Hosszú elemzéssel jelentkezett a Politico, amelyben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök belpolitikai teljesítményét veszi górcső alá a szerző. A brüsszeli lap szerint az ukrán elnök „oroszlánszívű, háborús vezetői erősségei nem igazán békeidőkre valók”.

Az orosz inváziót megelőző hetekben ukrán ellenzéki politikusok és korábbi miniszterek tele voltak frusztrációval – írja a Jamie Dettmer, a brüsszeli portál újságírója. Könyörögtek Zelenszkijnek, hogy találkozzon velük, amit a közel két évvel ezelőtti elsöprő választása óta nem tett meg.

A lap szerint az ellenzéki képviselők hónapok óta sürgették, hogy növelje az ország fegyveres erőinek finanszírozását, és hogy hívják be az ukrán tartalékosokat, mivel Amerika fokozottan figyelmeztetett egy invázióra – amelyet Zelenszkij valószínűtlennek tartott.

Intenzív haditervezést akartak látni, beleértve a polgári védelmi parancsok kidolgozását és közzétételét, hogy az emberek tudják, mit kell tenniük, ha elkezdenek ropogni a fegyverek.

Ukrajna csapdába esett egy olyan vezetővel, aki nem gondolkodik stratégiailag

– mondta a Politicónak öt nappal a háború kitörése előtt Leszja Vaszilenko ukrán képviselő.

 Azt hiszem, ez az, amiért később őt fogják hibáztatni. Nem arról van szó, hogy mindent tudott. Hanem arról, hogy nem hajlandó a környezetében olyan szakértőket tartani, akik tudják, milyen kérdéseket kell feltenni, és olyan tanácsadói vannak, akik nem mondhatnak neki ellent, és ennek lehet, hogy megfizetjük az árát

 – tette hozzá.

Természetesen Zelenszkij baklövéseit – ahogyan azt Vaszilenko és sok más ellenzéki törvényhozó látja – azóta megbocsátották, de nem felejtették el. Ezek a ballépések képezik a háború utáni Ukrajnával kapcsolatos aggodalmaik alapját – írja a Politico. A lap szerint a képviselők olyan mintát látnak, amely még aggasztóbbá válhat, amikor a fegyverek elhallgatnak, és azzal érvelnek, hogy az elnök oroszlánszívű, háborús vezetői erősségei nem igazán békeidőkre valók.

Zelenszkij jobban szereti a nagy egészet, nem törődik a részletekkel, és szeret a megbízható barátok belső körére támaszkodni – fogalmaz a brüsszeli portál szerzője.

Míg a komikusból lett elnököt most dicséri – sőt, hősként tiszteli – a Nyugat a háborús időkben tanúsított inspiráló retorikájáért, lebilincselő szónoklataiért és azért, hogy Washingtontól Londonig, Brüsszeltől Varsóig képes a közönség szívét meghódítani,

Zelenszkij elnökként már az orosz invázió előtt is elbukott – írja a Politico. A szerző emlékeztet: az ukrán elnök közvélemény-kutatási adatai zuhantak – 2021 végén a népszerűségi mutatója 31 százalékon állt. Sokat ígért – valószínűleg túl sokat –, de keveset ért el, teszi hozzá az újságíró.

Mindenféle politikai tapasztalat, vagy az állami struktúrák irányításában szerzett tapasztalat nélkül lett elnök. Azt gondolta, hogy egy államot vezetni egyszerű dolog

– mondta Mykola Kniazhytskyi ukrán képviselő.

És amikor a dolgok rosszul mentek, a reakciója mindig az volt, hogy »az elődök hibája, akiket le kell csukni« – tette hozzá.

A Politico szerzője szerint Zelenszkij átalakulása csalódást keltő békeidős vezetőből, Bernard-Henri Lévy túlzó szavaival élve, „a szabad világ új, fiatal és nagyszerű alapító atyjává”, megdöbbentő volt. Az újságíró úgy véli, még hazai kritikusai is megemelik a kalapjukat előtte, mert kiváló kommunikátor: az ukránokhoz intézett mindennapi beszédei megnyugtatták őket, irányt mutattak és feldobták a morált, még akkor is, amikor a hangulat érthető módon lankadt.

„Meggyőző vezető lett” – mondta Adrian Karatnyickij, az Atlantic Council vezető munkatársa, aki szerint Zelenszkij kommunikációs erősségei megfelelnek a kornak.

Jól tudja becsatornázni a közvéleményt, azonban most még hatékonyabb, mert az ország sokkal egységesebb és biztosabb az identitását, érdekeit és céljait illetően. Még mindig ugyanaz a fickó, aki volt – színész és előadóművész –, de ez teszi őt ideális háborús vezetővé, mert képes megtestesíteni a közhangulatot

– tette hozzá.

De békeidőben, amikor a társadalom nem egységes, Zelenszkij egy következetlen vezető, aki váltogatja a forgatókönyvet, és a közvélemény szeszélyeinek megfelelően alakítja át a történetet. „Amikor a közakarat egyértelmű, nagy ereje van, és háborús időkben az állam abszolút hatalma áll mögötte. De amikor újra eljön a békeidő, egy egészen más világgal kell megbirkóznia” – zárta Karatnyickij.

A Politico szerzője megjegyzi, a belpolitikai kritikák egyre erősödnek – bár a nemzetközi média, amely még mindig el van ragadtatva Zelenszkij karizmatikus vonzerejétől – kevéssé veszi tudomásul.

A Mandiner.hu teljes cikke itt olvasható.

Kép: MTI/EPA