A II. világháború utáni hatalmi rend a szemünk láttára hullik darabjaira. A geopolitikai besorolást és a pénzügyi működést biztosítani hivatott Jaltai egyezmény, illetve a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer napjai is meg vannak számlálva. Az orosz-ukrán háború a Nyugat támogatásával lassan világháborúvá terebélyesedik. Jobbára gazdasági eszközökkel – a mögöttük meghúzódó érdekeken keresztül – szinte valamennyi nagyhatalom a konfliktus szereplőjévé vált. Magyarországnak viszont elemi érdeke, hogy a háborúból továbbra is kimaradjon – nyilatkozta lapunknak Lentner Csaba.

Lentner Csaba közgazdászprofesszor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Tudományos Tanácsának tagja, a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Alapítványának elnökhelyettese. A 2010 után újjászervezett állampénzügyek tudományos rendszertanba foglalója. A nem konvencionális gazdaságpolitikai iskola egyik vezető szakértője. Tudományos iskolateremtő munkásságát 2012-ben Wekerle Sándor Tudományos Életműdíjjal, 2018-ban Magyar Érdemrend Tisztikereszttel, 2021-ben Magyary Zoltán Emlékéremmel ismerték el.  

Lassan egy éve tart az orosz-ukrán háború, melyek azok a következtetések, amelyeket már most le lehet vonni?

A 2014-ben elkezdődött, majd tavaly februártól egyre súlyosabb fázisba lépő háború nem egy regionális konfliktus, és már messze nem két szláv testvérnép háborúja. Az ukrán oldal mögött ugyanis felsorakozott a fejlett nyugati világ, az Egyesült Államok és az Európai Unió, bürokratáinak vezetésével. Valójában nem is az ukránok támogatására, hanem Oroszország meggyengítésére, a világpolitikai nagyhatalmi térből való kiiktatására. Ukrajna nyugati világhoz kapcsolása, a NATO-ba, az Európai Unióba történő integrálása valójában nem békés úton, hanem fegyveres harcok következtében történik. És bizony ez nem sok jót vetít előre. Ukrajna szemszögéből, szűken véve persze tűnhet úgy, hogy a függetlenségükért harcolnak, s a nyugati világ ebben támogatja őket, ám az Egyesült Államok önzetlenségét nem annyira érzékelem, annál inkább az ukrán termelési kapacitások, különösen az élelmiszeripari vertikum megszerzése sejlik fel. A nyugati agrárvállalatok, akár közvetlenül, akár közvetetten ugyanis megjelentek az ukrán termőföldek új tulajdonosaiként, s az pedig, hogy Ukrajna földrajzi elhelyezkedését tekintve, a keleti szomszédunkhoz betelepített NATO-fegyverek már lassan a moszkvai kertekig érnek, bizony tartós konfliktusok forrása lehet. Ebbe Oroszország egykönnyen nem fog belenyugodni.

Mit gondolsz a befejezést illetően?

Ezt a háborút már nem lehet befejezni, csak legfeljebb időlegesen abbahagyni.

A két népben akkora gyűlölet halmozódott fel egymás iránt, hogy nehéz lesz nyugvópontra jutni, s a harc bármikor kiújulhat. A sérelmek nagyon mélyek.

A nyugati világ gazdasági szankcióival és fegyverszállítmányaival pedig nyilvánvalóvá tette, hogy az 1944-ben létrejött, a II. világháború utáni helyzetet földrajzi, politikai értelemben rendezni hivatott Jaltai egyezményt hatályon kívül helyezi, az akkor létrejött befolyási övezeteket végképp felszámolja. Ukrajna, amelynek keleti megyéi többségi orosz ajkúak, bizony védtelenül állnak ebben az új típusú világégésben. Oroszország nyilvánvalóan ragaszkodni fog a Krím megtartásához és a keleti területekhez, ám ha ilyen ütemben érkeznek az amerikai fegyverszállítmányok, ez nehéz feladat lesz.

Kissé meglepődve állok az orosz katonai kapacitásokat szemlélve, hiszen e régebben jó harci morálú, jó haditechnikával rendelkező hadsereg nem bír úrrá lenni egy regionális térben zajló konfliktuson.

Az pedig, hogy a NATO egyenrangú ellenfele lehetne? Mára ezt a vélekedést nem látom meggyőzőnek. Persze, ha nem amerikai fegyverekkel harcolnának az ukrán katonák, nem kapnának magas szintű nyugati szervezeti támogatást, ez a háború már rég befejeződött volna.

Személyes életedben hogyan hat mindez?

Végtelenül sajnálom a konfliktusban közvetlenül érintett családokat. Mind ukrán, mind orosz kutatókkal kapcsolatban állok már hosszú évek óta, s bár a tudományos együttműködésünk most is folyamatos, azonban a fegyveres konfliktus, különösen az emberveszteségek mindkét felet, s bennünket is elszomorítanak.

Próbálom az ukrán és az orosz barátaimnak elmondani, hogy Magyarország ebből a háborúból ki akar maradni. Ki akar maradni, mert az, aki fegyvert szállít bármelyik harcoló félnek, az a háború résztvevőjévé válik, a másik félnek pedig az ellenségévé.

Ha pedig mindkét fél irányába ugyanezt tennénk, bizony fegyverkereskedőkké válnánk. Mi pedig ebből a háborúból nem akarunk hasznot húzni. A magyar kormány politikája elvi síkon is jól fejezi ki a semlegességünket, s az áldozatok, a menekültek iránti segítő szándékunkat. Több millió háború elől menekülőnek biztosítottunk anyagi segítséget, élelmiszert, szállást és munkalehetőséget, legyen az kijevi ukrán vagy a keleti megyékből elmenekült orosz ajkú ukrán állampolgár.

Mondják, hogy a nagyhatalmak épp most rendezik át a geopolitikai térképet. Milyen következményekre számítasz hosszú távon?

Azon túlmenően, hogy a 79 éve megkötött Jaltai egyezmény most hullik darabjaira, bizony ez csak a kezdet. A világ pénzügyi rendszerét a II. világháború után stabilizálni hivatott Bretton Woods-i egyezmény is roskadozik. Ezen nemzetközi pénzügyi szervezet az Amerikai Egyesült Államoknak biztosított pénzügyi hegemóniát, a két csúcs pénzügyi intézmény, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap létrehozásával. Mögötte pedig az amerikai dollár állt, amely a világban kulcsvalutává nőtte ki magát.

Tehát a II. világháborút az Egyesült Államok nem csak katonai értelemben, hanem gazdasági értelemben is megnyerte, sőt, a Bretton Woods-i rendszer létrehozásával a békés újjáépítés is az USA irányítása mellett ment végbe.

A struktúra fenntartása, a természetéből fakadóan azonban csak úgy lehetséges, ha újabb és újabb piacok, térségek, érdekbefolyási övezetek megszerzésére kerül sor. Kezdődött ez a koreai félszigettel, majd a dél-kelet ázsiai térséggel, amelyekben az amerikai katonai részvétel nem csak emberáldozatokkal, hanem óriási költségvetési források beáldozásával ment végbe. De az eredmény elmaradt, Vietnámot el kellett hagyni az amerikaiaknak.

A háborús kiadásokra fordított milliárdok nem térültek meg, nem lettek újabb felvevő piacok, nem nőtt úgy az amerikai befolyás e térségekben, mint szerették volna, a dollár pedig meggyengült. Az amerikai dollár értékállóságába vetett bizalom alaposan megingott.

Az USA fel is adta az amerikai dollár és a dollárkövetelések aranyra való átváltásának lehetőségét az 1970-es évek elején. A világ legnagyobb gazdasága sebezhetővé vált. Aztán a folytatásban az afganisztáni kaland sem lett sikeresebb, az arab tavasz pénzelése is egy eléggé dollárfaló tevékenységnek bizonyult, s az üzleti haszon pedig nem igazán látszott.

A háborúk emésztik az adófizetők forrásait, ilyen az ukrán háború is.

Talán a Szovjetunió ’80-as évek végére történő meggyengítése, illetve Kelet-Közép-Európa nyugati érdekzónába vonása volt az egyetlen amerikai sikertörténet, de annak pozitív hozadéka már-már elolvadni látszik. Ukrajna észak-atlanti érdekbefolyási övezetbe vonása viszont új lendületet adhat az amerikai üzleti köröknek.

Olcsó munkaerő, óriási, jó minőségű mezőgazdasági földterületek vannak Ukrajnában. Bizony, innen több százmillió ember élelmiszer-ellátása biztosítható. A háború szempontjából ennek óriási jelentőségét látom.

Persze nem vagyok abban bizonyos, hogy az amerikai érdekek teljes mértékben érvényre jutnak az egykori Orosz Birodalom területén. Számos nagy hadsereg vérzett már el ebben a térségben. Intő jel lehetne az amerikai fegyverkereskedőknek, hogy a háború végkimenetele talán egyik esetben sem a hadseregek felszereltségén múlott.

Forrás: Lentner Csaba gyűjteménye

Hova kerülne az Ukrajnában előállított élelmiszer, hiszen békeidőben visszatérő vélekedés volt, hogy a fejlett világ dúskál az élelmiszerben, a fejletlen országok pedig alig tudják megfizetni?

Amennyiben Európa legjobb, és egybefüggően óriási területekre kiterjedő csernozjom talajon egy jól gépesített mezőgazdasági birtokrendszer jön létre, úgy ez alkalmas költséghatékony módon közel félmilliárd ember élelmiszer-ellátását is biztosítani. Az Ukrajnában lévő feketeföld nagyon termékeny talaj, magas a nedvességtartó képessége, magas mezőgazdasági hozamot tud biztosítani. Ráadásul a szántóföldi növénytermesztés legmagasabb költséghányadát, a műtrágyázási ráfordításokat is alacsony szinten igényli, mivel magas százalékban tartalmaz humuszt, valamit nagymértékben rendelkezik foszfor és ammónium tartalommal. Ezen tényezők az eredményezik, hogy egy Ukrajnában felépíthető új mezőgazdasági struktúra az Európai Unió magas támogatási hányaddal bíró, eléggé elaprózott, összességében gazdaságosnak aligha nevezhető mezőgazdaságát válthatja ki, mondhatni akár fölöslegessé is teheti.

A világ pénzügyi rendszerének felbomlására milyen jelek utalnak?

Az amerikai dollár bár most relatíve erős, ám az oroszokkal egy érdekszférába tartozó távol-keleti országok, különösen Kína, India, Pakisztán és az afrikai országok is azért elgondolkodhatnak azon, hogy velük is bármikor megtörténhet hasonló. Elég csak utalni Kína belső nemzetiségi problémáira, az örökös kínai-indiai határvitákra.

Bármikor, bárhol generálható fegyveres konfliktus – egy külső fél által. S ha az Egyesült Államokon és az Európai Unión kívüli országok ezt reálisan felmérik, már pedig ezt meg is tették, akkor előbb-utóbb olyan pénzügyi rendszer felé fognak elmozdulni, amely az amerikai dollár kiiktatását jelenti,

s létrehoznak olyan közös pénzt, olyan közös elszámolási formát és módot, amelyet közösen felügyelnek, és kölcsönös előnyükre válik.

E folyamatot előmozdítja, hogy a világban jelenleg nincs egyensúly a természeti erőforrások területén, és a munkaerő eloszlásában sem. A nyersanyagok zöme bizony Oroszországban, a Távol-Keleten, Afrikában és Dél-Amerikában van. A lakosság, a termelők, a fogyasztók, a felvevőpiacok zöme ugyancsak itt van. A termelésorganizálás központja, egyúttal a profit lecsapolásának helyszíne viszont még mindig Észak-Amerikában és Nyugat-Európában. Ám idő kérdése, hogy a pénzügyi haszon leszedésének helyszíne mikor kerül az észak-atlanti térségen kívülre.

A XXI. század nagy átrendeződéseinek alapját a pénzügyi profit ellenőrzésének megváltozása fogja meghatározni.

Olyan gyulladáspontok vannak a világban, amelyek mind-mind a II. világháború utáni státus quo megszűnését vetítik előre. Az Egyesült Államok most Ukrajna esetében abban reménykedik, hogy újabb nyers erőforrásokat tud bevonni a hatalmi érdekei erősítésébe, s ezzel újabb profitgyűjtő helyre tesz szert. Az Egyesült Államokon kívüli világnak azonban ez nem érdeke.  Mint ahogy a délszláv háború világégéssé terebélyesedését sikerült elkerülni, reméljük az ukrán háború esetén is azért előbb-utóbb lenyugodnak a kedélyek.

Mi lehet az új világrendben hazánk szerepe?

Magyarországnak továbbra is ki kell maradni a fegyveres konfliktusból. Továbbra is ellátjuk a háborús térségből érkező menekülteket, de a Kárpátalján élő magyar ajkú lakosság és az anyaországiak biztonságát nem veszélyeztethetjük. Túl közel van hozzánk a háború. Mind az orosz, mind az ukrán féllel a békés, gazdasági és politikai kapcsolatok fenntartására törekszünk. Üdvözöljük, hogy az ukrán parlament enyhíteni szándékozik a kárpátaljai magyar lakosság anyanyelv használatát sújtó szankciókon. Gazdasági értelemben a mi veszteségeink óriásiak a háború által, hiszen a 2010 után meghirdetett és felépített keleti-nyitás gazdaságpolitikája által adott üzleti lehetőségeket nem tudjuk teljes egészében kihasználni.

Számunkra a középen állás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás a követendő politika.

A háború enyhültével mind az ukrán, mind az orosz féllel a gazdasági és kulturális kapcsolatokat rendezni kell, a kölcsönös előnyökön nyugvó kapcsolatoknak újra el kell indulni.

Hogyan rendezi át mindez rövid és hosszú távon a gazdaságunkat? És a világgazdaságot?

A háborúban ugyan közvetlenül nem veszünk részt, ám annak gazdasági hatásai nagyon súlyosan érintenek bennünket. Az amerikai nyomásra elrendelt Oroszország elleni uniós szankciók megdrágították az olaj és földgáz árát. Ez az egész világpiacon jellemző lett. Mi magyarok, bár biztonságosan kapjuk a szénhidrogén szállítmányokat, de mégiscsak magasabb árat fizetünk értük, hiszen a világpiacon is drágulás van. És itt van még a bizonytalanság, mind a termelés, mind a szállítási útvonalakat érintően. A drágább olaj és földgáz persze alapvetően nem az orosz fél áremeléséből fakad, hanem abból, hogy az energiáért mi dollárban fizetünk, aminek az árfolyama drasztikusan megemelkedett, a forint árfolyam pedig katasztrofális helyzetben van.

A háború leple alatt a magyar nemzeti valutát megtámadták, spekulációs műveletek zajlanak ellene. Semmilyen makrogazdasági adatunk nem támasztja alá a forint tartósan 400-as szint fölé gyengülését,

hiszen gazdasági növekedésben, foglakoztatásban a magyar gazdaság az Európai Unió egyik éllovasa a 2021-es, 2022-es években, s a kilátásaink is jók. Ám a forint nagymértékű alulértékeltsége miatt mind az energia, mind az importált élelmiszer többe kerül a magyar piacon, ami pedig nem más, mint a háborús infláció.

A bennünket sújtó háborús infláció tehát Brüsszel elhibázott szankciós politikájának következménye, s abból is adódik, hogy a magyar kormány új típusú gazdaság és társadalompolitikáját az Európai Unió döntéshozói gátolni kívánják. Ennek egy másik kézzelfogható jele, hogy az uniós újjáépítési források ki nem fizetésével akadályozzák a magyar gazdaság korszerűsítését.

Mi lehet az új világrendben az EU szerepe?

Az Európai Unió az orosz-ukrán háborúban rossz pozíciót vett fel. Ahelyett, hogy a békét szorgalmazná, csitítaná a harcoló feleket, egyoldalúan beavatkozik a háborúba. Ezzel veszélyezteti az uniós országok energiaellátási biztonságát. Sőt, az orosz energia bojkottjával egy jelentős áremelkedést is előidéz, amivel pedig az amerikai palaolaj és palagáz termelők érdekeit szolgálja. Mert bizony, ha az olaj ára 60-70 dollár fölé emelkedik tartósan, úgy az amerikai palaolaj és palagáz már gazdaságosan kitermelhető, értékesíthető.

Amíg az Európai Unió nem ébred rá arra a tényre, hogy az Egyesült Államok kihasználja, bizony nem sok jónak nézünk elébe.

Az Egyesült Államok gazdaságával összevetve az Európai Unió az elmúlt évtizedekben, már bőven a háború előtt jócskán meggyengült, veszített a világgazdasági versenyképességéből, s aligha sorolható már a világ nagyhatalmai közé.

Ettől az elhibázott brüsszeli szankciós politikától pedig nekünk, amennyire csak tudunk, távolodnunk kell.

Maradjunk az Európai Unió tagjai, legyen a fő kereskedelmi partnerünk, de a keleti nyitás gazdaságpolitikáját újra kell élesztenünk.

Kiemelt kép: Lentner Csaba gyűjteménye