„Csak a kezemet figyeljék, mert csalok!” Az idősebbek még biztosan emlékeznek Rodolfó mester híres mondására. Persze aki valóban a kezét figyelte, annak esélye sem volt rá, hogy észrevegye a csalást.

Az életben persze sok ilyen „ügyes” megoldással vezetnek minket félre. Állításokkal, amelyekben az igazság piciny magva köré hamis állításokból építenek bunkereket. Hangzatos meghatározások mögé bújtatnak a valósággal ellentétes tényeket.

Hogy világos legyen, mire gondolok, álljon itt néhány példa. A saját hivatásomnál maradva vizsgáljuk meg, milyen is a független, objektív sajtó? Semmilyen, ilyen ugyanis nem létezik. Független eleve nem is lehet, mert az újságíró is a piacról él, valaki fizet a munkájáért, akitől bizony függ az a független. Ugyanígy nem létezik objektív sajtómunkás sem, hiszen minden jelenséget, történést mindenki a saját meggyőződése szerint, mondjuk így, saját szemüvegén át nézve értelmez. Már hogyan is lenne független és objektív, amikor ugyanarról a tényről az egyiknek a félig telt, másiknak a félig üres pohár jut eszébe? Aki tehát függetlennek és objektívnek vallja magát, annak figyeljük nagyon a kezét, mert csal.

Vannak aztán hangzatos elnevezések, amelyek igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha semmi fondorlatosság nem lenne rájuk jellemző. Hisz még a nevük is tiszta, mondjuk Átlátszó. Az átlátszó kifejezés hallatán mindenki egy ablaküveget képzel maga elé, amin átnézve tisztán látszik, ki van a másik oldalon, mi van az üveg mögött. Csakhogy átlátszó a tejüveg és a fémbetétes vastag üveg is (már amennyire), ám elmosódott formákon, mozgó foltokon kívül aligha azonosítható az az oldal.

Pedig átlátszó az az üveg, nem? (Van erre egy jobb szó is: áttetsző. De nem ezt használják, mert az túl átlátszó lenne.)

Vannak aztán átlátszó technikák, amelyeket bizonyos „kormánykritikus” (magyarra fordítva: a keresztény-konzervatív kormányt gyűlölő) orgánumokra jellemzőek. Itt van például az oknyomozás. Kétségtelenül előfordul, hogy valóban nyomozza az okokat a szerző, gyakoribb (sokkal gyakoribb) azonban az, hogy oknyomozás címszó alatt csak gyűlöletkeltésről, feszültségteremtésről van szó. Erre is csak egy példa: az „oknyomozó” úgy tesz, mintha akadályoznák a munkáját. A kertek alatt oson, sejtelmes kijelentéseket tesz (nem látni be ennek az oligarchának a birtokára, biztosan van mit eltitkolnia), miközben az általa készített videón világosan látni, hogy belátni. De ez emberünket nem zavarja, feltételezi, hogy akár a régi viccben, nem annak fognak hinni, amit látnak, hanem annak, amit állít.

Más: Orbán Viktor dőzsöl. A Szentatya temetése után ebédelni merészelt! A feleségével! Tengeri herkentyűket, amik nagyon drágák! Luxus étteremben! Ám amikor kiderül, hogy a luxus egy igencsak átlagos étterem, a herkentyűk pedig csak nálunk kerülnek sokba, a tenger közelében kifejezetten olcsók, erről már hallgatnak objektívék.

Eredményes a hipnózis-technika is. Akár igaz a kijelentés, akár nem, orrvérzésig iskételgetni kell, előbb-utóbb az is kezdi elhinni, akinek szilárd meggyőződése volt, hogy nem igaz. Ha ezerszer elmondják (persze valódi bizonyítékok nélkül), hogy Orbán Viktor lop, előbb-utóbb sikerül elhitetni, hogy úgy is van.

Mi több, az internetes orgánum visszahozza azokat a „szép” 50-es éveket. KiMitTud címszó alatt feljelentős rovatot működtetnek, arra szólítva fel olvasóikat, hogy akár nevük elhallgatásával is jelentgessenek fel másokat. Nem a törvényes úton (rendőrség), csak így, fű alatt. Valahogy A tanú című filmben elhangzó mondat köszön vissza a fülemben: Ez egy komoly névtelen feljelentés volt, géppel írva.

Aztán itt van a másik varázsszó: mikroadományok. Becsülettel közzé teszik, hány embertől mennyi érkezett, de mert anonimok az adományok, tudja a kutya, valóban úgy van-e? Ha pedig valaki ugyanazt meri tenni velük szemben, amit ők szakmányban tesznek másokkal, vagyis kikérik tőlük a nevesített adatokat, felháborodnak és tiltakoznak. Persze az „adományozók” védelmében.

Kijelentik, hogy nem fogadnak el adományokat politikusoktól, politikai pártoktól, miközben egy olyan külföldi „adománygyűjtő” és elosztó platformról érkeznek hozzájuk szép összegek, amely szintén őrzi az adakozók ismeretlenségét. Ezzel az erővel akár egy politikai párt támogatása is eljuthat hozzájuk, tudja a kutya, melyik dollár honnan gurult oda? Akár egy bűnszervezettől is jöhetnének.

Ügyes. Lehet, hogy nem törvénytelen, de biztos, hogy tisztességes? Én nem tudom…

Mindez érdektelen lenne, ha nem támadnák folyamatosan és átlátszó módon azt a civil szervezetet, amely minden egyes beérkező adománnyal és minden támogatási szerződés alapján teljesített szolgáltatás ellenértékével hiánytalanul elszámolt. Többször is, mert átlátszó módon a lezárt vizsgálatok után is újra meg újra ugyanazokat a vádakat fogalmazzák meg.

Ideje lenne, hogy valóban átlátszó legyen annak a szervezetnek a háttere, amely átlátszónak mondja magát.

(Címkép illusztráció: Liget Műhely)