A fegyveres konfliktus ugyanis 2014-ben kezdődött, a Majdan után. Csakhogy akkor a háború kiterjedését korlátozták (Krím és Donbasz), majd jött a Minszk II megállapodás, ami ugyan nem oldott meg semmit, de legalábbis megakadályozta a konfliktus eszkalálódását. Egészen tavaly február 24-ig, amikor Oroszország átfogó jellegű, speciális katonai hadműveletet indított Ukrajna ellen és ekkortól fogva számítja a Nyugat a háború kitörését.

A háború tehát legalább kilenc éve tart, mégis egy éves – a Nyugat felől nézve.

NEM A HÁBORÚ TERMÉSZETE VÁLTOZOTT MEG, HANEM A NYUGAT TESTTARTÁSA.

A Nyugat – bár helyesebb lenne Amerikai Egyesült Államokat írni – eldöntötte, hogy nem lokalizálja, hanem általános érvényűvé emeli a konfliktust. Van a történelem jó és rossz oldala, állást kell foglalni – így indult az általános érvényűvé emelés. Most már ott tartunk, hogy részt kell venni, be kell szállni – előbb csak pénzzel, újabb és újabb szankciókkal, sisakszállítással (így kezdődött), majd védekezésre alkalmas fegyverekkel, majd támadásra is alkalmasakkal, majd kiképzéssel, majd harckocsikkal, majd vadászrepülőgépekkel és nemsokára majd emberrel is – ha elfogy az ukrán emberanyag.

A Nyugat (az USA) mindenkit bele akar préselni a háborúba és ma Európában már ott tartunk, hogy elfogyott a béketábor és mindenki háborúra készül.

Kivéve minket, magyarokat.

MA CSAK MI, MAGYAROK MONDJUK AZT EURÓPÁBAN, HOGY AZONNALI TŰZSZÜNETRE ÉS A BÉKETÁRGYALÁSOK MEGKEZDÉSÉRE VAN SZÜKSÉG. MA CSAK MI, MAGYAROK MONDJUK AZT EURÓPÁBAN, HOGY A CÉL A BÉKE ÉS A HÁBORÚ NEM JÓ ESZKÖZ A BÉKE ELÉRÉSÉHEZ.

A Nyugat (az USA) győzni akar, ezért folytatni akarja a háborút.

Még több fegyver, még több pénz – és még több áldozat. Úgy, hogy közben a Nyugat (az USA) nem szenved emberáldozatot. Csak az erőlteti a háborút, aki ezért a háborúért még nem hozott áldozatot. Mi magyarok már elkönyvelhettünk súlyos áldozatokat, a kárpátaljai magyarok életüket és vérüket adják ezért a háborúért. Mi tudjuk miről beszélünk, amikor azt mondjuk, véget kell vetni a háborúnak és tudjuk, hogy csak azok tudják támogatni a háborút, akik alig vagy semmit sem kockáztatnak.

Folyik egy tudatos kockázatkerülő menedzsment, aminek a célja éppen a konfliktus élezése.

A Nyugat (az USA) ugyanis azt gondolja, hogy menedzselni tudja a háborút. Micsoda hübrisz. Aki azt gondolja, hogy menedzselni tudja a háborút, az vagy túlbecsüli a saját erejét, vagy lebecsüli a háború veszélyes természetét.

A HÁBORÚT NEM LEHET MENEDZSELNI, CSAK ELSZENVEDNI.

Persze, ha jó távol vagy, mondjuk nem ezen a kontinensen és elválaszt még egy óceán is, akkor könnyen vagy bátrabb. Viszont Európa bármelyik pillanatban belesodródhat a háborúba. Aki ezt kockáztatja, nem tudja mit tesz.

Európa nem tudja mit tesz. Azért nem tudja, mert nincs vezetve. Aki nem képes magát vezetni, az átengedi a vezetést másnak.

EURÓPÁT MA AZ USA VEZETI.

Az erősebb pedig mindig más farkával veri a csalánt. Ma Európa viszi vásárra a bőrét, azért mert az európai vezetők nem tudtak ellenállni és lemondtak arról, hogy saját politikai közösségük békéjét és biztonságát tartsák szem előtt. Ez a tény önmagában felveti a politikai felelősség kérdését, azaz, hogy a választott vezetők mivel tartoznak saját politikai közösségük tagjai, tehát a választók felé. De úgy látszik a lépten-nyomon a demokráciára legmagasabbrendűségére hivatkozó Nyugat (az USA) ilyenkor csak kellemetlen mellékkörülménynek tartja a demokráciát. Az európai vezetők pedig csak sodródnak, sodródnak – bele a háborúba.

Hogy leplezzék a sodródást, a morálra és az igazságra hivatkoznak. Azt vetítik nekünk, hogy a morál és az igazság mindig győz (csak a világtörténelem egész története szolgál e tézis ellentéziseként) és ezért helyes folytatni a háborút, győzni kell – a győzelem ugyanis erkölcsi imperativusz. Az erkölcs kényszeríti arra a Nyugatot (USA és Európa), hogy folytassa a háborút és győzzön – az ár nem számít.

De aki folytatni akarja a háborút, annak meg kell tudnia mondania, hogy honnét tudjuk majd, hogy győztünk? Vajon győzött a Nyugat Vietnámban, Észak-Koreában, Irakban, Afganisztánban, Szíriában?

A háború egy (kilenc) éves évfordulóján a legnagyobb veszély az eszkaláció. A háború nem szándékolt tettek, döntések és események révén is átterjedhet Európára és a világra. Mi lenne, ha vennénk akkor a bátorságot és kimutatnánk szándékunkat a békére? Vagy épp az eszkaláció a szándék? Lehet, hogy nem is Ukrajnáról és Oroszországról szól ez az egész.

A háború évfordulóján megszólal majd Kína is.

Forrás: 888.hu/Origo

Civilek.Info: 

…és valóban ma megszólalt Kína. A hír, hogy az orosz-ukrán konfliktus első évfordulóján a világ vezető gazdasági hatalmának pozíciójára törekvő Kína is a tárgyalásos megoldást szorgalmazza. A magyar kormány kezdettől fogva hasonló álláspontot képvisel. Peking többek között az egyes országok szuverenitásának tiszteletben tartására, a sajátos biztonsági igények létjogosultságára, valamint a nukleáris fegyverek bevetésének tiltása mellett tört lándzsát.

A pekingi külügyminisztérium által kiadott 12 pontos memorandum az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalások azonnali újraindítását követeli. A dokumentum a „Kína álláspontja az ukrajnai válság politikai megoldásáról” beszédes címet viseli és óvakodtak attól, hogy „béketervként” aposztrofálják.

„A párbeszéd és a tárgyalások jelentik az egyetlen életképes megoldást az ukrajnai válságra” – áll az állásfoglalásban – hozta a hirado.hu.

 

Kiemelt kép: Mirkó István/Magyar Nemzet