeszedni és Ukrajnába hurcolni – ez nem fog megtörténni. De meg lehetne őket fosztani a szociális juttatásoktól, a munkavállalási engedélyektől és egyéb dokumentumoktól. Ezek azok a lehetőségek, amelyekről hallok Lengyelországból. Szóval várjuk meg, hogy mi történik Lengyelországban, ami talán Litvánia számára is megfelelő lesz” 

– mondta Kasčiūnas, aki azt is hangsúlyozta, hogy nehéz megbecsülni, hány katonaképes ukrán férfi tartózkodik jelenleg Litvániában.

Forrás: Mandiner

Címlapkép: Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter sajtóértekezletet tart a Kis-lengyelországi vajdaság székhelyén, Krakkóban 2024. március 24-én. Reggelre virradóan orosz rakéta- és dróntámadás érte a Lengyelországgal határos nyugat-ukrajnai Lviv régiót, a mûvelet közben az egyik orosz cirkálórakéta behatolt a lengyel légtérbe.
MTI/EPA/PAP/Art Service