Kiengedték a kórházból Ferenc pápát. A Szentatyát hörghuruttal kezelték, de orvosai szerint jó reagált a gyógyszerekre, ezért nem tartották tovább a római klinikán. A katolikus egyházfő így visszatért a Vatikánba, és jelen lesz a nagyhét szertartásain. Április 28-án pedig három napra Magyarországra érkezik. A közmédia a pápalátogatás minden részletéről beszámol majd.

A Gemelli-klinikán kezelték Ferenc Pápát, miután a katolikus egyházfőnél légúti gyulladást állapították meg. A klinikán nemcsak saját gyógyulásával foglalkozott, hanem másokéval is. Ellátogatott például a kórház gyermekonkológiai osztályára, hogy áldást vigyen a kis betegeknek. Az egyik csecsemőt pedig meg is keresztelte.

A Szentatya szombat délelőtt elhagyhatta a kórházat. A Gemelli-klinika előtt rengetegen várták. A visszatérését ünneplő tömeget integetéssel üdvözölte. Miután kiszállt az autóból egy kisfiú gipszét is aláírta, majd megáldotta.

Ferenc Pápa még szerdán került kórházba. Vatikáni források korábban azt közölték, hogy a pápa nyugodtan töltötte az éjszakákat a kórházban és már az első  pillanattól kezdve jól reagált a kezelésre.

Mivel a pápa állapota stabil, jelen lesz a húsvéti szertartásokon. Idén a nagyhét április 2-án kezdődik és április 9-én, húsvétvasárnap ér véget. A kereszténység legjelentősebb ünnepén ez idő alatt rengeteg feladat vár rá. Részt vesz többek között a nagypénteki keresztúton a római Colosseumban.

A tervek szerint Ferenc pápa személyesen olvassa fel húsvétvasárnapi üzenetét, és mondja el az Urbi et Orbi áldást Róma városára és a világra.

Az MTI beszámolója szerint az egyik olasz lap újságírója megkérdezte a Szentatyát, miután kijött a kórházból, hogy az eddigi tervnek megfelelően Magyarországra látogat-e április 28-a és 30-a között, amire ő igennel válaszolt.

A Szentatya első útja a Sándor-palotába vezet majd, ahol Novák Katalin köztársasági elnök ünnepélyesen fogadja, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozik. Aznap délután papokkal és szerzetesekkel találkozik a budapesti Szent István-bazilikában.

Szombaton fogyatékkal élő gyermekekhez látogat, majd a Rózsák terén fogadja a hajléktalanokat, a háború elől menekülőket és a szegényeket. A Papp László sportarénában pedig több ezer diákkal-fiatallal találkozik.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: Vatikán Média