Magyarországon minden valamirevaló ateista tudni véli, hogy a szószékekről csak úgy árad a bűzös kormánypropaganda.
Az a jó az ateistákban, hogy minél határozottabban igyekeznek bizonygatni, mennyire nem keresztény ország már Magyarország, annál parádésabban példázzák ennek ellentétét. Mert tegye fel a kezét az a nem buddhista magyar polgár, aki magabiztosan ki tudna és merne posztolni egy 10-14 bekezdésnyi eszmefuttatást a bodhiszattvákról, a vadzsrajánáról vagy akár csak a zen mesterek erkölcseiről. Ugye, hogy így kapásból nemigen menne?
Ezzel szemben itt van nekünk a deklaráltan „nem istenhívő” Sokszorbérmálkozó Ferenc, és nicsak: spontán értekezéssel lep meg minket a hippói Ágostonról, kinyilatkoztatásról és a szentek közösségéről. Miközben a HVG ateista újságírója hasonló könnyedséggel igazít el minket a legújabb kori egyháztörténelem, a papság, valamint az Eucharisztia kérdéskörében, egy laza „Ite missa est”-tel zárva gondolatait, nyilván abból indulván ki, hogy olvasói érteni fogják: ez egyfajta tréfás vendégszöveg akar lenni a katolikus misszáléból.
Ha ez egy messze nem keresztény ország,
akkor hogyan lehet, hogy mégis az alapműveltség részének tekinthető a „Menjetek békével” fordulat?
Hogy még Tóta W. Árpád is pontosan tisztában van a krisztusi tanítással, és intuitíve meg tudja állapítani, hogy arra a hívők „ugyanúgy ívben tesznek, mint bárki más”? Mintha mégis felsejlene itt valamiféle közös ismeret, hovatovább kultúra, amelyben az ateista – legalábbis a felületes lájkoló számára – éppoly otthonosan mozog, mint a kapucinus szerzetes. És valamiért ez nem a buddhizmus.
Ennek ellenére hadd szabadjon egy egyházi iskola öregdiákjaként, hívő katolikusként tennem néhány apró észrevételt, már ha beledumálhatok a nagyok észosztásába.
Ferenc testvérnél a következőket olvashatjuk:
„Lehet-e vita tárgya, hogy sokak szemében a legnagyobb keresztény egyházak mintha inkább volnának az államhatalom intézményei, az e világi hatalom ideológiai erőforrásai, semmint az Isten teremtette ember irgalmas vigyázói?”
Tőlem nyithatunk erről vitát, csak épp fölösleges lenne, hisz ez tőlünk nyugatabbra számos helyen már konkrét tény. A Német Evangélikus Egyház zsinatán a minap például felszólalt az „Utolsó Generáció” nevű pillanatragasztós-fröcskölős klímamozgalom egyik tagja, akit a lelkészek jelentős része állva tapsolt meg. A zsinat elnöke újságírók előtt rá is mutatott: a mozgalom esetében nincs ok büntetőjogi felelősséget pedzegetni, ők csupán „erőszakmentes civil ellenállók”. Mindez véletlenül teljesen egybecseng a Zöldek elnökének nyilatkozataival, miközben nincs jele annak, hogy az egyház utalna a „nem tudjátok sem a napot, sem az órát” jézusi intésre, valamint a teremtésvédelem holisztikusabb szemléletére és egyben rögösebb útjára.
Hasonlóképpen nehéz lenne nem észrevenni, hogy a német katolikusok szinódusa pont akkortájt sürgeti a transzneműek nemének keresztelési anyakönyvekben történő „problémamentes” megváltoztatását (94,5 százalékos többséggel, Isten óvja a szent maradékot), amikor készülőben van a szabad nemváltásról szóló német törvény. Hát hol vannak itt „az Isten teremtette ember irgalmas vigyázói”, akik rámutatnának arra, hogy a boldogságot nem az öncsonkítás és nem is az önbecsapás hozza el?
Persze értem, hogy a DK elnöke a magyar egyházakat tartja egy az egyben az államhatalom intézményeinek, hisz
minden valamirevaló ateista tudni véli, hogy a szószékekről csak úgy árad a bűzös kormánypropaganda
– csakhogy nálunk múlt vasárnap is az alázatról és a szeretetszolgálat fontosságáról volt szó, a nemzeti konzultáció kitöltése helyett pedig csupán az adventi adománygyűjtésre és a szentségimádási lehetőségekre hívta fel figyelmünket a plébános.
A biztonság kedvéért azért megtekintettem az interneten, mi hangzott el a Szemlőhegy utcához legközelebb eső plébániatemplomban, hátha arrafelé tényleg tombol a NER – erre ott is azt halljuk, hogy az igazi nagyság abban mutatkozik meg, ha valaki a hatalmával alázatosan szolgál. De nem is spoilerezek többet: minden besúgó kedvű polgár kedvére nézegetheti otthonában is a miseközvetítéseket, és szabadon megjelölheti, konkrétan hol fedezhető fel bármiféle világi szekértolás.
Viszont röviden emlékezzünk meg Tóta W. felebarátunk írásáról is, amely a következőkről tájékoztat minket: „Az iskolákat érdemtelenül, a közakarat ellenében nyúlta le az egyház – valaki elfelejtett konzultálni! –, így az is kénytelen oda járni és eljátszani a bohóckodást, aki amúgy sík ateista. (…) Ugyanis nincs a közelben másik színvonalas iskola; ez sem attól az, hogy az egyház üzemelteti. Ezeket a gyerekeket és a szülőket kényszerítették, hogy közük legyen az egyházhoz. (…) Hülye egy terv volt. Attól senki sem szereti meg a papokat és a képzelt barátaikat, hogy misére meg áldozásra kényszerítik.”
Nos. Az Úr 1948. esztendejében (a mai balosok egynémely egyházellenes kirohanására hajazó propaganda-hadjárat után) bő háromezer katolikus és bő ezer református iskolát államosítottak Magyarországon, egyetlen tollvonással zárolva azok épületét és felszerelését. Ma összesen van 1573 egyházi köznevelési intézmény. Abban lehetne kételkedni, hogy ezek mindegyike vallásos-e úgy igazán, mármint a mindennapokban; az „iskolák lenyúlásán” háborogni azonban némileg erős. A kárpótlási jeggyel földhöz jutott, és így területalapú támogatások segítségével értékes élelmiszereket termelő gazdák is földrablók volnának?
Ami pedig az iskolák színvonalát illeti, a tények azt mutatják, hogy a HVG idei középiskolai rangsorában két pécsi gimnázium is bejutott a top100-ba, de sajnos egyik se a ciszterci volt. Így ez esetben
az egyházi iskolára mint egyetlen alternatívára hivatkozni béna érv.
Meg ugye eleve elég elitista-szegregációpárti hozzáállás volna az, hogy ateista libsi létemre inkább katkó suliba viszem a gyerekemet befogott orral, mint hogy egy pillanatnyilag alacsonyabban jegyzett gimnáziumba adjam. Ha mindenki így tesz, ki fogja felhúzni a „világnézetileg semleges” intézményeket? Már csak azért is, mert a mi osztályunk annak idején egy frissen visszakapott, még a kezdeti nehézségekkel küzdő, itt-ott tanárhiányos egyházi gimnáziumba iratkozott be, de mire leérettségiztünk, lassanként elitiskolává nemesült az intézmény. Mondhatni azzá nemesítettük, ha lehetek ennyire szerénytelen. (Lám, ezért szerencsés, ha tanárok, diákok és szülők egyfelé húznak.)
Azt pedig ne rójuk fel a hiedelmek helyett állítólag szigorúan a kézzelfogható tényekre támaszkodó ateistának, hogy kötelező szentáldozást vizionál az egyházi iskolákba (emellett nyitott liberálisként kizárja, hogy valaki akár nyitottan is bekapcsolódhat annak a közösségnek a szertartásaiba, ahová becsöppent). Mindenkinek lehetnek elborultabb pillanatai. Inkább nyugtázzuk jólesően, hogy ez egy olyan keresztény ország, ahol még egy DK-vezér és egy istentagadó publicista is küldetésének érzi az igehirdetést – akár alkalmas, akár alkalmatlan.
Kiemelt kép: Mátrai Dávid
