Nem vagyunk olyan szegények, hogy ne tudnánk ígérni – ugye ismerik ezt a cinikus mondatot? Nos, az ellenzék, vagy legyünk pontosak, a DK politikusai (érthetjük ez alatt az úgynevezett árnyékkormány bohócait) kőkeményen tartják magukat ehhez a „bölcsességhez”.

Most a nyugdíjemeléssel van bajuk, de ez önmagában még nem is annyira érdekes. Hiszen nekik mindig mindennel bajuk van, amit a keresztény-konzervatív oldal tesz vagy mond. Megszoktuk. De az már mégis elgondolkodtató, hogyan lennének képesek valódi kormányként vezetni ezt az országot, amikor az emlékezetük már-már Joe Bidenénél is rövidebb. Az amerikai elnök nem emlékszik rá, hogy a lányunokája nem a fia, a DK-s árnyékok pedig elfelejtik, hogyan bántak uralkodásuk alatt a nyugdíjasokkal. Hogyan hagyták elinflálódni (elértéktelenedni) a nyugdíjakat, hogyan csökkentették azokat és végül hogyan szüntették meg a 13. havi apanázst.

Ja, hogy akkor már nem Gyurcsánynak, hanem Bajnainak hívták a miniszterelnököt? Már elnézést, de egyik kutya, másik eb. Szóltak egyetlen szót is Gordonkának a 13. havi nyugdíj elvétele ellen? Jelentkezzen közülük, aki ezt hangosan ellenezte.

Most az a bajuk, hogy a 15 százalékos emelés nem elég. Amiben még igazuk is lehet, de ezért működik úgy a rendszer, hogy ha az infláció meghaladja az emelés mértékét, utólag ezt is köteles(!) korrigálni a kormány. Maguk szabta kötelezettség ez, nem kívülről előírt, de úgy helyes, ha tartják magukat a saját döntésükhöz.

Az árnyékkormány árnyjátékosai mellesleg minden területen azonnali, drámai béremelést követelnek, ami persze jó lenne, csak az marad a nagy kérdés, hogy miből? Van ugye az országnak X összegű költségvetése, ezt lehet felhasználni mindenre, amire költeni kell. Ugyanúgy, mint a mi civil háztartásunkban. Ha nekem havi 300 ezer forint a bevételem, nem költhetek belőle 400 ezret. Illetve igen, de azt már adósságnak nevezik. Persze az is vállalható, ha tudom, miből fizetem vissza. Felvehetek mondjuk hitelt, csak az a baj, hogy attól még nem nő a havi bevételem, a rendszeres túlköltés ellenben növeli az adósságom mértékét – végül eladja a bank a fejem fölül a tetőt.

Igaz, ez a szoclibeket soha nem tántorította el attól, hogy a „nagy háztartást”, azaz az országot eladósítsák. Most ugyan nem tehetik meg, de nagyon szeretnék. És mindent meg is tesznek azért, hogy lehetőséget kapjanak rá.

Nem végeztem számításokat – időpocsékolás lenne – arról, hogy ha valami csoda folytán az összes követelésüket és ígéretüket valóra váltaná a jelenlegi kormány, a kiadások mennyivel haladnák meg a bevételeket. Gyanítom, hogy sokkal. Aztán jöhetne újra az IMF a diktátumokkal, mit kell eladnunk, milyen kedvezményeket kell megszüntetnünk. Az árnyékoknak az esne jól. Megint le lehetne építeni a családtámogatásokat, csökkenteni a nyugdíjakat (megemelni a nyugdíjkorhatárt!), újra megsarcolni a lassan erősödő középosztályt többlépcsős adóval, bezárni kórházakat és iskolákat, megszüntetni óvodákat és bölcsődéket.

Most persze nem ezt ígérik, az ellenkezőjét. De akinek nem rövid az emlékezete, nem felejtheti, hogyan zajlott ez 2002-ben, amikor Medgyessy vette át a kormányrudat. Azzal győztek, hogy a D 209-es ügynök mindent jónak talált, amit a Fidesz-kormány tett, viszont azt hangoztatta, hogy ők még majd jobban csinálják ugyanazt. Sok idő nem kellett hozzá – alig fél év -, hogy elkezdjenek mindent felszámolni, ami a civileknek jó volt. Áldásos működésük végeredményét ismerjük, 2010-re elértük a csőd felé vezető legbiztosabb utat.

A baj az, hogy szép ígéretekkel mindig lehet balekokat fogni. Most éppen a tanárok kerültek sorra, akiket utcára visznek (hiába állítják, hogy nem balliberális szervezés, tudható, hogy a hozzájuk tartozó szakszervezetek állnak az akciók mögött), miközben Brüsszelben mindent megtesznek azért, hogy az itthon követelt béremelésekre ne legyen fedezet. De arra is vigyáznak, hogy ha minden igyekezetük ellenére mégis lenne, akkor se csillapodjanak az indulatok. Mert olyan követelésekhez kötik a megmozdulások beszüntetését, amelyek megvalósítása ellenőrizhetetlen, így lehetetlen is. (Arról már ne is beszéljünk, hogy pedagógusnak nevezhető-e az, aki a saját béremelése érdekében a neki kiszolgáltatott tanulókat viszi az utcára?)

Az árnyjátékos munkában van, mozgatja bábuit, persze abban a reményben, hogy előadása végén tapsot érdemel majd. De ha van eszünk, ennek a műsornak nem lesz közönségsikere.

(Címkép: Teknős Miklós)