„A Jászságért” Alapítvány Kuratóriuma 2010-ben vándordíjat alapított.
E díjat minden évben olyan szervezet, intézmény nyerheti el, mely a nemzeti (jász) kulturális örökség megőrzéséért tevékenykedik, legalább öt éve a Jászok Egyesülete nyilvántartott, tagdíjat fizető tagszervezete, s folyamatosan működik. Három éven belül ugyanannak a szervezetnek nem ítélhető oda a vándordíj.

„A Jászságért” Alapítvány kuratóriuma ezúton közzéteszi a Jászsági Civil Vándordíj tizenharmadik alkalommal történő kiírását.

A Jászsági Civil Vándordíj egy vándorserlegből és egy díszoklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege 200.000 forint.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. március 31.

A pályázó szervezet részletesen ismertesse éves munkatervét, és az elnyert összeg felhasználásával kapcsolatos elképzelését.

A pályázatokat az alábbi címre kérjük eljuttatni:

„A Jászságért” Alapítvány kuratóriuma
1537 Budapest, Pf. 367.
alapitvany@jaszokegyesulete.hu