Itt a  Pápa programja! Mit szabad és mit nem a rendezvényeken!

Péntek délelőtt érkezik Ferenc pápa Magyarországra. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásának legnagyobb eseménye a budapesti Kossuth téri szentmise lesz vasárnap délelőtt.

Ferenc pápa tíz magán-, illetve nyilvános találkozón vesz részt és összesen hat alkalommal mond majd beszédet. A katolikus egyházfő repülőgépe péntek délelőtt tíz órakor száll le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Ferenc pápa a repülőtérről a budai Várba megy, ahol a Sándor-palota előtti téren Novák Katalin köztársasági elnök fogadja. Az államfőnél tett udvariassági látogatását követően az egyházfő találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel.

Péntek délután Ferenc pápa a Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik. Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban.

Ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik, este pedig magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

A vasárnap délelőtti Kossuth téri pápai szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.

Az egyházfő és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába. A Kossuth téri szentmisére előzetes regisztráció nélkül, mindenkit várnak a szervezők, a többi programon csak a meghívottak vehetnek részt.

A szervezők azt javasolják, hogy a résztvevők gyalog vagy tömegközlekedéssel menjenek a Kossuth térre, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet. A közösségi közlekedés útvonalaival és menetrendjével kapcsolatban a szolgáltatók (MÁV, Volánbusz, BKK) honlapján található bővebb tájékoztatás.

A Kossuth térre, valamint a pápalátogatás többi rendezvényére tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, szeszes italt, kerékpárt, rollert, távirányítható eszközöket. Víz PET-palackban fél literig vihető be. Tilos a pirotechnikai eszközök, illetve bármilyen, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak bevitele. Élő állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyák kivételével szintén tilos.

Ugyanakkor a rendezvényekre bevihetők összecsukható, kisméretű zarándokszékek, zászlórudak és táblák, transzparensek, a rudak hossza azonban – a Kossuth téri szentmise zarándokterületeinek kivételével – nem haladhatja meg a másfél métert. A pápalátogatás miatt több helyen lesznek a fővárosban ideiglenes lezárások, amelyekről a police.hu oldalon lehet tájékozódni.

Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. közötti apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményéről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Dunán összesen hat – pénteken, szombaton és vasárnap is két-két – élő közvetítés lesz látható.

Forrás: demokrata.hu

Nyitó kép forrás: Vatikáni sajtószolgálat