T. Túri Gábor: A magyarok ősi zarándokházai – 1. rész

Szent István volt az első az Árpád-házi királyaink sorában, akit a nyugati, vagyis a latin kereszténység rítusa szerint avattak és koronáztak királlyá. És ő volt az is, aki nagy hangsúlyt fektetett népe keresztény lelkiségének kiteljesítésére, aminek egyik módjául a zarándokutak támogatását választotta.

Már uralkodásának első éveiben több helyen zarándokházakat alapított a magyarok részére, ilyen volt a ravennai, a római, a konstantinápolyi és a jeruzsálemi zarándokház is.

A jeruzsálemi a Szent Sírhoz és a Golgotához érkező zarándokokat, míg a római a nyugati kereszténység központjába érkezőket fogadta, azokat, akik a Szent Péter székesegyházba zarándokoltak el, az „apostolok fejedelmének” sírjához.

A jeruzsálemi Szent István Zarándokházat a feljegyzések szerint már Álmos herceg is felkereste az 1107 és 1108 közötti zarándoklata során. Valószínűleg neki köszönhető, hogy rövid időn belül magyar remeték költöztek a város melletti Jozafát völgyébe.

E remeteközösségnek és a városba érkező magyar zarándokok vezetését ebben az időben a magyar származású Simeon főesperes irányította. A jeruzsálemi zarándokház további kiépítése 1135-ben egy Petronilla nevezetű magyar főnemesasszony nevéhez fűződik.

Ez a ház a Via Dolorosa III. stációjánál helyezkedett el, bővítéséhez az épületet Petronilla – a Magyar Katolikus Lexikon szerint – a Szent Sír-kanonokoktól vásárolta meg 400 bizánci aranyért.  III. Béla királyunk birtokokkal növelte a házat, amelyet III. Orbán pápa megerősített.

Az arab időkben az épület elvesztette funkcióját, bár 1444-ben még a „Frankorum Historia” megemlítette a Magyarországon átvezető zarándokutakkal kapcsolatban. Majd 1857-ben újra átvehette a magyarság, igaz, az Osztrák–Magyar Monarchia politikai keretei között. Vezetője ekkoriban a bécsi érsek volt. A Via Dolorosa III. stációja az Óváros arab negyedében áll, nem messze az úgynevezett oroszlános kaputól, amelyen keresztül feljuthatunk az Olajfák hegyéhez és a Getsemáni kerthez.

1939-ben az angolok elfoglalták, lakóit, rektorát és a nővéreket internálták. 1937-től a rektor Dr. Ijjas József későbbi érsek lett. 1948 és 67 között a területet Jordánia birtokolta, és az épületet kórházként működtette. Az 1967-es ún. „Hatnapos háborúban” Izrael foglalta el, az épületet szintén kórházként használta, de végül 1985-ben átadta az osztrák katolikus egyháznak.

Mai elnevezésével – Szent Család Osztrák Hospice – sajnos már nem emlékeztet az intézmény ezeréves magyar múltjára, ennek ellenére számos magyar előadásnak, rendezvénynek és kiállításnak a helyszíne. 2012 júliusában például Áder János köztársasági elnök, majd 2013 januárjában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is vendégként kereste fel a házat.

A római Magyar Zarándokházat szintén Szent István építtette a nyugati egyház fővárosába érkező magyar zarándokok számára. Ez az út a 11. században húsz napig tartott, és nem volt veszélytelen, így amikor a zarándokok végre elérték Rómát, az Örök Várost, pihenésre volt szükségük.

A római zarándokház jelentősége az optimális helyszínválasztásban rejlett: a Szent Péter bazilika déli oldalának közvetlen közelében helyezkedett el; akkoriban a bazilikában nyugodtak Szent István vértanú csontjai is. (Mára éthelyezték őke a San Lorenzo fuori le Mura-bazilikába, Szent Lőrinc ereklyéinek egyes darabjait őrző szarkofág mellé.)

A bazilika mellé épült „hospitály” tehát alkalmas volt a pihenésre és a zarándokok ellátására, egészen a 18. század közepéig, azaz több mint 700 éven keresztül.

A Szent Péter Bazilika bár korántsem érte el mai méreteit, de tekintélyével és nagyságával már akkor kimagaslott a környező templomok közül. „Kistestvére” volt a bazilika déli oldala mellé – minden bizonnyal – III. István pápa uralkodása alatt, 752-ben építtetett ősi Santo Stefano (Stefanino) templom is, amelyet 250 év múltával – a Szent Koronát Magyarországra visszaküldő – II. Szilveszter pápa ajánlott fel Géza fiának, Vajknak, vagyis Szent István királynak. Ez lett a későbbi magyar zarándokház templom-része.

Ezen a területen húzódott egykor a Mars-mező, ahol a keresztény legenda szerint Szent Pétert keresztre feszítették, és itt volt egykor Néró cirkusza is, de mindezeknek ekkorra már csak a romjait láthatta az utazó. Az újabb kori ásatások ősi római sírokat is találtak, így az egykori Stefanino alatt – mint az itteni többi templom alatt is – azok a híres keresztény katakomba-labirintusok húzódtak, amelyek a keresztények százainak és Szent Péternek a sírját rejtették.

A magyarok Szent István Zarándokháza akkoriban a legnagyobb szállások közé tartozott, mert egyszerre 12 kanonokot volt képes elszállásolni, méghozzá teljes kíséretükkel, csomagjaikkal és hátas-, valamint vontatólovaikkal együtt.

Nem elég, hogy a Stefanino mellé egy zarándokház épült, hanem mindezt – Szent István király utasítására – magas kőfal zárta körül, ezzel biztosítva egy saját „kis Magyarországot” az érkezők számára.

A templomhoz egy fordított L-alakú építmény csatlakozott, amelyben a cellák (a szállást nyújtó szobák) sorakoztak, ahová hosszú oszlopsorral díszített folyosóról léphettek be a látogatók.

1776-ban azonban, a Szent Péter Bazilika átépítése és bővítése miatt, VI. Pál pápa utasítására mindezt lebontották. Pedig 1547-ben, amikor Michelangelo elkészítette a bazilika homlokzatát és az egyedülállóan monumentális kupolája tervét, még állt a magyar zarándokház. Állt még akkor is, amikor Bernini oszlopait rakták le, sőt 1557-ben is, amikor a régi építményekről egy leírás készült (Tiberio Alfarano mérnök által), de miután 1776-ban elkezdték építeni a Szent Péter Bazilika sekrestyéjét, a „Stefanino” és az ősi magyar zarándokház sorsa megpecsételődött. A Bazilika túlnőtte környékét, így a zarándokházunkat is le kellett bontani.

A magyar zarándokház templomának oszlopcsarnokából mára már csak hét oszlop maradt, amelyeket a bazilika sekrestyéjében láthatunk. Az egykori zarándokházra tehát hét oszlop és az a két márványtábla emlékeztet, amelyeknek egyike a sekrestye külső falán, a másik pedig a belső folyosójának a falán látható.

E folyosó falán, a következő szöveget olvashatjuk:

HEIC EXSTABAT FERE AB ANNO MXXX. VSQVE AD ANNUM MDCCLXXVI. HOSPITIUM QVOD

SANCTUS STEPHANUS PRIMVS REX HUNGARIAE CVRAVIT AEDIFICANDVM

PRO HVNGARIS AD APOSTOLORVM PRINCIPVM LIMINA PEREGRINANTIBUS

Azaz: „Itt állt 1030-tol 1776-ig a zarándokház, amelyet Szent István, az első magyar király alapított…”

A két épület – a templom és a zarándokház – ellenértékét a Szentszék 7500 scudóban állapította meg, amelyet a Collegium Germanicum-Hungaricumnak fizetett ki, azzal a feltétellel, hogy annak kamataiból fedezze később egy újabb zarándokház építését és a magyar zarándokok költségeit. Ez azonban a napóleoni háborúk miatt – sajnos – nem valósult meg.

TTG

Kiemelt kép: A Szent István Ház ma / Pannonpilgrim