Műszaki akadályrendszer nélkül nem lehet megvédeni a határt – erről Bakondi György beszélt az M1-en. Szerinte Brüsszelben is egyre többen látják, hogy határzárral lehet csak megvédeni a unió külső határát. Alig telt el másfél hónap az évből, de már 13 ezer határsértőt fogtak el Magyarországon. 

Nagy csoportokban járkálnak a migránsok a zombori befogadóközpont környékén. Nagyjából háromszáz illegális bevándorló van most odabent. De ennél jóval többen is lehetnek a környéken: sokan ugyanis nem mennek be a táborba, hanem saját migránstanyát alakítanak ki. Kisajátítják és tönkreteszik a környezetet és az épületeket.

„Itt törtek, zúztak. Levették és szétdobálták a piszkos ruháikat. Amit lehetett tönkretettek, szemeteltek mindenfelé. Itt a kanális közelében még lövöldöztek is” – panaszkodott egy zombori asszony.

A bevándorlók Belgrádból érkeznek Zomborba. Korábban azonnal továbbindultak, most azonban napokat, sőt, heteket is várnak. Elfogyott a pénzük, a területet pedig a bűnbandák felosztották maguk között. A migránsok szerint, ha valaki nem a saját helyén tartózkodik, akkor azonnal lincshangulat alakul ki, amiből könnyen lehet leszámolás.

„A határ közelében zajlanak a harcok. A marokkóiak és az afgánok harcolnak egymással a területekért. A szíreknek nincs területük a határnál. Mi csak át akarunk menni. Az afgánok fegyverekkel őrzik a területüket a határnál” – mondta egy szír migráns.

Horgoson is hasonló a kép. Ott a migránsok beköltöznek az üres házakba. Itt várják, hogy az embercsempészek jelezzenek: mikor tudnak átjutni a határon.

„Két éjjel is megpróbáltam, de nem volt esélyem átjutni a határon. A rendőrök azt mondták, ne jöjjek ide, és visszafordítottak. Később újra megpróbálom. El akarok jutni Franciaországba” – mesélte egy magát afgánnak valló migráns.

Kerítés nélkül nem lehet megvédeni az unió külső határait, és ezt Brüsszelnek is be kell látnia.

Erről a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója beszélt az M1-en. Bakondi György szerint az európai emberek biztonságát fenyegeti, ha nincs eredményes határvédelem.

„Közeledik az EU-s választások időszaka, hogy az eddigi politikát hirdető emberek hirtelen más álláspontra helyezkedtek, és felismerni vélik, hogy mit kell tenni.

Mi úgy gondoljuk, hogy folytatni kell azt a politikát, amit mi teszünk. Feltétlenül fontos lenne, hogy a Magyarországot különféle szankciókkal sújtó, épp a kerítés miatt szankciókkal sújtó eljárásokat fölfüggesszék” – fogalmazott a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György azt mondta: Magyarország a saját költségén eddig mintegy 350 milliárd forintot költött határvédelemre. A kormány azonban úgy látja, hogy ennek legalább egy részét az uniónak kellene kifizetnie.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: PS