Persze, el lehet menekülni a versenyszférába, kedves tanárok, csak már most tessenek jó alaposan felkészülni: ott még több értékelés lesz ám!

Hogy a pedagógusminősítési rendszer kivitelezése szuboptimális, ahhoz sok kétség nem fér. Az például komoly hiányosság, hogy az Oktatási Hivatal érintett munkatársait nem teljesítményarányosan, a pedagógusok elégedettségének arányában díjazzák: ebben az esetben talán (tisztelet a kivételnek) olajozottabban működne a folyamat és mérséklődne a kekeckedési hajlam, a vidéki kollégája minősítésén éjszakába nyúlóan dolgozó szaktanárnak pedig nem kellene még külön indokolásokat is fogalmazgatnia ahhoz, hogy rendben megtérítsék az útiköltségét.

Ahogy az is bizonyos, hogy nagyobb kedvvel látna hozzá az átlagtanár a portfólió összeállításának, ha a folyamat végén azonnali és látványos fizetésemelés várna rá – ki ne dolgozna inkább sok pénzért, mint kevésért. Nem kérdés.

Na de. Most, hogy kiderült, pedagógusok ezrei továbbra is azért dekkolnak a Ped1 kategóriában, mert a minősítés bevezetése óta eltelt közel tíz esztendőben (kollégáik 90 százalékával ellentétben) nem voltak hajlandóak jelentkezni a procedúrára, sikerül olyan indokokkal előállni, amelyek sajnos pont azt a (téves) benyomást keltik, hogy a rendszerrel nincs is probléma, csak „a” tanárok hőzöngenek.

Mert mit látunk? Első számú indok: „Tán nem érvényes a diplomám?” „Megalázó az egész, ennyi tapasztalat után engem csak ne értékelgessenek! Inkább elhagyom a pályát így, 50-60 évesen, és elhelyezkedem valahol máshol.” A gond ezzel először is az, hogy amint az ember álláskeresésre adja a fejét, rögtön értékelni fogják. Cseberből vederbe, kvázi. Ugyanúgy számot kell adnia ugyanis eddigi szakmai életútjáról és motivációiról, mintha összedobna egy szerencsétlen portfóliót, ráadásul amennyiben a versenyszférában helyezkedik el, még az se kizárt, hogy onnantól kezdve akár félévente része lesz teljesítményértékelésben (és bizony szempontként fog szerepelni a lojalitás, a szabálytudat és a fegyelmezettség). A hivatásos gépkocsivezetőknek eddig (érvényes jogsijuk ellenére) ötévente újra vizsgázniuk kellett – ha spontán választani lehetne, hogy a vizsgát sikeresen teljesítő vagy a vizsgát elsunnyogó buszsofőrrel vitetné-e magát külföldre, vajon hogy döntene?

Aztán. A minősítés megtagadásának második számú bevett indoka, hogy a tanárokat minősítő mesterpedagógus kollégák úgymond alkalmatlanok: „Minősíttessem magam például egy óvodapedagógussal, aki eljön megnézni, hogyan tanítom az integrálszámítást?”,

„Engem ne értékeljen egy hozzá nem értő nyikhaj!” – méltatlankodik az önérzetes tanár,

Ahogy az se a legmeggyőzőbb, ha egy (civilben véletlenül ellenzéki politikus) gimnáziumi matektanár azzal kelti a hangulatot a Facebookon, hogy ha részt venne az eljárásban, esetleg egy óvónő minősítené. Pedig biztosan nem okozna számára gondot, hogy kiszámítsa ennek megnyugtatóan alacsony valószínűségét.

És végül ott van a portfólió-nemírás harmadik indoka: rengeteg időt vesz el, és semmi haszna, pénzt se hoz, egyébként is ki az a nyomorult, aki mindenféle indikátorok szem előtt tartásával tanít.

Nem tudni továbbá, hogy ha a tanár mereven elzárkózik attól, hogy egy számára kötelező, de általa fölöslegesnek tartott egyszeri szakmai reflexióra időt szánjon az életéből, akkor miért kellene a humán érdeklődésű kamasz diákjának rendszeresen fizikadolgozatokra készülnie a focizás, barátnőkkel lógás vagy sziesztázás helyett. Teljesen értelmetlen az is. Vagy

ha a tehetséges tanárt elviselhetetlenül stresszeli az egyszeri minősítés, akkor mit szóljon a tompa agyú nebuló?

Ő is mondja azt, hogy elvből nem írja meg a témazárót, mert káros az egészségére és a magánéletére? Tényleg mázli, hogy azért ott a fiatalok előtt példának a tanárok azon 90 százaléka, akik sikeresen abszolválták a minősülés kellemetlen feladatát.

Mindenesetre ha már teljesítménycélok, az például egy egész hasznos vállalás lenne az évre, hogy minden valamirevaló értelmiségi igyekszik legalább negyedannyi időt szánni az önreflexióra, mint a panaszkodásra és a kifogáskeresésre. Aztán ha ez sikerül, jövőre emelhetjük az arányt.

Forrás és teljes cikk: mandiner.hu

Kiemelt kép: MTI