A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége aggodalommal tekint a magyar társadalmat megosztó közoktatással kapcsolatos kérdésekre. Imával fordul Istenhez, hogy a konfliktusos helyzet mielőbb rendeződhessen. Együtt könyörgünk pedagógusainkért, a rájuk bízott gyermekekért, szüleikért és a döntéshozókért, hogy Jézus egy békésebb világba születhessen meg!

„Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.” (2Pt 3,13)

Az elmúlt években – úgy tűnik, fokozottan – a megpróbáltatások, az egyéni és közösségi próbatételek idejét éljük, bár ez nem ritka szeretett magyar hazánk ezernél is több éves keresztény történelmében. Az sem ritka, hogy világjelenségként harsogja a hazai és nemzetközi sajtó, időről-időre más-más földrészeket fókuszba állítva az emberiség gyötrelmét, amelyet éhínség, a népek, békétlenségén és önzésén nyugvó háború, határokat nem ismerő világjárványok okoznak. Napjainkban úgy tört ránk az embertömegeket és emberi alkotásokat fizikailag is megsemmisítő fegyveres konfliktus, hogy még mindig nem látjuk a végét a Covid-járványnak, pedig már csaknem nyolcmillió ember hunyt el a betegségben és annak szövődményeiben.

Nemzetünket sem kerülik el a gazdasági világválság hatásai, családok tízezrei kerülnek létbizonytalanságba annak ellenére, hogy köszönhetően a felelős állami irányítási rendszerünknek szigetként tekintenek ránk Európa népei.

De valóban ennyire elkeserítő a világ helyzete, ilyen kilátástalan a jövőképe az öreg kontinensnek és azon belül Magyarországnak? Mondhatnánk, hogy igen, sőt még számtalan olyan baj is nehezíti a magyar polgárok életét, ami akár összefüggésben is lehet a világméretű nehézségekkel. Vajon mi, keresztények, elgondolkodtunk-e már azon, hogy életünk Isten kezében van, ő gondoskodik övéiről akkor is, ha ember embernek farkasa, ha a szeretetlenség túlnőni látszik a békén, ha a türelmetlenség megöl sok értékes kapcsolatot.

Karácsonyra készül a világ, a keresztények a második isteni személy születésének emlékét idézik fel évről-évre. Az adventi időszak hagyományosan az elcsendesedés, az Isten-kapcsolat megújításának ideje, szívünkben a béke vágya egyre erősebben tör elő. Az Úr eljövetelére ebben az esztendőben is méltó módon készülünk? Elmondható ez akkor, amikor szűnni nem akaró ellentétek határozzák meg országok belső és külső kapcsolatait; az elégedetlenség izzó parazsa nyomorít meg emberi kapcsolatokat, bizonytalanít el korábban együttműködésre kész közösségeket? Elmondható ez akkor, amikor hazánk is súlyos belső feszültségektől terhelt és társadalmunkban rendkívül mélyen húzódó megosztottság tapasztalható?

Elég csak a nevelési-oktatási rendszeren belül kialakult helyzetre gondolunk, arra a bábeli helyzetre, amelyben már nehéz kívülállóként tekintenünk a szereplőkre: a tanárra, a diákra és a szülőre – s tegyük hozzá azokra, akik felelős irányítói az oktatás rendszerének. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége imával fordul a Jóistenhez, kérve Bölcsességének Lelkét, hogy a konfliktusos helyzet, amelyben reményünk szerint valamennyi érdekelt szándéka tiszta, mielőbb a Teremtő által is elképzelt, megnyugtató és előre mutató jövőkép szerint rendeződhessen. Hiszen a cél kristálytiszta: elsősorban a gyerekek, a fiatalok szellemi gazdagítása, a nemzet erejének megtartása. Egy keresztény kultúrában gyökerező nemzet számára nem lehet kérdés, hogy a hagyományos családpolitika egyértelmű folytatása az oktatás- és neveléspolitika. Nem lehet kérdés, hogy családjaink mellett az oktatási intézményeinkben nyerik el fiataljaink azt a természetet és jellemet, amely révén igaz emberekké válhatnak.

Hazánkban az egyik legszélesebb társadalmi réteget, az értelmiség gerincét évszázadok óta – minden jelentés- és feladatbeli változással együtt – a paidagógosz, a gyermekvezető, a nevelő közösség adja, s ez statisztikailag is alátámasztható. A 2021/22-es tanévben Magyarországon a köznevelés rendszerében – amelybe az óvodai ellátás, az alap- és középiskolai élet, szakképzés és a fejlesztő nevelés-oktatás tartozik – 147.814 pedagógus dolgozott minden nap azért, hogy gyermekeink felvilágosult, értelmes, gondolkodni képes emberként, tudással, hittel, egészséges erkölcsiséggel felvértezve kerüljenek a felsőoktatásba vagy a munka világába.

Mi hiszünk abban, hogy a nevelők, a pedagógusok, hittel és szeretettel, többségében alázattal végzik munkájukat, és a magunk mögött hagyott évtizedekben is szolgálatnak tekintették a nevelést és a tanítást. A pedagógus mesterséget hivatástudattal élték és élik meg, s ez reményeink szerint akkor is így van, amikor becsukódik mögöttük az óvodai csoportok, az iskolai ajtók sokasága.

Abban is sokan egyetértünk, hogy társadalmi presztízsükre nem volt jó hatással az ötvenes évektől rájuk aggatott – sajnos nem az alázatuknak a kifejezésére létrejött, sokkal inkább anyagi elismerésüket kifejező – „a nemzet napszámosa” jelző. Azon pedig lehet vitatkozni, hogy a rendszerváltozás hozott-e érdemi javulást e téren, hogy a pluralista demokráciában a sokrétű érdekek érvényesülésének mennyire ad teret a társadalmi békét is megalapozó föderatív gondolkodás, azaz megköthető-e az a szövetség az érdekeltek között, ami alapfeltétele a pedagógustársadalom nyugodt munkakörülményeinek. Elérhető-e a nemzeti minimum az oktatás és más, a kiegyensúlyozott, békés társadalmi közeget meghatározó szakpolitikák terén, ami hosszú évtizedekre lenne képes garantálni a területek tisztaságát, gyermekeink boldogulását, s az iskola világának nyugalmát annak érdekében, hogy a nevelés ügye fölé emelkedjen a ciklikusan változó pártpolitikai érdekszférának!?

Talán abban sem állunk távol az igazságtól, hogy az elmúlt negyven plusz harminc esztendő során felhalmozódott anomáliákat belső és külső konfliktusokat nem lehet karikacsapással a rend medrébe terelni, főleg akkor nem, ha a pedagógusok jelenlegi helyzetének, életérzésének és életállapotának javulására már nem csak a bérhelyzet normalizálása jelent gyógyírt. A probléma sokkal összetettebb, így rendszerszintű beavatkozást igényel(ne), a jelenleg egymásnak feszülő csoportok szereteten alapuló, az igazságosságra törekvő, széleskörű együttműködését tenné szükségessé.

Mert igaza van mindazoknak, akik a legmodernebb társadalmi keretek, a legfejlettebb technikai, oktatástechnológiai eszközökkel megtámogatott körülmények között is kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a pedagógus személyiségének, hitének. Ahogy ezt Inczédy Dénes, a 19. század meghatározó, ciszterci rendi tanára, iskolaigazgatója megfogalmazta: „Az iskola gerince a tanár. Ha ez megállja a helyét – lehet a tanterv gyönge, a tankönyv fogyatékos s a tanrend elhibázott: a siker mégis biztos.”

Mi a teendő ebben a helyzetben? Ki az, aki tudja, mikor érdemes szólnia és mikor kell hallgatnia? Mikor hozunk helyes és mikor helytelen döntést? Kinek a szavára hallgassunk ezekben az időkben, amikor a teremtő képességünk, az egységre való törekvésünk sorozatosan csődöt mond.

Mi Jézustól szeretnénk megtanulni a konfliktuskezelést, aki nem pörlekedett akkor sem, amikor kisdedként az általunk talán soha meg nem élt szegénység lett osztályrésze; amikor serdülőként – talán szülei ellenére – a maga útját járta, mert engedelmes volt az Atyának; amikor arcul ütötték, leköpdösték, kigúnyolták, a kereszt súlya alatt erőtlenné vált, majd a rideg, nehéz fára szegezték: akkor sem átkozódott, akkor sem küldte a tömeget a helytartó elé, pedig tehette volna. Ez a hallgatás nem beletörődés volt, nem meghunyászkodás, sokkal inkább a kérdések megfogalmazásának csendje: „Ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” (Jn 18,23).

Higgyünk abban, hogy az Úr Jézus, akinek az eljövetelére azokban a történelmi időkben sem várhattak jobban, mint napjainkban, megadja a választ, ha bizalommal fordulunk hozzá: „Uram, nem jó ez így nekünk, nem akarunk elszakadni Tőled, és nem akarunk elszakadni egymástól! Nem hagyjuk, hogy kihűljék a vágy igéd iránt, nem akarjuk, hogy embertársainktól tovább távolodjunk, s hogy nekik az egyik vagy a másik oldalra tartozóvá kelljen válniuk. Egyek akarunk lenni a Te végtelen kegyelmed által a szeretetben! Ezért együtt könyörgünk hozzád pedagógusainkért, a rájuk bízott gyermekekért, szüleikért, családjaikért és a döntéshozókért, akik tenni tudnak azért, hogy Jézus egy békésebb világba születhessen meg!

Az év hátralévő napjaiban tisztítsuk meg szívünket azoktól az érzésektől, amelyek gátolnak a jóban! Engedjük nyitottá válni a szeretet számára! Nyissuk ki a lelkünket, hogy befogadhassuk az értékeset, az előre vivőt, a jövőbe mutatót! Higgyünk abban, hogy a Messiás szavai mindannyiunkhoz szólnak majd a születés éjszakáján: „eljöttem hozzád, hogy a te fényed legyek, eljöttem, hogy meleget árasszak a Földre. Eljöttem, hogy szereteted erősítője legyek. Eljöttem, hogy kiragadjalak téged önmagadból, uralmad és hatalmad béklyóiból, hogy hallásod nyitott legyen a hozzád türelmetlenséggel, hangos szóval, néha engedetlenséggel fordulók felé is. Eljöttem, hogy üdvösséget hozzak neked és az egész világnak”.

Közel van már az üdvösségünk napja, amelyhez Krisztus legyőzhetetlen szeretetével kívánunk tartalmas előkészületet!

Advent 3. vasárnapján

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs