Büntethet-e a Nemzetközi Büntetőbíróság?

Az Aspektus május 9-i győzelem napi vitaestjéhez, amelyet a szervezők a Nürnbergtől Hágáig címmel hirdettek meg, az alapötletet az adta, hogy idén március közepén a Hágában székelő Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin ellen letartóztatási parancsot adott ki.

Ádány Tamás, a Pázmány Péter Tudományegyetem Nemzetközi Közjogi Tanszékének vezetője elmondta, hogy – annak ellenére, hogy Magyarországon nem csak a Parlament, hanem a kormány is elfogadta a Nemzetközi Büntetőbíróság Alapokmányát, ami így kötelezővé vált Magyarország számára, azonban a magyar hatóságok ezt a kötelezettséget akkor tudják végrehajtani, ha a nemzetközi szerződést törvényben kihirdeti a magyar jog. Ez viszont a mai napig nem történt meg.

Ezért aztán Vlagyimir Putyint Magyarországon, ha ide érkezne,ugyan le kellene, de nem lehetne letartóztatni.

A Nemzetközi Büntetőbíróság döntése alapján Vlagyimir Putyinnak nem feltétlenül kellene egyébként Hágába utaznia, védekezhetne akár orosz bíróság előtt is – állapította meg Ádány Tamás, aki szerint az 1945-ben létrehozott nürnbergi büntetőbíróság megalakítása fontos lépés volt a nemzetközi jogban, hiszen a népirtás és az etnikai kisebbségek elleni brutális bűntettek elutasítása folytán világszerte hozzájárult a humanitárius jog kiterjesztéséhez.

Persze az orosz elnök felelősségre vonhatósága hazájában csupán elvi lehetőség, nem csak azért, mert Oroszország atomhatalom és Putyin hatalma odahaza stabil, hanem azért is, mert

az orosz legfelsőbb nyomozó testület – mintegy válaszként a hágai döntésre –, azóta eljárást indított a Nemzetközi Büntetőbíróság vezető ügyésze és bírái ellen.

Miként az a Hoffmann Tamás nemzetközi jogásszal készült felvezetőinterjúnkból is kiderült, a magyarországi népbíróságok már több mint fél évvel a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék megalakulása előtt, az 1945. januári szovjet-magyar államközi fegyverszüneti egyezményértelmében alakultak meg és a felelősségre vonás eszközeként működtek. A teljes interjú ITT tekinthető meg.

A népbírósági eljárások keretében Magyarországon 1945 és 1946 folyamán négy magyar miniszterelnököt, vagy első rangú politikai vezetőt állítottak bíróság elé. Imrédy Béla és Bárdossy László mellett Sztójay Dömét és Szálasi Ferencet nem csak elítélték, hanem ki is végezték. Míg utóbbi kettő esetében egyértelműen megállapítható volt az idegen hatalommal való együttműködés, a győri programot sikeresen megvalósító Imrédy Béla, illetve az 1941–42-ben miniszterelnöki posztot betöltő Bárdossy László esetében számtalan olyan momentum van, amelyekkel a magyar közvélemény nincs tisztában.

Bárdossy például az 1941-es délvidéki bevonulás során – Teleki Pál elképzelésének megfelelően – igyekezett arra ügyelni, hogy Magyarország ne legyen aktív kezdeményezője a délszláv állam lerombolásának. Így

a magyar honvédek csak azt követően vonultak be a Délvidékre, miután SlavkoKvaternik, az usztasa mozgalom egyik alapítója már kikiáltotta az önálló Horvátországot, és ennek következtében Jugoszlávia szétesett.

A Szovjetunió elleni hadba lépésre úgy került sor, hogy Horthy Miklós kormányzó elvonta miniszterelnökétől alkotmányos jogát. Mert a kormányzói döntésre csak az „összminisztérium”, vagyis a kormány állásfoglalása nyomán kerülhetett volna sor. A felelős magyar miniszterelnök, a kormányzónál 22 esztendővel fiatalabb Bárdossy László nyelt egyet és meghajolt az államfői akarat előtt. Vagyis „felelőtlenül” viselkedett. Arra azonban nagyon ügyelt, hogy a magyar lépés szinte csak jelképes legyen. A Szovjetunió területén bevetett negyvenezer fős magyar haderő eltörpült ahhoz a hárommilliós hadsereghez képest, amellyel a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót. Ráadásul a Gyorshadtestet Bárdossy az év decemberében vissza is vonatta Magyarországra.

Az is tudjuk, hogy 1941 decemberében neki esze ágában sem volt az Amerikai Egyesült Államoknak hadat üzenni. Erre a lépésre végül azért került mégis sor, mert a japán agresszió nyomán Hitler az Amerikai Egyesült Államok elleni hadba lépéssel válaszolt, és a szövetséges Magyarország nem tudott kitérni a német nyomás elől. Pritz Pál történész, az MTA doktora szerint kétségtelen, hogy ez nem volt jó politika, sőt, úgy fogalmazott, hogy szerinte Bárdossy László rossz politikus volt, de Bárdossyt – ennek ellenére – nem kellett volna kivégezni.

A legfelsőbb magyar politikai vezetők perében Budapesten csupán tanúként hallgatták ki Edmund Veesenmayer német birodalmi megbízottat, akinek legalább akkora szerepe volt mindabban, ami Magyarországon 1944-ben történt, mint a magyar miniszterelnököknek. Veesenmayer 1949-ben Nürnbergben a Wilhelmstrasse-perben végül ugyan 20 év börtönbüntetést kapott, de ebből csak 2 évet ült le. Utána 1977 decemberében Darmstadtban ágyban és párnák közt halt meg.

A kérdés ezek után: van-e igazság a történelemben? Amire a válasz: mikor igen, mikor nem. Igen, amikor működik a történelem etikai síkja. És nincs igazság, amikor nem.

Ami az idei moszkvai, az összes többihez képest jóval rövidebb, győzelem napi ünnepségen meglepetésként hatott, hogy ott voltak azok a „közel-külföldi” vezető politikusok, akiknek a megjelenésére senki sem számított. Összesen heten. Olyanok, mint például a belarusz Lukasenka elnök, vagy a kazah Tokajev.

Erről a Kolozsvári Televízió Erdélyi Híradó című műsorában is beszámolt. Az interjú ITT érhető el.

Szerző: Gecse Géza történész