Amit ma építesz és alkotsz magadnak, azzal értéket hozol létre. Így volt ezzel az ember hajdan is, hiszen érzékelhetjük, hogy minden, ami a múltat idézi, otthonosabbá teszi a jelent. Az alkotás öröme sokaknak megadatik, még a kevésbé ismertek körében is. A fiatalember (aki 37. évét tapossa) nevét már jegyzik a szakmájában, vagyis építészeti körökben. Azt viszont már kevesen tudják róla, hogy miközben a tervező asztalon épületeket álmodik meg a jelennek és majdan a múltat idéző jövőnek, aközben családi otthont épít, hiszen három gyermeket nevel feleségével, és emellett még ősei megkezdett alkotását is gondjaiba vette. Ő Katona András építészmérnök, aki dédpapájának a két világháborúban, valamint a szibériai hadifogságban készült emlékiratait lexikon méretű könyvben jelentette meg.
A tartalmat jól érzékelteti dr. Bolberitz Pál előszavának egy részlete:
„Lakatos Ferenc háborús visszaemlékezései nem hadtörténeti tanulmányok – bár ilyen szempontból is figyelemre méltóak. Lakatos ezredes könyvét nem lehet letenni. Olvastatja magát. Egy hazáját szerető és katonái által szeretett tiszt emlékei az első és második világháborúról.”
Bár a 670 oldalnyi könyvről órákat lehetne beszélni, hiszen mint kiderült, a dédunoka mondhatni minden sorát ismeri, mégis inkább a mű születéséről, beszélgettünk Katona Andrással, no meg arról, mi ragadta meg leginkább dédnagyapja vitéz Lakatos Ferenc m. kir. ezredes életéből.
– Mindenekelőtt, ami nem csak az emlékiratokból derült ki, hanem ismerősök, a nagyszülők, szülők elmondásából is, dédnagyapám, a háborúban és a hadifogságban is mindig ember tudott maradni. Parancsnokként neki katonái, de inkább – az ő szavaival élve – bajtársai élete volt a legfontosabb. Szerették, tisztelték, vagyis, volt respektje. Galamblelkű, Isten- és emberszerető katonatiszt volt. Ugyanakkor, ami igazán elgondolkodtatott, hogy abban az időben az emberek mennyi ínségen mentek keresztül. Mi ezt mai jólétünkben fel sem tudjuk fogni. Dédnagyapám 21 évesen lett katona, végig harcolta az első és második világháborút, minden nap a halál torkában volt, azután jött a szibériai hadifogság, majd a kommunista évek. Mennyi nyomorúságban volt része és mégis boldog ember tudott maradni, ami erős Istenhitének volt köszönhető. Talán jól érzékelteti mindezt az emlékirat egy részlete:
„…Hátamra fekve, a fejvédő földhányás mögül lehangoltan figyelem az erdőátvágást. Két honvéd egy lőszeres ládát cipel, hoz felénk. Leteszik, jót kacagnak. Újból felveszik a ládát, hangjukat, kacagásukat is hallani. Még a gyomrukat is fogják, olyan jóízűen kacagnak.
Milyen ellentét!
Itt fekszik mellettem a hősi halott bajtárs, aki pár perccel előbb még beszélgetett, mosolygott. S ezek a honvédek, gyermekes gondtalansággal, vidáman, lelkükből kacagnak. Nem tudják, hogy Homor Laci zászlós hősi halott. Felveszik a lőszeres ládát, kacagva tartanak felénk. De mi az? Lehetetlen! Egy pillanat műve az egész! A ládát leejtik! Egyik is, másik is a szívéhez kap, ráborulnak a ládára!
Vége! Ennyi a különbség az élet és halál között. Finis la commedia – kacagva mentek a hősi halálba…”
– Hogyan került önhöz az emlékirat?
– Már a nagyszülők is foglalkoztak családfakutatással és a családi legendárium ápolása generációról generációra szállt. Magam is érdeklődöm ez iránt oly annyira, hogy apai ágon is szeretnék katonai nagyapám, vitéz Katona Endre életútjával foglalkozni. Ugyanis vitéz Lakatos Ferenc anyai ágon dédnagypapám, aki az egyik legtöbb kitüntetést kapott katona volt az I. világháborúban. Például megkapta az aranyvitézségi érmet, valamint a vaskorona rendet, amellyel nemességet is szerzett.
Dédpapám által megírt emlékeket nagymamám kezdte el feldolgozni a 80-as évek végén, a kéziratot tisztázta és valakivel legépeltette. A családi tradíció szerint mindig férfiágon öröklődik a tárgyi és írott emlékek ápolása. Amikor nagymamám 2013-ban meghalt, hozzám került minden emlék és a nagyinak megígértem, méltó helye lesz nálam. Elkezdtem vele foglalkozni, majd 2016-tól hat évig tartott amíg a könyv megszületett.
– Végül is az emlékirat már gépelve volt, gondolom így viszonylag egyszerű volt számítógépre vinni.
– Nem a gépelt iratból dolgoztunk, hiszen nem tudtuk, mennyire hiteles az eredeti kézírással. Ezért az eredeti fogalmazásra hagyatkoztunk. Tudni kell, hogy dédnagyapám a frontokon, a hadifogságban cetlikre, sőt volt, hogy wc-papírra írta le a történéseket, bár a feljegyzések nagy része megsemmisült. Ezt én csak úgy nevezem, hogy a kőszegi égetés. 1945-ben dédmama annyira megrémült, hogy minden, a családra esetlegesen kompromittáló bizonyítékot elégetett. Mindenesetre vitéz Lakatos Ferenc nyugdíjas idejében egy füzetbe tisztázta le katonai idejének megmaradt feljegyzéseit.
Természetesen azok így már több esetben nem voltak napra pontosak, illetve voltak név elírások és apró tévedések. Ennek ellenére az eredeti írás egy az egyben került nyomtatásra, viszont lábjegyzetekben ezek pontosítva lettek. Azt mondhatom, nem is a szöveg beírás volt a nagy munka, inkább a történelmi kutatások vettek igénybe sok időt.
– Ennek kiderítéséhez azért igénybe vett segítséget?
-A szöveget Nagy Balázs történész barátom gondozta és természetesen a kutatásokat is ő végezte, a leírásokat pedig lábjegyzetekkel látta el. Ez egy hatalmas munka volt, éveken át tartott, de így lett korrekt, mondhatni történelmileg hiteles dédnagyapám olvasmányos visszaemlékezése. Azért is így dolgoztuk fel, mert az eredeti szövegen nem változtattunk, mindent úgy adtunk közre, ahogy azt Lakatos Ferenc ezredes leírta. Nem csak minden egyes mondatához ragaszkodtunk, hanem fotóit és emléktárgyait is közre adtuk a könyvben. Példaként említeném, hogy a könyv borítóján lévő monogramot is ő találta ki, amely a fotóalbumán látható.
Tudomásom szerint ő volt a legmagasabb rangú katonatiszt, akinek naplójában részletesen szerepelt az erdélyi hadjárat, valamint a Budavári ostrom, amit nyugodtan mondhatunk kuriózumnak. Talán nem túlzás, ha azt mondom, ez a visszaemlékezés a hadtörténészeknek másodlagos forrás lehet, hiszen bizonyára tartalmaz új információkat. Másik oldalról nagyon érdekes, hogy katonatisztként – érthető módon – amolyan vonalas ember volt, miközben életvidámnak, írói vénával rendelkező, nagy mesélőnek is nevezhetjük. Éppen ezért emlékiratai a laikusoknak is élvezetes olvasmány lehetnek.
– Említette a Budavári kitörést, amelynek évfordulójáról a napokban emlékeztek meg. Dédnagyapja minek köszönheti, hogy túlélte?
– Egyrészt katonai tapasztalatainak, személyes felderítésének és a kitörési parancs megtagadásának köszönheti. A kitörés előtti órákban lett a hadosztály parancsnoka. Leírása szerint a kitörés szervezetlen volt, ráadásul saját szemével győződött meg arról, hogy a Széll Kálmán téren hullahalmok fekszenek. Mint írta, „Elhatározásom és parancsom: sem a németek, sem senki kedvéért a megmaradt honvédséget feláldozni, vágóhídra vinni nem hagyom. Elég volt a honvédség felesleges vérontásából!”
Így a várban maradtak, bevárták az oroszokat, amiből 3,5 éves szibériai hadifogság lett, ahonnan a legtöbben hazatértek. Ezután hadbíróság elé állították, de a tanúként beidézett bajtársainak vallomásai alapján nem tudták elítélni. Ekkor felajánlották neki a budaörsi reptér parancsnokságát, de ő ezt nem vállalta el, mondván, a kommunistákban nem lehet bízni, biztos, hogy egy éven belül valamilyen koholt váddal elítélnék. Természetesen katonai nyugdíját megvonták, így egy ideig kertészetben dolgozott.
– A hadinaplóban vannak vers idézetek, ugyanakkor például Ady, Arany, Petőfi verseket is közreadtak, és a számtalan fotó mellett hadászati térképek is fellelhetők.
– Szó se róla, a grafikus csapat is nagy munkát végzett, térképeket rajzoltak, grafikai, tördelési munkát végezték, a fotókat gondozták és számos kivitelezési ötlettel álltak elő. Tulajdonképpen én voltam a Project Manager. A munka összefogása mellett a különböző javaslatokra igyekeztem úgy tekinteni, hogy vajon dédnagyapám elégedett lenne-e vele. Magas vizuális kultúrával rendelkezett és az ő, valamint az akkori kor igényességét szerettük volna visszaadni, ami építészként fontos volt számomra. Például a könyv szövet borítása, a finom grafikai részletek vagy a textil könyvjelző, mind az akkori kor igényességét tükrözi. Az egész könyv kivitelében megjeleníti őseim által hordozott családi igényességet, ezért is nem fordultam könyvkiadóhoz, hanem a magán kiadás mellett döntöttem.
– A 2022-ben megjelent könyvhöz miként tudott előszót írni dr. Bolberitz Pál, hiszen ő már évekkel ezelőtt Isten kertjébe távozott.
– Az atya a család régi barátja volt, az un. átkosban titkos hittanórákat tartott nagyszüleim lakásában. Én is jól ismertem Pali atyát, és amikor az eredeti szöveg alapján az emlékirat elkészült, megkértem, olvassa el és írjon hozzá előszót. Sajnos ő már nem élhette meg a könyv kiadását, de nagyon hálás vagyok neki, hogy még halála előtt vállalkozott a Hej fiúk, az élet mégiscsak szép! előszavának megírására. A cím egy műdal refrénje, a katonák énekelték, ami természetesen szerepelt az emlékiratokban is. Lakatos ezredes kedvence, a Kis Zászlós dala. Ez a refrén ugyanis kifejezi azt az Istenhitet, amivel a szenvedések közepette is meg tudták őrizni lelkük vidámságát, boldogok tudtak maradni és örülni tudtak annak, hogy az élet mégiscsak szép!
„Komádi és Újiráz környékén elkeseredett páncéloscsata folyik. Kivehető a Sztalin-orgonák hangja. Nagy füstfelhőkbe burkolt, hatalmas nyelvlángokkal égő falvak.
Szegény kis magyar falvak, vajon mit vétettetek? Összeszorul a szívem, mikor ezt a vandál, szörnyű pusztulást látom. Kiért? Miért? A megmérhetetlen német gőgért, az istentelen germán telhetetlenségért!
Nekünk egyik világháborúra sem volt szükségünk.
Nekünk nem kellett élettér.
A Kárpátok koszorúja az Adriával bezárva; vajaskenyérszelet formájú hazánknak a világon mindene megvolt. Tengere, erdői, bányáinak a tömkelege. Nem volt szükségünk a szomszédos kis országok területeire. Hiába tiltakozott 1914-es miniszterelnökünk kézzel-lábbal a háború ellen. A germán erőszak mindent lehengerelt. S mikor vele együtt elbuktunk, a viperafajzat szövetségesből halottrabló lett. Elcsatolta Burgenland kitalált címén az ezeréves Magyarországból a nyugati vármegyék felét.
Jól mondja a költő:
„NE HIGGY MAGYAR A NÉMETNEK! AKÁRMIVEL HITEGETNEK,
MERT HA ÁD IS NAGY LEVELET, MINT A KEREK KÖPÖNYEGED.
S PECSÉTET ÜT OLYAT RÁJA, MINT A HOLDNAK KARIMÁJA NINCSEN ABBAN SEMMI VIRTUS, VERJE MEG A JÉZUS-KRISZTUS!”
A Hej fiúk az élet mégiscsak szép! könyvről bővebb információt a hadinaplo.hu portálon találhatnak.
A szerző: Czakó Balázs
