Szalay-Berzeviczy András – aki a nemzetközi médiafigyeléssel és -elemzéssel foglalkozó TranzPress Kft. vezetője – elmondta, hogy tapasztalatai szerint milyen Magyarország médiaképe, és miért olyan, amilyen.

1956 óta nem volt olyan erős Magyarország médiajelenléte, mint az utóbbi tizenkét évben. Ennek legfőbb oka, hogy a szuverenitáspárti, Európa jövőjét nemzeti keretek között elképzelő, külön utas magyar kormány számos ügyben szemben találja magát a főáramú médiával és politikai térrel.

A fősodratú sajtó egy sor kérdésben ab start sortüzet nyit a magyar kormányfőre, majd idővel szép halkan önkorrekciót hajt végre.

Klasszikus példa erre a liberális Die Presse Viktor Orbán hat recht gehabt – und eine Entschuldigung verdient (Orbán Viktornak igaza volt – és megérdemel egy bocsánatkérést) című írása 2020-ból. Évekig tartott az erős ellenszél, de mára a déli határzár nemcsak a konzervatív nyugati sajtóban, hanem egyes liberális médiumokban is elfogadottá vált. A nagy társadalmi kérdésekre a hazai kormányzat sajátos válaszokat ad, és ezeket a nemzetközi média rendre aránytévesztően, túlzásokkal és felszínes sztereotípiákkal bünteti.

Médiaképünk nemcsak rólunk szól, hanem a külföld belpolitikai harcairól is. Az amerikai konzervatív sajtó egy jó része például ma olyan laudációkat ír Magyarországról, hogy nem nehéz észrevenni: használnak bennünket a demokratákkal folytatott – sokszor reménytelennek tűnő – küzdelmükben. Számukra követendő példa, hogyan marad talpon ciklusokon át egy konzervatív, jobboldali kormány egy erőteljesen baloldali politikai és médiatér ellenszelében.

A nemzetközi hírek 90 százalékát négy nagy hírügynökség gyártja: az Associated Press, az Agence France-Presse, a Reuters és a Bloomberg. A nemzetközi médiakutatók szerint ezek a hírügynökségek centristák, vagy inkább a centrumtól balra helyezkednek el.

Van egyfajta monopólium a véleménypiacon, és azt, hogy minek van politikai hírértéke a világban, a nagy newswire szerkesztőségek döntik el.

Az úgynevezett swarm journalism trendjében az újságírók kérdés nélkül veszik át az ügynökségektől a híreket, sokszor anélkül, hogy a másik, jelen esetben a magyar fél álláspontját meg akarnák ismerni. Közben a centrumtól jobbra eső hírügynökség nincs a nyugati világban. S a helyzet fokozódik, ha figyelembe vesszük a világ hírfogyasztásának mutatóit. A három legnagyobb hírkereső oldal, az MSN News, a Yahoo News és a Google News egyenként egymilliárdos napi látogatószámot ér el, és főleg a nagy hírügynökségek hírtartalmában keres. Ezáltal az AP írásai naponta egymilliárd embert érnek el. Ehhez az óriási közönséghez képest egy néhány ezer fős elérésű jobboldali lap csepp a tengerben.

Negyven év szocializmusban és egy utat tévesztett médiapiaci rendszerváltozásban kell keresni annak okait, hogy nálunk csak a közelmúltban került napirendre a médiaszuverenitás kérdése és a média nemzetstratégiai jelentősége. Ez nyugaton nem kérdés. Európa nagy részén a médiapiac zöme hazai kezekben van, sőt a nyugat-európai sajtópiacot kétszáz éves családi vállalkozások birtokolják

A rendszerváltozás után a spontán privatizáció sodrásában az egykori keleti blokkban elsőként Magyarországon történt meg a sajtópiac kiárusítása. A francia Robert Hersant megvette a Magyar Nemzetet, a brit Robert Maxwell a Magyar Hírlapot és az Esti Hírlapot, a Grüner + Jahr vitte a Népszabadságot, a Ringier lenyelte a Nemzeti Sportot, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung a HVG-t, az Axel Springer pedig a vidéki lapokat. Hosszan sorolhatnánk, hogy kapkodták szét a külföldi médiakonglomerátumok a hazai sajtópiacot. Nem is kerteltek: a profitmaximalizálás céljából voltak itt, nem a médiakultúra vagy a magyarországi újságíróképzés felvirágoztatása céljából. Így jutunk el a jobboldalisággal nehezen vádolható Eötvös Pál – volt Népszabadság-vezér és MÚOSZ-elnök – 2007-es kijelentéséhez: „Az, hogy a Ringier kiadó az összes országos terjesztésű napilap hetven százalékát birtokolja, kizárólag Magyarországon és banánköztársaságokban fordulhat elő.”

A médiaszuverenitásért minden jogalkotó küzd Európától az arab térségen át Ausztráliáig. Alaptétel, hogy demokrácia nincs sajtó nélkül. A sajtónak nemcsak közvélemény-formáló, hanem politikacsináló ereje is van. Sokfelé jártam a világban, de olyat sehol nem láttam, hogy a média nemzetstratégiai és szuverenitási jelentőségéről lemondott volna egy ország.

Forrás: Mandiner

Kiemelt kép: Földházi Árpád