De jó nekünk! Nem kell törnünk a fejünket, nem kell titkosszolgálati eszközökkel nyomozni ahhoz, hogy megtudjuk, kik Magyarország ellenségei. Megteszik nekünk azt a szívességet, hogy maguk vallják be.

Minek nekünk ellenségek, ha ilyen barátaink vannak? – tehetnénk fel a kérdést, de az Unió legutóbbi „tényfeltáró” bizottságának látogatása óta felesleges lenne. Mert például ők nagy barátaink, azon munkálkodnak, hogy hazánk megkapja a neki járó uniós pénzeket, de sajnos nem tehetik. Nagyon szomorú, de így van. Mert nálunk szerintük tombol a diktatúra, romokban a sajtószabadság, vége a szólásszabadságnak és a korrupció olyan méreteket öltött, hogy lassan levegőt sem vehet az, aki nem fizet le ezért valakit.

Persze, úgy igaz, mert ezt a dikta-túrizmusra érkezett küldöttség állítja. A diktatúra annyira tombol, hogy az agresszív rendőrök képébe ordító, önmagukból kivetkőzött, a rendfenntartókat szurkáló, dobáló anarchisták háborítatlanul garázdálkodhatnak, méghozzá törvényellenes tüntetéseken. Bezzeg a nagyon demokratikus Nyugaton! Ott ilyen nem történhet, Párizsban például alig verik félholtra a bejelentett demonstrációk résztvevőit. Ami nagyon szép tőlük, nem?

A sajtó ellenzéki oldala annyira el van nyomva, hogy szinte már nem is létezik. Legfeljebb, ha valamivel több ellenzéki orgánum működhet, mint kormánypárti és azok sem írhatnak akármit, csak azt, amit akarnak, legfeljebb ötször akkora külföldi anyagi támogatással, mint a kormánypárti és legfeljebb úgy hazudhatnak, ahogy nekik tetszik. Bezzeg Németországban! Ott bárki leírhat bármit, ami megegyezik a liberálbolsevik kormányzat politikájával, mást meg ne írogassanak, mert csak megzavarja a józan gondolkodású polgárok tájékozatlanságát.

A szólásszabadság elnyomását is látványosan produkáljuk. Nincs az az Isten, hogy megengedje a diktatórikus vezetés, hogy a nagyszerű LMBTQ-propagandisták már az óvodákban megrontsák a gyerekeket, vagy éppen kiváló aberráltak, csodás szakállas nénik tartsanak előadásokat, táncikáljanak szűk (kidudorodó) bugyikban az általános iskolákban. Bezzeg „odaát”, ott aztán rend van! Nyugodtan rábeszélhetik nemváltó műtétekre a romlatlan ifjúságot, méghozzá úgy, hogy a szülőknek semmi közük hozzá, hogyan rontják meg, teszik tönkre gyermekeiket.

A korrupció? Természetesen az egekben, olyan magaslatokban, ahová már fel sem lehet látni. Ez az oka annak, hogy nem is látszik. De van, mert a szent Bizottság így döntött. Tehette, hiszen bezzeg Brüsszelben csupa tiszta kezű, nagyszerű politikus ténykedik, köztük Cseh Katalin is, aki ráadásul nemzeti elkötelezettsége okán vizsgálhatta is a magyar korrupciót. Illetve nem a teljeset, mert Cseh ügyeiről jótékonyan nem esett szó. Nagyon helyes! Egy ilyen semmi kis ország ne ugasson bele a nagyok dolgába, majd ők eldöntik, mi és ki a korrupt. Náluk nincs semmi látnivaló, mi meg oszoljunk onnan.

De jó nekünk! De jó, hogy volt 17 olyan uniós követelés, amivel javították országunk súlyosan jogon kívüli helyzetét, de azért még hozzácsaptak újabb „szuper mérföldkövet”, meg ezen kívül is jobban tennénk, ha befognánk a szánkat. Mert mi csak erre vagyunk jók, teljesíteni Brüsszel (és az ottani balliberális, globalista megbízottak) parancsait.

Mit is? Először is le kell vetkőznünk azt a tarthatatlan álláspontot, hogy a háború rossz, a béke meg jó. Megtanulhattuk volna a történelemből, hogy csak az a béke jó, amit a globális erő annak minősít. Aki nem akar Ukrajnának fegyvert szállítani, az nem a béke érdekében, az öldöklés megszüntetése érdekében cselekszik, hanem Putyin-párti. Hiszen a béke szolgálata egyértelmű, az uniós megnevezés is Békekeretet emleget, amiből fegyvereket és lőszereket lehet venni. Mit képzelnek ezek a magyarok, hogy blokkolják? Tessék lemondani arról az abszurd próbálkozásról, hogy a kisebbségi magyarság érdekében, meg az OTP listára kerülése miatt visszatartatjuk az ukránoknak szánt pénzügyi támogatást! Bezzeg, amikor nem kapják meg a nekik járó összegeket, akkor az nem esik jól nekik. Felháborító!

Másodszor be kellene fogadnunk bárkit, aki menekültnek mondja magát. Persze nem az atomtudósokat és szívsebészeket, azokat kiválóan tudja használni minden „magállam”. Nekünk azokat kellene befogadnunk, akik semmire sem használhatók, de mindenféle juttatást alanyi jogon meg kell kapniuk. Szolidaritás Európával, elvtársak! Kötelesek lennénk megszabadítani a felesleges terhektől a csodás nagy uniós államokat. Mit gondolunk, miért vettek fel minket annak idején? Igenis kellenek a modern gyarmatok és minket is annak szántak.

Harmadszor: mondjunk le arról, hogy normálisak maradhatnak gyermekeink, unokáink. Tessék szivárványossá alakítani az óvodákat, iskolákat, tessék napi szexuális aberrációs órákat, foglalkozásokat tartani, mert ez az új idők új dala. Tessék törvénybe foglalni, hogy a férfiak is szülhetnek, menstruálhatnak, mert ehhez minden embernek joga van! Ezek európai értékek, amit fájóan hiányol Brüsszel a magyar társadalomból.

És ha nem? Akkor jön a hetes cikkely, meg majd nem lehet Megyarország az EU Tanácsának soros elnöke, hiába ez a szabály. Hiszen szabály az is, hogy azt a pénzt, ami nem adható, hanem jár, ki kell fizetni, de csak azért se. Mit az Unió vezetésének holmi szabály? Az csak akkor érvényes, ha nekik jó, ha az ő érdekeit szolgálja.

Mit merészelnek még? És meddig nyeljük le az újabb és újabb békát? Mikor és hogyan jön el a pillanat, amikor a 185. szuper mérföldkőre azt mondjuk, hogy eddig és ne tovább? Meddig érdemes elhinni, hogy jót akarnak nekünk?

Lehet, hogy nagyot tévedek, de az a sanda gyanúm, azt súgja nekem egy trillázó hangocska – ez persze magánvélemény -, hogy mindig lesznek újabb mérföldkövek, mint például a legújabb követelés, hogy szüntessük meg a rezsicsökkentést. Ha nem, gondolom megint lesz egy ok, amiért Magyarország nem kap egy kanyi vasat sem.

Bár tévednék!

Szerző: ifj. Tóth György

(Címképen: A Bizottság tagjai. Kép forrása: Facebook/Cseh Katalin)