Wyoming az első olyan amerikai állam, amely betiltotta az abortusztabletták alkalmazását, azáltal, hogy Mark Gordon kormányzó aláírta azt a törvényt, amelyet a republikánus többségű állami törvényhozás március elején elfogadott – számolt be róla a The Guardian.
A rendelkezés illegálissá teszi „bármely gyógyszer felírását, kiadását, terjesztését, eladását vagy használatát terhességmegszakítás céljából”. A tilalom alól kivételt jelentenek az esemény utáni, vényköteles fogamzásgátló gyógyszerek. Az intézkedés mentességet ad továbbá minden olyan kezelésre, amely azért szükséges, mert a nő élete a terhesség során veszélybe kerül, valamint „a jelenleg elfogadott orvosi irányelvek szerinti természetes vetélés” is kikerül a szabályozási körből.
A tilalom megszegése bűncselekménynek minősül, és hat hónapig terjedő börtönbüntetéssel és 9000 dollárig terjedő pénzbírsággal büntethető.
Az abortusztabletta volt a terhességmegszakítás elsődleges módszere az Egyesült Államokban egészen addig, amíg a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül nem helyezte a Roe vs Wade ítéletet, és ezzel visszaadta az abortuszszabályozást a tagállamok kezébe.
Azóta tizenhárom államban tiltották be a terhességmegszakítást, Georgia pedig úgy rendelkezett, hogy addig lehet abortuszt elvégezni, ameddig a magzatnak nem mutatható ki a szívhangja.A bíróságok egyes államokban, köztük Arizonában, Indianában, Montanában, Ohióban, Dél-Karolinában, Utahban és Wyomingban felfüggesztették az abortusztilalmat. Idaho bírái arra kényszerítették az államot, hogy engedélyezze a terhességmegszakítást orvosi vészhelyzetben.
Civilek Info: A haladároknak mondom „a fasiszta-diktatórikus-monnyon le zorbán” magyar kormány nem ment el idáig, csak arra kötelezi az anyákat, hogy hallgassák meg a magzatuk szívhangját! És döntsenek! Elég liberális nem? Be is tilthatták volna az abortuszt úgy, mint a tömjénezett Amerikában.
Forrás: vasarnap.hu/The Guardian
Kiemelt kép: ujno.sk