Miért költöznek egyre többen Németországból Magyarországra? Egy Somogyváron élő német házaspártól megtudhatjuk, milyen változások miatt hagyták el a hazájukat. Vajon milyennel látják a hozzánk érkezők Magyarországot és a magyar embereket? – az interjúból ez is kiderül.
Emily Paersch férjével Andreas-szal és édesanyjával 2020 óta él Somogyváron. A Balatonhoz közeli településről működtetik marketing tanácsadással foglalkozó vállalkozásukat is, amelynek partnerei főleg német nyelvterületen működő cégek. Ők is egy olyan család, akik a Németországban tapasztalható társadalmi és gazdasági folyamatok miatt hagyták el hazájukat, és Magyarországon találtak új otthonra. A beszélgetés a somogyvári otthonukban zajlott.
Önök szerint mik voltak a legfontosabb folyamatok Németország az elmúlt években?
Emily Paersch: Úgy érzem, hogy az ország az elmúlt 20 évben sok szempontból drámai változásokon ment keresztül. Politikai, gazdasági és társadalmi szempontból is. Ha a gazdasági szempontokat nézzük, akkor jelenleg a vitatható energetikai politika a legszembetűnőbb. Hiszen Németország gazdasági modellje eddig az ipartól függött, mely a gazdasági teljesítmény 30 százalékát teszi ki, és a mostani megkérdőjelezhető energetikai politikával pont ezt a szektort teszik tönkre. Ezzel kapcsolatban megkérdőjelezhető az a szankciós politika, melyet Németország is támogat, és ami azt eredményezi, hogy az energia ára folyamatosan növekszik. Ez nem csak a gazdaságot terheli, hanem a lakossági fogyasztókat is.
Németországban mostanra eljutottunk odáig, hogy sokaknak egyszerűen nincs elég pénzük a mindennapi élethez.
Andreas Paersch: Nap mint nap hallunk boltbezárásokról. Legyenek azok akár pékségek, vagy hentesboltok. Itt tényleg kis családi vállalkozásokról van szó, melyek évek, évtizedek óta űzték a mesterségüket, most pedig már nem engedhetik meg maguknak, hogy továbbra is fenntartsák a termelést.
Emily: Egy másik fontos tényező Németország migrációs politikája. A tartományok egyre kevésbé bírják elviselni az ebből eredő terheket. Azaz pénzügyileg a helyzet már nem megoldható, és már hely sincs, ahol a menekülteket el lehetne helyezni. Mindebből mi azt a következtetést vonjuk le, hogy a német politika sok helyen félrecsúszott, ami már az egyszerű emberek életét is nagyon nagy mértékben megnehezíti.
Magyar szemmel érthetetlennek tűnnek ezek a döntések. Hogy látják Németország szuverenitását az EU-n belül és globálisan?
Emily: Ez egy nehéz kérdés. Jogállamiság szakértőknek kellene tisztáznia azt, hogy az ország jogállásának szempontjából Németország valóban szuverén állam-e. Amit mi érzünk a politika kapcsán az az, hogy Németország az EU rendelkezéseit követi, illetve az ukrajnai helyzet kapcsán pedig elsősorban az USA diktátumainak tesz eleget.
Magyarországról nézve mintha ezek a problémák nem jutnának el a német emberekhez. Mi a helyzet a német médiával?
Emily: Ez megegyezik a mi tapasztalatainkkal is. A híradások Németországban határozottan a kormány irányelveit követik – legalábbis mi így látjuk ezt. Ez azt jelenti, hogy a véleményalkotásban nem igazán adott a diverzitás, annak ellenére, hogy Németország szereti hangsúlyozni a véleményszabadság jelentőségét.
Sokszor úgy tűnik, hogy Németország még mindig a második világháború miatt szégyenkezne. Tudnának a jelenlegi német nemzeti öntudatról beszélni a mostani események fényében?
Emily: Ez valóban érzékeny témakör Németországban. Én a háború utáni Németországban nőttem fel, de mind a politika és a média, mind az oktatási intézmények egész életem során folyamatosan emlékeztettek Németország történelmi bűnösségére. Ez pedig nyomokat hagy az emberekben. Németországban egyszerűen nem tud kifejlődni egy egészséges nemzettudat. Csak hogy egy példát mondjak:
amikor Magyarországra költöztünk, feltűnt nekünk, hogy milyen gyakran húzzák fel a magyar zászlót. Legyen szó bármilyen ünnepnapról, minden utcán ott lobog a magyar zászló. Németországban ez elképzelhetetlen lenne.
Andreas: Egy másik jó példa erre a foci. Ma már csak úgy hívják a válogatottat, hogy: „a csapat”, míg sok évvel ezelőtt a „nemzeti csapat” volt a neve. De ezt így már nem lehet Németországban kimondani.
Emily: Az ember úgy érzi, hogy a német identitást egyre jobban a háttérbe szorítják.
Ez a német identitásválság hogyan hatott arra, ahogy az ország a migrációs kérdéseket kezeli?
Emily: Alapvetően nyitottak vagyunk az idegen kultúrák felé. Nagyon kíváncsiak is vagyunk, hiszen gazdagodhatunk általuk. A helyzet akkor válik kritikussá, ha bizonyos népcsoportok, akik más értékek szerint élnek, és nem igazán nyitottak az integrációra elérnek egy kritikus tömeget.
Andreas: Mi is idejöttünk Magyarországra – örülünk, hogy itt lehetünk, hogy itt élhetünk, de minden nap emlékeztetjük magunkat arra, hogy mi vendégek vagyunk ebben az országban. Ügyeltünk is arra, hogy megismerjük, hogyan élnek a magyarok, hogyan él az ország, és ezt tiszteletben is tarjuk. Ha ezzel összehasonlítjuk a német helyzetet, akkor az embernek az az érzése, hogy Németországban a bevándorló áll az előtérben, a német értékeket pedig a háttérbe szorítják.
Emily: Egy példa Berlinből, hogy a szövetségi kulturális miniszter asszony utasítására egy újjáépített kastély falán el kellett takarni egy feliratot, egy bibliai idézetet. Igazából az ország keresztény beállítottságát akarják visszaszorítani. Ezzel egyidejűleg Kölnben pedig engedélyezték a muzulmán közösségnek, hogy egy müezzin a hangszórókon keresztül szólítson imára. A hétköznapokban számos további példát is találhatunk.
Az óvodákban például egyre több helyen kivezetik a sertésből készült ételeket a menüből, mert azt ugyebár nem ehetik meg a muzulmán gyerekek.
Hogyan változott meg a mindennapi élet a migráció következtében? Egyre többet hallani erőszakos támadásokról, arról, hogy egyes helyeken már nem ajánlott éjszaka sétálni.
Emily: Pontosan ezt éltem meg én is. A személyes biztonságérzetem már nem volt igazán jó. Kerültem, hogy esténként egyedül közlekedjek az utcán.
Andreas: Ez történt a korábbi lakhelyünkön, Bad Kreuznachban is a városi parkban. Az önkormányzat felszólította a lakosságot, hogy egy bizonyos időpont után már ne sétáljanak a parkban, mert az különböző külföldi klánok területe.
Emily: A hivatalos indoklásban kábítószer-kereskedelemről volt szó, azaz hogy illegális kábítószer-kereskedelem zajlik a városi parkban, és annak érdekében, hogy ezt meg tudják szüntetni, a teljes lakosságnak megtiltották, hogy 20:00 óra után használják a parkot.
Andreas: Ismerünk olyan családokat, akiknek a gyerekei voltak az egyetlen német gyerekek az osztályaikban.
Emily: Mivel Németország határai továbbra is nyitva állnak, és a legtöbb migráns Németországot adja meg célországként – ami érthető, hiszen a szociális juttatások ott a legmagasabbak –, a trend változatlan marad. Ez pedig nem csak társadalmi törést eredményez, hanem gazdaságit is, hiszen a Németországba érkező migránsok többsége függ a szociális segélyektől.
Milyennek látják a mostani folyamatok, az energiaválság, a tömeges migráció fényében Németország jövőjét?
Emily: Sötétnek. Nagyon sötétnek. Nem látni a fényt az alagút végén. A politikai hozzáállás továbbra is változatlan. Mindez pedig fokozódott is, hiszen Ukrajna kapcsán sem feltétlenül érdekeltek a diplomáciai megoldásban.
Andreas: A félelemérzet, a bizonytalanság egyre nő. Az emberek már nem boldogulnak a helyzettel. Nem véletlenül tapasztalható ez a mostani kivándorlási hullám sem Németországból. És tényleg azt kell mondjam, hogy ez már egy hullám. Fiatalok és idősek, családok és egyedülállóak, szegények és jómódúak egyaránt azt mondják, hogy tenniük kell valamit a jövőjükért, mert ez így már nem megy tovább.
Miért Magyarországot választották új otthonuknak?
Emily: Az ország először nem is szerepelt a lehetséges célországaink között. Igazából akkor figyeltünk fel Magyarországra, amikor olvastunk egy újságcikket, melyben Orbán miniszterelnök úr szó szerint meghívott bennünket.
Megnéztük az országot, és nem véletlen, hogy pont itt, a Balatonnál kötöttünk ki, hiszen itt sok minden emlékeztet az otthonunkra. A szőlőművelés és a víz. Ahogyan a férjem is mondta, pillanatnyilag nagy kivándorlási hullámot élünk meg Németországból Magyarországra.
Sok német hasonló sorsot él meg, és részben gazdasági, részben politikai megfontolásokból érkezik. Magyarországon minden sokkal nyitottabb, a kommunikáció sokkal félelemmentesebb. Németországban az embernek már vigyáznia kell a szavaira, itt valóban nyíltan beszélhetünk a gondjainkról-bajainkról.
Milyennek látják Magyarországot, mit gondolnak a magyar emberekről?
Emily: Le vagyunk nyűgözve. Az emberek olyan barátságosak és segítőkészek. Ami szintén feltűnő, hogy az emberek milyen tiszteletteljesen bánnak egymással. Ez Németországban nagyon megváltozott, sokkal agresszívebbek egymással az emberek, mint korábban, míg itt általában nagyon barátságosak és udvariasak.
Andreas: Egy másik fontos kulcsszó az emberek tisztelete;
amikor az utcán sétálok, csókolommal köszönnek nekem – hisz mostanra már én sem vagyok a legfiatalabb. Az emberek észreveszik és értékelik egymást.
Bár csökken a számuk, a magyarok egy részében még mindig él egy kisebbségi komplexus Nyugat-Európával szemben. A nyugat szolgai követését, és a „merjünk kicsik lenni” mentalitást még mindig ránk akarják erőltetni. Mit gondolnak, mi magyarok hogyan határozzuk meg magunkat a nyugathoz képest?
Emily: Meglepően hallom, hogy Magyarország kisebbségi komplexusokkal küzd. Hiszen számomra Magyarország az Európai Unión belül az egyetlen ország, mely még a keresztény értékekért harcol, és ellentmond az EU diktátumainak. Úgyhogy én mérhetetlenül pozitívan értékelem Magyarországot, még ha nyilván tisztában is vagyok azzal, hogy Magyarországon sem kolbászból van a kerítés.
De nagyon boldog és hálás vagyok azért, hogy Európán belül létezik még ez a dac, ez a védelmi bástya, és hogy mi itt élhetünk. Véleményem szerint Magyarországnak minden oka megvan rá, hogy büszke legyen.
Andreas: Mi is halljuk, hogy a magyarok aggódnak az országért, és részben borúsan látják az ország jövőjét, de ha az összképet nézzük, akkor azt látjuk, hogy nagyon biztonságosak a határok, folyamatosak a bejelentések új gazdasági beruházásokról, és ezek a legjobb jelzések, amik csak lehetségesek. Nyilván a bérszínvonal, szociális juttatások terén még sokat kell tenni, de az irány jó, és látszik, hogy az ország pozitív irányba fejlődik. Így én is azt gondolom, hogy Magyarországnak nem kell elbújni, és kicsinek éreznie magát. Épp ellenkezőleg!
Emily és Andreas Paersch somogyvári otthonukban / Fotó: Horváth Péter Gyula
