Nekünk kell úgy élnünk, hogy a gyermekeink minket látva vágyjanak Krisztus követésére – vallja Siba Balázs. A szerzőt Hétfőtől szombatig című kötete kapcsán kérdezte a reformatus.hu portál egy kamaszoknak készülő beszélgetéssorozatról, mindennapi istenkeresésünkről, személyes és közösségi hitéletünkről és a megtérésről. Siba Balázs református lelkipásztor, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszékének vezetője.
Elmondta: a könyvben egy családi ház különböző helyszínei jelképezik azokat az élettereket, amelyekben a hétköznapi életünket éljük. A kerttől a padlásig kilenc térbe hívom be az olvasót. Az itt időzés a keresztyén életre hívás, amelyben igyekszem megmutatni, hogyan jelenhet meg hétköznapjainkban az istenkapcsolat. Hogyan járhatjuk végig lelki utunkat, és miként segíthetünk ebben másoknak? Említésképpen: a konyha-ebédlő fejezet az asztalközösségről és a vendéglátásról szól. A nappali a nyugalom napjának és hétköznapi békességünk megélésének színhelye. Majd ott a fürdőszoba, ahol tükörbe nézhetünk és láthatjuk az önképünket, amelyet átformálhat keresztyén hitünk. Beszélünk a hálószobáról is, arról, mit jelent az intimitás, hogyan kapcsolható össze a spiritualitás azzal, hogy az életünket testben éljük.
Forrás: libri
Ám ez a könyv még ki sem jött a nyomdából, amikor megkerestem a Református Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettesét, Szászi Andreát. Azt javasoltam neki, hogy jó lenne a kamaszokkal is végiggondolni ezeket a témákat.
Itt van mindjárt a hittanóra kezdete, a kapcsolatfelvétel a fiatalokkal, amely egyre többször úgynevezett megérkező körrel indul: Hogy vagy? Jelentkezz be! Közös megérkezés az istenkeresés és az imádság erőterébe. A hittanoktatásban mai igény, hogy az életről szóljon, egyre inkább a megtapasztalás, az átélés és a párbeszéd legyen meghatározó. A fiatalokat ez érinti meg az evangélium átadásakor. A hitben való játékban és beszélgetésekben viszont legyen ott a hitgyakorlás is.
Korunkban a jóízű beszélgetések, a minőségi kapcsolatok is egyre fontosabbá válnak, ahogyan napjainkat számláljuk. Ha valaki fontos nekem és rám figyel, akkor érzem, hogy szeret, ez pedig a legtöbb! Jézus is beszélgetve tanított…
Meghívást adunk az imádság terébe, ki lehet alakítani, szokássá válhat az imádkozás ritmusa. A telefont is be lehet állítani, hogy jelezze, eljött az imádság ideje. Fontos ugyanis egy napban rátalálni a ritmusra. Ilyen rendet jelenthet a családi közös étkezés. Éljük meg az asztalközösséget! Csodálkozzanak rá a fiatalok, hogy ebben a szeretetvendégségben minden érzékszervünk benne van! Összetartozik Isten hívása (imádság), a „mit eszünk” ismerete és a másik emberrel való kapcsolat kultúrája. Áldás, ha használatban van az étkezőasztal. Amíg együtt vagyunk, beszélgetünk a gyermekeinkkel, ők megtanulják szüleik vagy más felnőttek gondolkodását, világlátását. Viszont a lelki szokások kialakításához idő kell, akár három vagy négy hónap is.
Tegyük ki magunkat az Isten kegyelmének! Szánjunk erre dedikált időt!
Amikor gimnazistaként megtértem, az osztályfőnökünk ajánlotta, hogy járjunk közösségbe. Másnap már mentem is a gyülekezetbe, és kiálltam eléjük bizonyságot tenni Istenről, arról, hogy elfogadtam őt. Aztán nagyon lelkesen bizonyságot tettem otthon, a vonaton és mindenkinek, akivel csak találkoztam. Csatlakoztam egy ifjúsági csoporthoz. Nekem ez az ifjúsági közösség volt a kapcsolódásom a hit világához. Másoknak a családban voltak erre minták és példák. Szükség van a közösségre, mert hiába az elindulás – ahogyan Jézus is mondja a magvető példázatában –, a mag még kicsírázhat, de nem biztos, hogy gyökeret ver az ember életében, amikor egyedül marad.
Forrás, teljes cikk és kiemelt kép: reformatus.hu
