Folytatva a Szent István által alapított zarándokházaink történetét, a római zarándokház után érdemes megemlíteni a szintén Rómában található magyar pálos templomot is.
Még e régi római zarándokház fennállása idején, 1450-ben telepedett le Rómában a magyar alapítású pálos rendünk is. Jellemző volt a rend akkori befolyására, hogy V. Miklós pápától ezen a központi területen kaphattak egy templomot. Akkor ugyan még romos volt az épület, de vele megvethették lábukat a pálosok az „Örök Városban” is, méghozzá a Forum Romanum és a Colosseum közvetlen szomszédságában.
Ez volt a Santo Stefano Rotondo, mely az ókori keresztény Róma egyik hírességének számított. A templom a Caelius dombjára épült – mégpedig Európában, Bologna után, másodikként – a jeruzsálemi Szent Sír-templom másolataként.A romos, ősi épületet – mivel a rend akkori anyagi helyzete már lehetővé tette – a pálosok saját erőből rendbe hozatták, méghozzá a kor egyik legjelentősebb építészével és szobrászával, a firenzei Bernardino Rosselinivel. Az épületnek saját vízellátása, saját kútja volt, amelynek márvány kváderkövét a magyar király, Zsigmond címere díszítette.
A ház és a templom fenntartását a pálosok pápai segítség nélkül biztosították, mert a várostól északra volt egy nagyobb birtokuk, és annak bevételéből fedezni tudták kiadásaikat. Ezen a területen „mind a mai napig őrzik azt a ritka Szűz Mária-ikont, amelyet a legenda szerint a törökök elől menekítettek ki Magyarországról” – olvashatjuk Sárközy Júlia: „Vándor… Közös hazánk volt Róma és az is marad” c. cikkében (az „Európai utas” folyóirat 46. száma).
Ezt a bizánci festményt öszvérháton vitték a pálos szerzetesek Magyarországról, és amikor felakasztották egy fügefa ágára, rögtön csoda történt, amelyet a közeli Santa Maria di Galeria templom freskói meg is örökítettek.
A Santo Stefano Rotondóban van eltemetve többek között Lászai János (Johannes Lazo) pálos szerzetes is, aki a 16. században a Szent Péter Bazilika neves gyóntatója és ismert szónoka volt, s 1523-ban esett áldozatául a várost pusztító pestisnek.
1580-tól az épületben működött a Collegium Hungaricum, majd később a Collegium Hungaricum-Germanicum intézménye.
1776-ban – a magyar Zarándokház lebontása után – a Santo Stefano Rotondónak az oltárát felszentelték Szent István, Szent Imre és Szent László tiszteletére. Később Szent István király tiszteletére még egy külön kápolnát is építettek a templom rotunda részéhez. Ekkortól vált az épület a magyarok nemzeti templomává Rómában, s e funkcióját a mai napig betölti.
A magyar papok és egyházi tudósok részére 1927-ben a Magyar Tudományos Akadémia és a Pápai Magyar Intézet közösen vásárolta meg a Tiberis partján, a II. Gyula pápáról elnevezett Via Giulián fekvő Falkonieri-palotát. A kiemelkedő szépségű palotát a 16. században Orazio Falconieri vette meg, aki Francesco Borrominire bízta az épület barokk átépítését. A palota később 1815-től Napóleon édesanyja, Maria Letizia Ramolino tulajdona lett, majd tőle a testvére (Napóleon nagybátyja), Joseph Fesch bíboros vette át. 1927 óta a római Magyar Akadémia háza, a maga 20 000 kötetes, neves könyvtárával.
Sajnos a II. világháborút követő magyarországi politikai változások nyomot hagytak az épület történetében. A Magyar Állam tulajdonában lévő palota új igazgatója eltávolíttatta a homlokzatról a Madonna-képet, a főbejáratot lezáratta a papok előtt, akik így a rakpartra nyíló vaskaput kényszerültek használni, de később ezt is behegesztették.
Mindezek ellensúlyozására Fáy Erzsébet nagylelkű adománya – aki a dúsgazdag angol lord, Oliver Duncan örököseként hatalmas vagyont ajánlott fel egy új magyar római zarándokház felépítésére –gyökeresen írta át a helyzetet. A zarándokház kiválasztását Zágon József és Mester István, a Pápai Magyar Intézet vezetői személyesen intézték, és hamarosan a Via Caselottón találtak egy megfelelő telket az új zarándokház számára. A magas telekár miatt 1965-ben gyűjtés indult a világ magyarsága körében, amelynek eredményeként 1967. augusztus 20-án, Szent István napján, megnyithatta kapuit az új Szent István Zarándokház.
Visszatérve a római Collegium Germanicum-Hungaricum templomára, a Santo Stefano Rotondóra, meg kell említeni, hogy Maria Nimmo professzorasszony 1996-ban a Római Magyar Akadémián megtartott konferencián jelentette be, hogy legújabb kutatásaival sikerült az 1580-ban emelt középső oltárkerítés freskóit beazonosítania, így megállapította, hogy ezek Szent László, Szent Imre és Szent Margit alakjait jelenítik meg. A 16. században a Collegium Hungaricum első rektora úgy alakította ki az oltárkerítést, hogy azon – Szent István vértanú alakja mellett – egyenlő arányban szerepeljenek a magyar nemzet szentjei is.
Martyrdom Scenes, 1582, Fresco, San Stefano Rotondo, Rome / Forrás: WGA
Az oltárkerítés külső oldalán félméteres – mára már igen megrongálódott – szoborreliefek sorakoznak, amelyeket Gioachino Jacopo de Neri készített. Az eddig Nagy Konstantinnak tartott egyik szoborról nemrég megállapították, hogy Szent László magyar királyt ábrázolja. Itt látható Szent Imre alakja is, kezében – igaz megkopottan – még ma is kivehető a szüzességére utaló liliom. Végül pedig az is kiderült, hogy az oltárkerítés másik oldalán látható dombormű valójában nem Szent Helénát ábrázolja – mint azt eddig gondolták –, hanem Árpád-házi boldog Margitot a stigmaszentségre jellemző kéztartással.
Kiemelt kép: Wikipédia
(TTG)
