Noha azt érezhetjük, a kilátástalan, nehéz anyagi helyzetben nincs miből adni, Mátraverebély-Szentkúton megtartják a Szent Márton-napi jótékonysági vacsorát. A nemzeti kegyhely ferences vezetője, Orosz Lóránt atya szerint ugyanis a válságban még inkább rádöbbenhetünk, hogy Isten görbe vonalakkal is tud egyenesen írni és kihozni a jót a legnagyobb rosszból is.
Mindenszentekkor és halottak napján mindenki számot vet és felméri, melyek is az igazán lényeges dolgok az életben. A haláltól amiatt félünk, hogy itt kell hagynunk minden földi jót, a szeretteinket. Ugyanakkor, ha ezen számvetéskor rájövünk, nem viszünk magunkkal semmit a túlvilágra, hiszen amilyen csupaszon jöttünk a világra, ugyanúgy hagyjuk is el azt, így az adás, az adakozás is előtérbe tud kerülni, és egy igazán felszabadító érzéssel párosul.
A kereszténység paradigmája: amit adsz, az marad meg neked igazán. Sose felejtsük, Jézus az életét adta értünk!
Veszteséget élünk meg. Lehet lázadni ellene, de az elengedés is lehet egy út. Soha senki nem mondta, hogy a nehézségeket megúszhatjuk. Kérjünk erőt, hogy átvészeljük! És kapunk is hozzá, ebben biztos vagyok. Isten erőt ad, hogy bízzunk benne és hűségesek legyünk hozzá. Mert ha ő velünk van, akkor mindenünk megvan.
Emberi dolog, hogy ha baj van, akkor keressük Istent. Amíg nincs probléma, gurul a szekér, könnyen elfeledkezünk róla. Kiálthatunk hozzá, de persze, sokan vannak, akik nem teszik. A válság semmiképp sem egy kívánatos történés, de az élethez hozzátartozik.
Isten görbe vonalakkal is tud egyenesen írni és kihozni a jót a legnagyobb rosszból is.
Az idén sem marad el a már hagyományos Szent Márton-napi jótékonysági libavacsora Szentkúton november 12-én.
Vendégünk lesz Bán Jónás atya és két munkatársa a kárpátaljai Nagyszőlősről, akik beszámolnak a helyzetükről. Még lehet jelentkezni, a befolyt összeggel pedig a kárpátaljai ferences missziót támogatjuk a háború okozta bajok enyhítésében.
Forrás: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: nool.hu