Kutyájának torkát elvágták, lakásának ajtaját felgyújtották, egyik informátorát hátba szúrták, nyilvános helyen zaklatták, rendőri őrizetbe vették, végül felrobbantották.

Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságírót, háromgyerekes családanyát, egy uniós tagállamban, a 21. században, 2017 októberében 16-án, egy, a kocsijába rejtett bomba felrobbantásával gyilkolták meg.

Az elkövetők közül most két vádlottat fejenként 40 év börtönnel sújtottak, korábban 15 év börtönre ítéltek egy taxisofőr is, egy fővádlott pedig, aki pénzelte az egészet, még ítéletre vár. A volt kormányfő, Joseph Muscat ellen azonban nem emeltek vádat, pedig bizonyíthatóan elég sok köze volt az ügyhöz.

A történet ennél persze sokkal bonyolultabb, mert a 2015-ben nyilvánosságra került panama akták a gyilkossággal kapcsolatos értelmezése szerint egész Málta nem más, mint egy államilag finanszírozott bűnszervezet. Volt itt minden, ami szem szájnak ingere, kormányzati tisztségviselők megvesztegetése, pénzmosás, sikkasztás, rendőri túlkapás. Daphne Caruana Galizia pedig túl mélyre „ásott”, ezért kellett meghalnia.

Az igazi botrány azonban mégsem ez. Az igazi skandalum az, ahogy az egész ügyet az Európai Unió kezelte, pontosabban alig tett valamit, hogy a gyilkosság hátterét feltárja. Pedig a máltai újságírók arról panaszkodtak, hogy ahelyett, hogy a kormány kivizsgálta volna nyomozásaik eredményeit, Muscat emberei semmibe vették, sőt megfélemlítették őket.

Ezért aztán ímmel-ámmal, csak úgy a látszat kedvéért, az EU tett néhány lépést az akkori máltai kormány ellen, de ez nagyjából annyit ért, mint döglött halnak a hideg vizes borogatás.

Az Európai Parlament akkori elnöke, Antonio Tajani Máltára utazott ugyan, hogy megdorgálja Joseph Muscat kormányfőt, aki aztán később le is mondott, de ezzel a brüsszeli adminisztráció a maga részéről hosszú időre elintézettnek is tekintette az ügyet.

Idézet a The Atlantic című amerikai lapból:

„Daphne Caruana Galizia esete volt az ötödik autóba rejtett bombával elkövetett robbantásos halálesetet okozó merénylet Máltán az elmúlt években, és a többi ügyet sem sikerült megoldani.

Lehet, hogy időbe telhet az újságírónő meggyilkolása körülményeinek tisztázása, de a kérdés az, hogy Málta intézményeinek van-e elég politikai akaratuk, hogy ezt megtegyék.”

De ez nem csak a máltaiakon múlott, mivel az EU-ban az egész gyilkosságot úgy értékelték, mint egy olyan tettet, amely egy demokratikus országban idegen „test”, a rendszer, és így az igazságszolgáltatás működik, tehát minden rendben van. Egyáltalán nem vontak le semmilyen általános következtetést az egész struktúra demokráciadeficitjéről, a nemzetközi alvilág és a máltai kormány összefonódásáról, na és persze az unós pénzek lefölözéséről sem.

Miért is tettek volna ilyet? Elvégre egy baloldali kormányzatról és annak miniszterelnökéről volt szó, aki arra vetemedett, hogy bezáratta a katolikus iskolákat, támogatta az LMBTQ-aktivistákat és az illegális migrációt, az ilyen kormányfő rossz ember nem lehet, legalábbis Brüsszelből nézve biztos nem.

Meg aztán kínos is lett volna az ügyet tovább feszegetni, mert közben az is nyilvánosságra került, hogy a háttérben az uniós tisztségviselők nagy kanállal ették a kaviárt. Az azeriek ugyanis szerettek volna jó pontokat szerezni Brüsszelben, ennek legjobb terepe az EU-tag Málta volt, amelyen keresztül közelebb férkőzhettek az uniós bürokráciához, ezt hívták kaviár diplomáciának. Na, mármost hogyan lehetett volna a máltai kormány ellen keményen fellépni, ha sok európai vezető La Vallette közvetítésével az azeriek kezéből ette a különlegesen finom kaviárt.

Például Karin Strenz, a német CDU képviselője az Európa Tanácsban, aki egyben a Néppárt frakcióvezetői posztját is betöltötte, összesen kétmillió eurót vágott zsebre, azért, hogy többek között leszavazza Strasbourgban az azeri politikai foglyok szabadon bocsátását. És Máltán sokan, sokat tudtak.

Meg aztán az EU mással volt elfoglalva. A máltai gyilkossági üggyel kapcsolatban Rachel Donadio amerikai újságírót érdekelte az EU jogállamisággal kapcsolatos álláspontja, ezért megkereste Sophie In’t’Veldát, aki az EP Lengyelországról szóló jelentéstevő vizsgáló bizottságának volt a holland tagja. A képviselő elismerte, hogy Európa még mindig keresi az utat, hogy miként térképezze fel a jogállamiság helyzetét egy-egy országban, hozzátéve, hogy Lengyelország okozza nekik a legnagyobb problémát.

És akkor elhangzik egy kulcsmondat, amely pontosan megvilágítja az EU-nak a máltai gyilkossághoz és általában az jogállamisághoz való hozzáállását. „A mechanizmusokat menet közben találjuk ki”.

Helyben vagyunk!

G. Fehér Péter, a Magyar Hírlap főmunkatársa

Kiemelt kép: Times of Malta