Bár a középkorban a pápai hatalom körül jelentős villongások alakultak ki, pápák és ellenpápák követték egymást, vagy épp fogságba kerültek, száműzetésbe, de azért 600 éve nem fordult elő az, ami immár lassan 10 éve történt: 2013. február 28-án Szent Péter püspöki széke megürült, mert lemondott a pápa, aki XVI. Benedek néven lett Krisztus egyházának földi helytartója.

Elődje II. János Pál iszonyú kínok között, de haláláig hivatalban maradt. Mit is beszélek, hiszen Isten Egyháza  első emberének lenni az nem hivatal, még csak nem is hivatás, hanem küldetés, égi kiválasztás.

Mindezt figyelembe véve szabad-e lemondania a pápának? Fernando Meirelles rendezésében A két pápa című film azt láttatta (Anthony Hopkins és Jonathan Pryce kiváló alakításával), hogy maga Ratzinger jelölte ki az utódját a későbbi Ferenc személyében, akit vele szemben inkább liberálisnak mondható bizonyos kérdésekben.

De vajon jól tudják-e ezt a filmesek, vagy csak egyfajta terelés volt az egyébként jól sikerült alkotás? Már a megválasztását megelőzően is többször belengettek olyan vádakat Benedekkel kapcsolatban, hogy a nácikat szolgálta volna. Itthon a HVG bőven prezentálta a vele kapcsolatos negatív életrajzi adatokat.  Egy liberális egyháztudós azt mondta a lap szerint:  „rettenettel” töltené el, ha Joseph Ratzingerből pápa lenne. Mindazonáltal John Allen, az életrajzírója azt nyilatkozta róla egy interjúban: csak rövid ideig volt a Hitlerjugend „nem túl lelkes” tagja. Kérdem én: a náci Németországban ki engedhette meg magának, hogy ne legyen az?

Nos, tehát a német érseket a liberális világ fenntartásai ellenére is pápává választották 2005. április 19-én Rómában és annak rendje-módja szerint végezte az Isten által kapott feladatait.

Elődjéhez, II. János Pálhoz hasonlóan támogatta a kötelező papi cölibátus intézményét, ellenezte a nők pappá szentelhetőségét, a mesterséges születésszabályozást, a homoszexuális párkapcsolatok polgári elismerését, az abortuszt és az eutanáziát. E két utóbbiról kijelentette, hogy

aki e „súlyos bűnöket” támogatja, annak nem szolgáltatható ki szentség.

II. János Pál egyik legközelebbi munkatársaként hírnévre tett szert, személyes ismerősei szerint kedves, sőt félénk ember volt, miközben a liberálisok azt mondták róla: Isten rottweilere. Nyilván nem tűrte az LMBTQ illetve az „open sociaty” különféle formáinak megjelenését sem egyházon belül, sem azon kívül. Emiatt rengeteg támadás és provokáció érte, de jó ideig keményen állt a helyén.

Nem látunk bele a Szentszék működésébe, de az jelent valamint, hogy Benedek lemondása után Ferenc is aláírt egy lemondó levelet arra az esetre, ha betegsége miatt nem tudná ellátni hivatalát.

És itt a hivatalon van a hangsúly. A pápa nem egy államelnök, akinek lejár a mandátuma, vagy egy igazgató, aki eltávolítható.  Az az hatalom, melyet ő képvisel nem evilágból való. Péternek az utódja is kőszikla kell, hogy legyen, kit csak „eget-földet rázó mennydörgés” dönthet le.

Mindenkit félelemmel tölt el, ha a pápa a távozásával nem rögtön az Isten elé járul!

Az emeritus pápa valamiért megnyitott egy teret – szándéka ellenére is és ki tudja milyen okból – a viszonylagosságnak. Innentől relativizálható, földivé, hivatásszerűvé tehető a pápai működés. Meggyőződésem, hogy valami rendkívüli-és nem személyes-indíttatásból volt kénytelen lemondani. Nem véletlenül nem hívták meg az abortuszpárti, liberális amerikai elnököt a pápa temetésére.

Ez az emeritus pápa kifejezett végakarata, kétségbeesett üzenete volt.

XVI. Benedek egykori lemondási döntésének valódi titkát immár Isten elé vitte. A keresztény értékek pedig támadás alatt állnak.

Kiemelt kép: Vatican News