Globális mindenhatók helyett felelős nemzetállamokat, a biztonságos világ ugyanis nem a birodalmakkal kezdődik – figyelmeztet Mark Milosch amerikai történész. A kisállamok szemszögéből már tisztán látszik az, hogy bár a nagy erőcentrumok az igazság nevében lépnek fel, valódi céljuk az önérdek, az adott birodalmat irányító elit érdeke. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjút Mark Milosch amerikai jogász, történész, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korábbi vezetője, aki korábban az amerikai Kongresszus külpolitikai szakértőjeként is dolgozott.

– Készülődik a magyarországi látogatására. Egy országba, amelyet a nyugati média gyakran rossz színben tüntet fel. Mik az Ön elsődleges várakozásai ezelőtt a látogatás előtt Magyarországon?

– Budapesten többször jártam a 90-es években, az elmúlt 20 évben pedig olyan 10 alkalommal látogattam oda. Szóval az én képemet a saját olvasmányaim és tapasztalataim alakították ki, sokkal inkább, mint a média. És ez nagyon lényeges, ugyanis a média egyfajta külön saját képet alkot a világról, ami egyáltalán nem felel meg annak, amit én például Magyarországon láttam.

– Előadásai lesznek, találkozói, a Mathias Corvinus Collegium diákjaival is. Mit szán a fő üzenetének, illetve mire fókuszál majd a találkozókon, előadásokon, illetve, ha lesz lehetősége beszélgetni fiatalokkal és persze tudósokkal?

– Az amerikai kormányzatnak dolgozva korábban sok országba volt lehetőségem ellátogatni, mint egy külpolitikai intézmény vezetője. Amit én mindig figyelek, az az, hogy minden ország kialakít egy saját hangulatot, érzésvilágot. Magyarországnak más ez az érzésvilága, mint mondjuk Norvégiáé, vagy éppen Franciaországé, és engem mindig ez érdekel. Hogy milyen az utca világa, az emberi kapcsolatok világa, az emberek miként viszonyulnak egymáshoz és hozzám, milyen a hangulat általában. Magyarországon engem mindig egyfajta frissítően normális érzés csapott meg. Ugyanez az érzésem Lengyelországban is, ami körbelengi. Olyan, mint Amerika hangulata is volt olyan 20, vagy 30 évvel ezelőtt. Az emberek még egyenesen egymás szemébe néznek, úgy tűnik, jól kijönnek egymással, kölcsönösen életerőt és energiát kapnak a másiktól, mosolyognak. Szóval nagyon emberi helynek érzem Magyarországot is, miközben nagyon sok nagyvárosban Észak-Európa-, és Észak-Amerika-szerte valahogy elidegenedést és ridegséget érzek. És nagyon remélem, hogy Önök, magyarok megtartották azt a csodálatos érzést, amit mindig megtaláltam az országukban.

– Magyarország és Lengyelország tagjai az Európai Uniónak. És rengeteg vita zajlik ezekben az országokban is – Magyarországon és Lengyelországban – az Európai Unióról, arról, hogy milyen legyen a kapcsolat az unióval. Gondolja itt, az Egyesült Államokban beszélnek Európáról, vagy az Európai Unióról, illetve, ha szóba kerül, akkor vajon innen miként tekintik? Mint Európai Uniót, vagy inkább Európa önálló országait.

– Azt hiszem, hogy az amerikai emberek többségének nincs világos elképzelése arról, hogy miként működik az Európai Unió. Tudják, hogy van, de inkább az országokat látják mögötte. Ami az amerikai kormányt illeti, ez az adott céljaitól függően fordul vagy az Európai Unió egésze, vagy egyes országai felé, amin keresztül a célját jobban el tudja érni. Nem gondolom, hogy amerikai nézőpontból az EU, kontra nemzetállam vita egy akkora ügy lenne, ezt az egyensúlyt az európaiaknak kell kidolgozniuk. Én pedig remélem, hogy az országom ezt tiszteletben tartja, tisztességes játékot folytat. A nemzetállammal tárgyal, amikor az a megfelelő, az unióval, amikor az, de konstruktívan próbál viselkedni ebben a kapcsolatrendszerben, és nem megoldásokat próbál rákényszeríteni.

– Gondolja, hogy Európa szövetséges az Egyesült Államok számára, vagy inkább a verseny játszik szerepet kettejük között?

– Nos, én azt gondolom, hogy elemként mindig ott van a rivalizálás. A régi brit mondással értek egyet miszerint „Nagy-Britanniának nincsenek szövetségesei, hanem érdekei vannak.” Minden országnak megvannak az érdekei, az pedig az államférfiak felelőssége, hogy olyan megoldásokat hozzanak, amelyek garantálják azoknak az embereknek a jövőjét, akik iránt vezetőként felelősséggel tartoznak. Ezt olyan módon tegyék, hogy másoknak is alkalmat adjanak felelősen viselkedni saját népük felé. A szövetséget tehát úgy kell érteni, hogy olyan emberek közössége, akik valamilyen közös érdeken osztoznak.

Gondolja, hogy a geopolitikai egyensúly a világban, már, ha egyáltalán korábban volt ilyen, teljes mértékben a feje tetejére fordult? És szükséges újrarendezni, úgy értem a globális geopolitikai rendet? És ebben a közdelemben hol van az Egyesült Államok szerepe? Hogy ellensúlyozzon?

– Remélem, hogy bekövetkezik. Én nemzetállamokból álló világot szeretnék látni, amelyeket felelős államférfiak vezetnek, akiket az országuk java vezérel, miközben együttműködnek más országokkal. Amelyben senki nem lépi át a felelősségének a határait annak érdekében, hogy egyfajta globális mindenhatóként, „az univerzum védelmezőjeként” fellépni. Sajnálatos módon egy olyan világban élünk, amelyben rengeteg ember szeretne akár Washingtonban, Brüsszelben, Pekingben ebben a szerepben tetszelegni. Oroszországban ugyanakkor van néhány ember, aki visszaél szerepével, illetve jelenleg fel is adja. És még, ha a világ minden jóindulata is meglenne, hogy a világot a dominanciáért küzdő riválisok felől egy mértékletesebb és felelősségteljesebb rendszer felé vigyük, akkor sem lenne könnyű dolog, ugyanis annyiféle globális kötelezettség, elköteleződés, ígéret létezik. Ezek egymást kioltják, szóval azt hiszem, ebben a helyzetben nem lehetséges egyfajta ideális világrendet elképzelni, és azt célba venni. Inkább szerényen és kreatívan kellene vinni a dolgokat a helyes irányba.

– Ha annál maradunk, hogy az Egyesült Államok nem visel háborút Oroszország ellen, akkor vajon ön szerint az ukrajnai háború, ami egyfajta deklarált háború, igaz, Oroszország nem nevezi annak, hanem katonai műveletnek. De szóval az vajon lehetőséget kínál arra a nyugati szövetségeseknek, hatalmaknak, hogy Oroszországra vereséget mérjenek?  Illetve ez lehet a tulajdonképpeni céljuk? Vagy talán bölcsebb lenne, ha több lépést tennének a diplomáciai megoldás felé, jobban figyelnének a békére, vagy legalábbis egyfajta tűzszünetre? 

– Azzal kezdenénk, hogy hála Istennek nem állunk háborúban Oroszországgal, ugyanakkor egy nagyon szokatlan helyzet alakult ki, amit az elmúlt 70 év történései meg sem közelítettek. Azaz, hogy az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei nagy mennyiségű fegyvert küldenek és komoly kiképzést biztosítanak Ukrajna számára. Én amerikai katolikus vagyok és minden értelemben a nyugat emberének tartom magam, de egy súlyos hibának gondolom, ha egy olyan nagy nemzetről, mint az orosz azt képzelik, hogy hatékonyan ki lehet iktatni a globális egyenletből. Ha patrióták akarunk lenni és nem nacionalisták, vagy globalisták, akkor másoknak is engednünk kell azt, hogy patrióták legyenek. Ugyanakkor az is igaz, hogy kevés ország okozott annyi bajt más országoknak az elmúlt 250 évben, mint éppen Oroszország. El kell ismernünk, hogy az oroszok is emberek, akiknek sok tekintetben nagy történelmük van. Nem lehet az a célunk, hogy megalázzuk őket, és persze azt sem engedhetjük meg, hogy hagyjuk, hogy ők félemlítsenek meg bennünket. A valóságot figyelembe véve egy olyan jövőt kellene szem előtt tartanunk, amelyben Európa és Eurázsia minden országa eléri azt, amire szüksége van ahhoz, hogy saját területén éljen békességben és saját hagyományai szerint.

Forrás: hirado.hu

Címlapkép: Mark Milosch amerikai jogász, történész, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korábbi vezetője, az amerikai Kongresszus külpolitikai szakértője. (forrás: MCC)