Hszi Csin-ping kínai elnök azt mondta Vlagyimir Putyinnak, hogy 100 éve nem látott változás következik, amikor háromnapos moszkvai tárgyalásokat követően kezet fogott és elbúcsúzott orosz kollégájától.

Az orosz elnök erre azt válaszolta: „Egyetértek”, mire Hszi annyit  mondott: „Vigyázzon magára, kedves barátom, kérem” – iratozta le a Telegraph a búcsú pillanatairól készült videót.

Érdekesség, hogy a kínai elnök látogatása során alig tett említést az ukrajnai konfliktusról, azon túlmenően, hogy

Kína „pártatlan álláspontot” képvisel.

A kínai elnökkel folytatott megbeszélések után Putyin azt mondta, hogy a kínai javaslatokat fel lehetne használni egy ukrajnai békerendezés alapjául, de a Nyugat és Kijev még nem áll készen – idézte a lap.

Putyint a nyugati elszigetelési kísérletek ellenére egy erős szövetséges támogatja

Mint ismert, Hszi Csin-ping néhány nappal azután látogatott Moszkvába, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnökkel vádolta meg Putyint. Hszi vizitje ugyanakkor lehetővé tette számára, hogy megmutassa, a nyugati elszigetelési kísérletek ellenére egy erős szövetséges támogatja őt – hívta fel a figyelmet a Telegraph.

Forrás: Mandiner

Kiemelt kép: YouTube/képernyőfotó