Nagy öröm ez nekünk, nagyon nagy öröm. Olyan ellenzékünk van, amelyiknek volt gyerekszobája, ezért bátran kiáll a gonosz Orbán-kormány ellen, bátran szervez tüntetéseket kordonoknak nevezett, építési területeket elkerítő építmények ellen, hogy uniós vizsgáló bizottságok sugalmazásairól, sőt hergeléséről már ne is beszéljünk.

Kár, hogy ez a bátorság csak odáig terjed, hogy nagy titokban nyári táborozásra hívják meg mocskos szájú üdvöskéjüket (és azokat, akiket a leányzó mozgósítani tud), véletlenül elmesélve nekik, hogyan kell erőszakos megmozdulásokat szervezni és hogyan kell ideológiát találni ahhoz, ami jogellenes. Kár, hogy nagy bátorságukban – a lebukásuk után – merészen lehazudják, hogy közük lenne ahhoz, amit ők szerveztek és

kár, hogy csodálatos emberi nagyságról tanúskodóan küldik a rendőrökre maguk helyett a nőket és gyerekeket.

De á, nem is! Ők ott se voltak. Akiket a videókról felismerni vélünk, azok ám nem ők, legfeljebb a hasonmásuk, mint a kispesti drogadagolónál is ez lehetett. Meg ők nem is dobálják energiaitalos dobozokkal, csavarokkal és más emléktárgyakkal a rendőröket, ők csak legfeljebb adogatják azt, amivel dobálni lehet. Ja, nem is, hisz az előbb tisztáztuk, hogy ott sem voltak, talán csak Hamlet apjának szelleme. Meg

egyébként sem szoktak rendőröket dobálni, maximum íves mozdulattal füstgránátot közéjük ejteni.

Aztán bizonyítják, hogy az elszabadított agresszivitás végső soron nem más, mint teázgató babazsúr. Jámbor módon facebook-bejegyzésben nyugtatnak meg mindenkit, hogy „néhány elhajított apró tárgy” az semmi, örüljünk, ha minden tüntetésen „csak” ennyi történik. És tényleg, örvendezzünk fennen, elvégre kézigránátot is „ejthetnének” a rendőrök közé, legyünk hálásak, hogy nem tették, mert ők annyira békések. Vagy inkább Jámborok.

Abból meg végképp elegük van, hogy olyan méltánytalan vád éri őket, hogy nemzetárulók. Hazugság! Ők az igazi hazafiak, akik

éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy abba a hazába, amit elárulnak,Brüsszelből egyetlen, egyébként nekünk járó euró se érkezzen.

Csak Washingtonból gurulhassanak ide a dollárok, mert azok jó helyre gurulnak, az ő zsebükbe. Coki neked, Orbán, coki neked, kormány, coki neked bűnös nemzet. Most jól megszívjátok azért, mert azokra szavaztatok, akiket – ezt magyarázták éveken át – tilos lenne szavazni.

Hát nincs igazuk? Ahogy Besenyő Pista bácsi mondta, nem csak most van igazam, hanem az előbb is igazam volt. Meg ha odébb lépek, ott is igazam lesz. Tessék, megint igazam van!

Az is egy nagy fideszes hazugság, hogy a pedagógus béremelés azért nem lehet nagyobb, mert Brüsszelben az ellenzék hazafias kötelességének érzi, hogy megakadályozza a jog szerint járó összegek átutalását Magyarország részére. Nem igaz! Azért nem kapunk pénzt, mert Brüsszel visszatartja.

Mi is azt szeretnénk, hogy Magyarország megkapja a neki járó összegeket, csak rábeszéljük őket, hogy ne adják oda!

Ugye milyen másként hangzik? Mi igenis a szívünkön viseljük a pedagógusok sorsát, azért szervezzük a kordonbontó tüntetéseket. Illetve nem mi szervezzük, az mind spontán. Ezt beszéltük meg a bülbülszavú rózsával, akit Pankotai Lilivel (latin nevén: Trágárikusz Pankotikusz) és ez a nagyszerű forradalmár bele is üvölti a minden háztartásban fellelhető megafonba…de azt talán nekünk sem illendő leírni, hogy mit. Bár ha jobban meggondoljuk, a nagyon művelt doktor Hadházy ezt valahol már leírta és fel is mutatta a Parlamentben.

Az is rohadt fideszes gyalázkodás, hogy Trágárikusz Pankotikusz otthonról hozta ezt a stílust. Volt olyan alávaló alak, aki drága édesapját támadta, pedig ő tiszta szívjóságból hirdette csak, hogy van az a pénz, amiért szívesen fejbe lőné a miniszterelnököt. Még ocsmányabb az, aki az anyukáját vette célba, pedig ő csak az igazság érdekében buzdított arra, hogy aki teheti, jelentgesse a konzervatív oldalakat, hogy aztán a Facebook „függetlenobjektív” cenzorai letilthassák azokat. A szabad véleménynyilvánítás jegyében.

Nem igaz, hogy a családban ez a minősíthetetlen stílus a természetes, mert ez a stílus nem minősíthetetlen, hanem őszinte.

Mellesleg reszkessen bülbülszavú volt iskolája is, mert jól beperelik, ugyanis belegyalogoltak az ártatlan kisleányka lelkébe és egyházi iskola lévén nem vállaltak közösséget a Lilike szájából kiröppenő nemi szervekkel. Sőt elhatárolódtak gyönyörű slime poetrijától. Igazuk van a szülőknek, egy egyházi iskola kutya kötelessége lenne a trágárkodásért dicsérő oklevelet és magyar nyelvből valamint irodalomból csillagos ötöst adni neki.

Hát kérem, ezek után már csak néhány apró kérdésünk maradt, amit lehajtott fejjel, szégyenkezve ugyan, de fel kell tennünk.

Minek neveznék ellenzéki oldalról az agresszív „kordonbontó” tüntetéseket? Jámbor, imádságos körmenetnek?

Minek neveznék a rendőrök elleni támadásokat, dobálózást, szurkálást. Talán diplomatikus eszmecserének?

Minek neveznék a haza elleni áskálódást? Netán nemzetvédelemnek?

Minek neveznék a mocskos, trágár „verselést”? Arany Jánossal felérő poézisnek?

Minek neveznék azt, ha valaki a miniszterelnök főbelövését nem tartja elvetendőnek? Tán emberbaráti gesztusnak?

Egyedül Trágárikusz édesanyját lehet érteni. Nem azt, hogy a keresztény-konzervatív oldalak és újságírók ellen szervez akciót, hanem azt, hogy bármi áron védeni akarja a lányát, még akkor is, ha az, amit gyermeke művel, védhetetlen. Ez az anyák dolga. Bár talán a kislány nevelésére is lehetett volna több időt szentelni, akkor most védelemre sem szorulna

Apropó még egy szóra Lilike. Bevallom, hogy én is megbuktam kémiából (ma is megbuknék, mert ennyi év után sem tudom, de nem is érdekel, mi az a kovalens kötés), az is igaz, hogy nagyon sokat lógtam a suliből, de nekem annyi eszem azért volt, hogy eggyel kevesebb órát hiányozzak annál, amennyi után már nem érettségizhetek. Érdekes, hogy mindezek ellenére ma sem áll rá a szám a káromkodásra (nem állítom, hogy egyszer-egyszer nem csúszik ki a számon ilyesmi, de soha nem társaságban). Pedig nekem nem volt gyerekszobám (ahhoz kicsi volt a lakás és túl sokan voltunk testvérek).

Lehet, hogy Lilikének (és ballibsi barátainak, „politikustársainak”) volt, de minek? Hölgyeim és uraim (valamint nem bináris valamik), nem minden a gyerekszoba!

Szerző: ifj. Tóth György

Kiemelt kép: Elemi.hu