A legfontosabb a személyes odafordulás

Tudom, hogy a magyar hivatásos nevelőszülők jelentős része, mint a sajátjával, úgy bánik a kicsikkel. Ugyanakkor sajnos élnek közöttünk Hamupipőkék is, akiknek nagyon kevés az esélyük az üvegcipellőre.

Mikor ezt a cikket írom, Ferenc pápa még a levegőben nézheti a tenger feletti felhőket, a gépe most lép be Zára (Zadar) légterébe. Nyilván nagyon sok programja lesz, protokoll események sora vár rá, amelyeket nem nagyon szeret, de hát kötelező. Ő a szegények között szeret lenni, Krisztust követni. Bárány Béla, a budapest-zuglói Páduai Szent Antal-templom plébánosa, aki Argentínában járt, ezt írja róla:

„Ferenc pápa nem a püspöki palotában, hanem egy apartmanban lakott. Ő ilyen. Püspökként, érsekként ugyanúgy élt ott, mint más. Általában tömegközlekedéssel ment egyedül. Több időt töltött a kórházakban, szegénynegyedekben, az emberek munkahelyein, mint a templomban – hiszen sokakat – akik nem járnak templomba – ott lehet elérni. Ott is megvolt benne a gondozó, törődő hajlam a szegények iránt. Nem volt hivalkodó, egyszerű volt. Talán nem is értékelték őt annyira, hiszen az argentin Egyházra ez nem volt jellemző. Tudomásul vették, hogy ő ilyen. Nem tudom, hogy mostanság van-e ilyen főpapja az országnak, aki ennyire egyszerűen élne. Ő a kezdetektől kilógott a sorból.

Ferenc pápa egyszerűsége, alázata, nyitottsága, őszintesége megrendítő. Most is ugyanazt a gyűrűt és mellkeresztet hordja, mint püspökké szentelése után.”

Jézus is a szegények királya volt, aki azt mondta, engedjétek hozzám a gyerekeket! És most a pápalátogatás kapcsán a gyerekekről szeretnék beszélni. Arról a 22 ezer fiúról és lányról, akik árvák vagy szociális árvák hazánkban. Ők az igazán szegények.

Nemrégiben két kicsit egy autó csomagtartójában hurcolásztak nevelőszülei, az egyikük holtan került elő, másikukért küzdenek az orvosok. A eset kapcsán számtalan panasz lepte el a Facebook-univerzumot, megjelentek új bejegyzések, amelyeket gondozott árva gyerekek írtak, erre válaszul olyan kommentek is, melyek csalókról tudósítanak, akik pénzt csinálnak a kiszolgáltatottak nyomorából. Hiába: „aki szegény, az a legszegényebb!”(J.A.)

Idézet egy kislánytól:

„A….nevelő szülőnél egy darabig jó volt de sajnos mostanában nem jól bánnak velünk, csicskáztattak, van ott egy másik kislány is akit folyamatosan bántalmazták, éheztetnek minket, de… testvéremmel el kellett szökjek mert már nem bírtam tovább!”

Egyik komment:

„Egy nevelő szülő még mindig jobb sok esetben, mint ha Intézetben lennél. Házi munkában a besegítés nem csicskáztatás, saját gyerekeknek is van feladatuk, mindenkinek meg van a feladata egy családban. Valószinű, ha mostanában bánnak rosszul veled(mert úgy érzed), te se viselkedsz megfelelően, kamasz vagy, ilyenkor mindenki rossz…”

Egy másik komment:

„Sajnalom őszintén vanak sok nevelöszülök csak a pénzre hajtanak”

Aztán:

„folyamatosan a gyerekekre hivatkozik (a vér szerinti apuka – a szerk.) és a pénzt elherdálta..a munka büdös neki”

Böjte atya száz árvát hoz Erdélyből a pápalátogatásra. Jártam néhány Böjte-házban Erdélyben, Székelyföldön. A gyerekekkel a fűben ülve hallgattuk a ferences atyának a fák alatt cerebrált szent miséjét, és néztem ezeknek a kiskamaszoknak az arcát, szemét. Eleinte egy kis vad dacot láttam rajtuk, melyet aztán legtöbbjüknél oldott az ima és főleg a mise utáni szeretet vacsora, ahol úgy sürögtek-forogtak vendéglátókként az újszerű és tiszta otthonukban, mint egy nagy család gyermekei egy családi buliban. Jöttek, csipkelődtek, kacagtak!

Persze azért láttam félrehúzódókat is, akik Isten tudja miféle traumák után kerültek ebbe az új közösségbe. És nyilván mindenkinél ott a vágy, a szülők utáni olthatatlan szomj. Ezt kénytelenek egész életükben hordozni. Az ő keresztjük. Mindenesetre éreztem az atya mindenre odafigyelő törődését, megértését, de szigorúságát is.

Krisztus a jövőnk! Ez a pápalátogatás jelmondata. És hát kiké a jövő, ha nem a gyerekeké?

Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik. Gondja van az elesettek gyámolítására.

Nagyon fontos jel talán számára is, amit Böjte atya fölmutat: az árva gyerekek megsegítésének az üzenete akár Erdélyben, akár az anyaországban, sőt szerte a világban.

A magyar gyermekgondozói hálózat túlterhelt és ráadásul a hivatásos nevelőszülők kétharmada 5000 fő alatti településen lakik, ahol az infrastruktúra, egészségügyi, gyermekpszichológiai ellátás nincs éppen a csúcson. Ezeken a helyeken nagyon fontos, apostoli szerepe lehet a helyi keresztény egyházaknak, közösségeknek. El kell menni gyakran, mint Ferenc pápa a szegények közé, az árvák közé, nem feltétlenül azt várni, hogy ők menjenek a templomba. Persze tudom, hogy sok és jó vallási ifjúsági közösség működik határainkon innen és túl, ahol azonban elsősorban a normál családból származó gyermekek nevelése folyik. Oda kell fordulni azokhoz a gyerekekhez is, akik szülei/nevelőszülei nem járnak templomba, és támogatni kell őket. Ha kell, Böjte atya mintájára intézmények építésével, ha kell egyfajta pasztorációval.

És nyilván az önkormányzatoknak, szociális rendszereknek is nagyobb gondot kell fordítani ennek a 22 ezer gyermeknek, léleknek az egészséges felnevelésére.

Tudom, hogy a magyar hivatásos nevelőszülők jelentős része, mint a sajátjával, úgy bánik a kicsikkel. Nekem is van a rokonságban ilyen, egyik gyereket úgy megszerették, hogy örökbe is fogadták. Megharcoltak érte. Lassan felnőtt lány lesz, igazi családja van. Ugyanakkor sajnos élnek közöttünk Hamupipőkék is, akiknek nagyon kevés az esélyük az üvegcipellőre.

És tudom, hogy létezik sok-sok civil szervezet, akik felkarolják a gyermekeket (SOS Gyermekfalvak, Ágota Alapítvány, Máltai Szeretetszolgálat stb.), az állam is kiemelt feladatként törődik a sorsukkal, de még mindig sok a tennivaló. Különösen, ha belegondolunk, hogy a külhonban, Kárpátalján a háború miatt még kritikusabb a helyzet. Nem véletlen, hogy Áder János volt államfő felesége Herczegh Anita – akik férjével együtt a Covid-árvákat is támogatják – nemrégiben Kárpátalján járt, hisz a fővédnöke és a 2015-s megalakulása óta támogatja a jelenleg nyolcvannál is több árván maradt leányt nevelő nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthont, valamint a ráti, családi típusú Szent Mihály Gyermekotthont.

Az ő példája is azt mutatja, hogy a legfontosabb a személyes odafordulás. A sok-sok gyerek között is mindig tudni, hogy mindenki egy csodálatos, egyedi és ápolásra szoruló lélek, aki szeretné megfogni valakinek a kezét, aki vigyáz rá. Aki csak rá vigyáz!

Krisztus a jövőnk! A gyerekeink jövője is Ő. A fiú Isten, aki személyében megtapasztalta a szenvedést, az emberi kegyetlenséget, de megbocsátást is gyakorolt, magához ölelte a gyermekeket. Ezzel megmutatta, hogy befogadja őket irgalmába és kegyelmébe. Majd rájuk tette kezét, és megáldotta őket.

Mire ez a cikk megjelenik, már nagyban készülünk Ferenc pápa Kossuth-téren tartandó vasárnapi miséjére. És ott lesz az a száz gyermek Böjte atya mellett, akik talán elviszik az apostoli áldás üzenetét a sok szegény árva gyereknek is.

Kiemelt kép: Magyar Kurír