Igen, kedves, én pont ilyen országban akarok élni, mint a mai Magyarország.
ahol az Alaptörvény úgy kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!”;
ahol nincs háború, és reméljük nem is lesz, mert ez a kormány ellenáll;
ahol biztonságban tudhatom családomat, barátaimat;
ahol az országhatárt komolyan veszik;
ahol rend van;
ahol csak úgy nem lehet fegyvert tartani odahaza, ahhoz valahol, valamilyen vadásztársaságban, lőtéren vagy egyesületben mindig tagnak kell lenni;
ahol az anya nő, az apa férfi, és nem fordítva;
ahol gyerekeinket az óvodában/iskolában nem ronthatják meg szellemileg holmi szőrös lábú, szakállas sárkánykirálynők;
ahol az emberek nem jelenthetik ki magukról, hogy széklábak, és nem házasodhatnak egy asztallal vagy önmagukkal;
ahol érzékenyítés címszó alatt nem herélik ki a mesekönyveket, az ifjúsági irodalmat;
ahol nincs közös wc nőknek és férfiaknak;
ahol nincs „enyhe drog” és drogliberalizáció;
ahol a templomokat nem internet kávézóknak alakítják át, hanem felújítják;
ahol a természet is Isten temploma;
ahol a Szentháromság nem Marx-Engels-Lenin;
ahol a hazafiakat nem náciknak kiáltják ki;
ahol a határon kívül rekedt magyarokat is a magyar nemzethez tartozónak tekintik;
ahol a családokat minden erővel segítik;
ahol a nyugdíjasokat nem lesajnálják, hanem megbecsülik és anyagilag is támogatják;
ahol 1956 nem ellenforradalom;
ahol nem a nagyblankák meg pankotaililik a példaképek, hanem Nemecsek és Dobó;
ahol a hazaáruló donáthannákat néven nevezik és megvetik;
ahol nem lehet olyasvalaki a kormányfő, aki a Szent Koronát a „királyság jelvényének” nevezi;
és ahol a Himnuszunk így kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!”.
Ködszurkáló
Kiemelt kép: Kurucz Árpád / MN
