Tisztelt Magyar Barátaink!

A huszadik század elején egy teljesen új társadalmi-gazdasági berendezkedés jelent meg a világban: a Szovjetunió megszületésével létrejött a világtörténelem első totális állama. A kommunizmust hirdető baloldali mozgalmak a tőke kritikáját és a kapitalizmus alternatíváját látták rendszerükben, valójában azonban az addigi legteljesebb tőkekoncentrációt valósították meg vegytiszta materializmussal, vagyis az eddigi legszélsőségesebb kapitalizmust hozták létre. Ideológiájukat hálózati kapcsolatrendszerükkel terjesztették a világban, megfertőzve a humán értelmiség jelentős részét is, de a világmegváltó eszmék takarásában egy felfoghatatlanul sötét játszma kezdődött. Az ideológiai hadviselés mögött felsejlik egy rejteni kívánt gazdasági érdekháló, amely a hidegháború legfagyosabb éveiben is kollaborált a vasfüggönnyel elzárt világgal, és Magyarország lett az a kiskapu, amelyen keresztül a tőkeáramlást biztosítani tudták. Beindult egy pénzszivattyú, amely lerabolta hazánkat. Kik és hogyan üzemeltették ezt a rendszert? Hogyan manipulálták a rendszerváltás felé vezető folyamatokat? És mennyi köze lehetett Magyarország végzetes eladósodásának az úgynevezett „gulyáskommunizmushoz”?

(Borvendég Zsuzsanna)

Örömmel értesítjük Önöket, hogy februárban is folytatjuk tudományos előadás-sorozatunkat.
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt február 18-án szombaton az online térben.

Előadók:

Dr. Horváth-Lugossy Gábor, Magyarságkutató Intézet főigazgatója
Dr. Borvendég Zsuzsanna, Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa

Az előadás címe:
A kommunista hálózatok csapdájában

„Nem elég megismerni az igazságot, nem elég bátran kimondani: égni is kell érette.” – vallja Borvendég Zsuzsanna történész, akinek kutatási területe Magyarország 1945 utáni történelme, a titkosszolgálatok és a politikai rendőrség működése; Magyarország hidegháborúban játszott szerepének, valamint az ellenzéki mozgalmak tevékenységének és a rendszerváltás összefüggéseinek kutatása. A Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa többek között olyan népszerű, bátor és hiánypótló művek szerzője mint Az impexek kora, A kádári Magyarország titkos élete, A hálózat pénze vagy a Mesés kémjátszmák.

Az online eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük, jelezze részvételi szándékát az ildikopj@comcast.net email címen! A Zoom linket az előadás előtti napokban küldjük el az érdeklődők számára. Kérjük, hogy a csatolmányban található tájékoztató plakátot továbbítsa ismerőseinek, barátainak! Jelentkezési határidő: február 16.

Az online előadás kezdési időpontja február 18-án szombaton a különböző időzónákban:
Magyarország: délután 4 óra
Kárpátalja: délután 5 óra
Erdély: délután 5 óra
New York: 10am
Texas: 9am
Arizona: 8am
Kalifornia: 7am
Argentina, Buenos Aires: 12pm
Ausztrália, Sydney: 2am (február 19.)

Tisztelettel a szervezők:
Pataki Ildikó (San Francisco, Kalifornia)
Tulipán Sarolta (Atlanta, Georgia)