1402 hátrányos helyzetű kisgyermek karácsonyát tette boldogabbá a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) által indított „Kiskarácsony” akció az ország 42 településén. Az idén második alkalommal szervezett ajándékgyűjtés különlegessége, hogy minden gyermek saját, névre szóló csomagot kapott, amelyben az a meglepetés lapult, amelyet ő néhány héttel korábban megfogalmazott, lerajzolt.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai az ország leghátrányosabb helyzetű településein dolgoznak, olyan falvakban, ahol a karácsony napja a gyerekek számára nem vagy csak alig különbözik a többitől. Az ott élő nehéz sorsú gyermekek titkos karácsonyi kívánsága általában csak kívánság marad.

Az MMSZ „Kiskarácsony” elnevezésű akciója során azonban ezek az óhajok most teljesültek, köszönhetően annak a rengeteg kisebb-nagyobb cégnek, baráti társaságnak, középiskolás osztálynak, egyetemi csoportnak és egyéni ajándékozónak, akik úgy gondolták, hogy a karácsonyi készülődés és bevásárlás mellett valóra váltják egy ismeretlen gyerek szíve vágyát is – legyen az bármi is.

Forrás: MMSZ

Forrás: MMSZ

Így került a dobozokba színváltós kistáska, csillagboltos éjjelilámpa, 146-os pókemberjelmez, titkos napló „olyan tollal, ami fog”, hiánytalan családi társasjáték, amit a testvérekkel együtt lehet játszani, youtuber-poszter, focilabda, műanyag talicska vagy éppen játék pénztárgép. Sőt egy kisfiú megyei telefonkönyvet kért kutakodás céljából, természetesen ezt is sikerült teljesíteni.

Az ország legszegényebb településein élő gyerekek álmai sok esetben teljesen mások, mint szerencsésebb helyzetben lévő kortársaiké, így valaki csak meleg cipőt vagy egy jó vastag pulóvert kért, illetve egy tábla csokit…

 

Forrás és kiemelt kép: Magyar Kurír/Magyar Máltai Szeretetszolgálat