Hát meddig lehet még kiforgatni a világot büntetlenül barátaim? Itt már rég nem a véleményszabadságról van szó, hanem a felforgatásról.

Hatalmas hír lett belőle és az ellenzék már kampányol is vele, ahol csak lehet, hogy a Rudolf Péter által vezetett Vígszínház a következő évadra egy Kalandfilm címmel meghirdetett darabot betiltott – bocs: kihátrált a bemutatóból – , noha az el sem készült.

Székely Csaba marosvásárhelyi származású író úgy nyilatkozott, hogy idézem:

„Szeretném itt tisztázni, hogy bármi is lesz majd a hivatalos kommunikációban, a valódi ok nem más, mint a gyávaság…

Jó volt egy rövid ideig elhinni, hogy egy ilyen bátor, szabad, szókimondó előadás megvalósulhat a mai Magyarországon, egy polgári színházban. Szeretettel fogok gondolni mindenkire, aki részt vett benne.”

A szerző jó dramaturgiai érzékkel közli azt is, hogy ne kérjétek, hogy a darab eddig elkészült szövegkönyvét megmutassam, „mert nem nyilvános. Kérlek, NE kérjétek elolvasásra!” Mindezeket Facebook-oldalán jelzi a szerző.

A Vígszínház közleménye szerint: „Május 9-én volt az olvasópróba, amelyen a színművészek nem tudták a színházi szokásoknak megfelelően a darabot végigolvasni, ugyanis a szövegkönyv nem készült el, csupán az első felvonás szövegkönyvének első tervezete.” A színház a második próbaidőszak kezdetéig (2023. június 5-ig) nem kapott kijavított, teljes szövegkönyvet.” (A szerződés határideje június 1. volt a teljes könyv tekintetében – szerk.)

Természetesen nem tudom pontosan mi történt, és mint láttuk, nem publikus a darab, csak azt tudjuk róla, hogy nagyon szókimondó lett volna.

De hát az Istenért! Mi az a nagy titok, összeesküvés, dráma, leleplezés, melyet ebben az országban nem lehet kimondani?

Maga Orbán Viktor évtizedek óta kedvenc céltáblája a baloldali médiának és a belvárosi ízlésű, arisztokratikusan liberális kultúrkorifeusoknak. A Nemzeti Együttműködés Rendszerével (NER-rel) való viccelődés mindennapos – ezt nerem állítani (he-he)! A jobboldali kormány minden tagja napi vegzálásnak van kitéve. Szerintük a Fidesznél mindenki felmenője vagy kommunista volt, vagy besúgó, vagy hitlerjugend, vagy kisnyilas. A Fidesz (és „Pénztáros Lőrinc”) már mindent ellopott, mindenkit leuralt, megszégyenített, útszélén hagyott, és naponta viszi bele az országot hajmeresztő trükkökbe és még a nagy Soros Györgynek is ellenáll, valamint se háborút, se migrációt nem akar és még egy euronista föderáció kedvéért sem törölné el a határokat. Sőt még a szóban forgó író szülővárosának kultúráját és egyetemét is támogatja, ahogy a nemzet egységét is bűnös módon. Még a szerény parizer-huszár Jakab Péter azóta szétesett, amúgy számos baloldali megmondóember szerint is náci pártját sem kedvelte, sőt keményen kritizálta, nem úgy, mint a Gyurcsány vezette ellenzék, aki semmi kivetnivalót nem talált a vele való szoros együttműködésben.

Na most, kérdem én,

mindezek után még mi az, amit nem lehet kimondani, ami miatt egy darabot nem lehet bemutatni, mert Rudolf Péter fél (Kitől, mitől?).

Talán úgy fél, mint egy másik kalandfilmben az általa alakított Szerencsés Dániel (1983), aki az ötvenhatos forradalom után „a menni vagy maradni” dilemmától gyötörve barátjával, Gyurival (Zsótér Sándor) Nyugatra szökne. „Minden hazugsághoz kell egy kacsintás” – magyarázza Szerencsésnek az egyik rendőr, aki mit sem ért a képmutató viselkedésből. „Mi is tudjuk, ők is tudják” – hangzik el, és ekkor a film készítői „kikacsintanak” a korabeli nézőre.

„Abban az országban, ahol ki lehet mondani, hogy nincs sajtószabadság, ott sajtószabadság van”

–mondta a napokban Földi-Kovács Andrea,  a Védett Társadalom Alapítvány – jelentős televíziós múlttal és tapasztalattal rendelkező – kurátora, és igaza van. Csak hát itt van ez a kis összekacsintás, ugye. Az a csipet kis kádári félmosoly.

Tudjuk mi, hogy mindent ki lehet mondani, akár igaz, akár nem, de minden alkalmat ragadjunk meg, hogy kialakítsunk egy félelem-mítoszt az emberekben (ebben a baloldalnak nagy gyakorlata van), hogy itt komoly cenzúra és öncenzúra uralkodik, és aki nem áll be a sorba, azt elviszi a fekete autó. A mai társadalmat olyan állapotban akarják bemutatni, amilyen állapotba ők hozták 40 éven keresztül.

Lassan megérjük, hogy a polgári jobboldal képviselői lesznek az ávósok, besúgók, terroristák, cenzorok – a tényleges bűnösök és leszármazottjaik pedig a magyar szabadságharcosok.

Hát meddig lehet még kiforgatni a világot büntetlenül barátaim? Itt már rég nem a véleményszabadságról van szó, hanem a felforgatásról. A folyamatos hazugságról kül- és belföldön. Az Európai Parlamentben a magyar nemzet ellen szavazó, az EU-nál feljelentgető, a diákokat kompromittáló fotókért a „harcvonalba” küldő, a nácikat is egységfrontba tömörítő balliberálisok támadásáról.

Ugyanakkor lássuk már be, hogy a nemzeti kormány prioritásai között azon kulturális értékek támogatása van az első helyen, amelyek témáit épp az intenzív, összekacsintó, de ha kellett csizmával rúgó és gumibottal a talpat verő, akasztós kommunista rezsim tiltott be, vagy hallgatott el, vagy legjobb esetben is hazudott róluk.

Trianonról, a kitaszított, a külhonban ma is másodrangú állampolgárként élő magyarságról, a keresztény (nekik neresztény) és hagyománytisztelő értékekről. Vagy épp a magyarság sikereiről, mert olyan a „bűnös nemzetnek” nem is lehet: Szent Istvánról, az Árpádházi nagyságokról, a Hunyadiakról, vagyis történelmünk dicső fejezeteiről.  De beszélhetnénk akár a Nagy Összeomlás után az ország hajóját elsüllyedni nem hagyó altengernagyról, Horthy Miklósról is (Ám ő mai is indexen van!). Ha ezek a témák kerülnek fókuszba, azonnal zsigeri elutasítás a sorsuk a büszkén kozmopolita baloldal részéről.

Nagyon sajnálom, hogy a Kalandfilm szövegkönyve nem készült el. Szerintem a Vígszínház is sajnálja. Nagyon remélem, egyszer elkészül és be is mutatják. Igazán kíváncsi vagyok rá. Vagyis  arra, mi az, amit ebben az országban nem lehet kimondani, takargatni, félni kell. A darab állítólag a mai magyar társadalom megosztottságáról szól. Vajon ki vagy mi osztja meg? Az a gyanúm, sokkal inkább  kell takargatni, félteni, egységben tartani nemzeti értékeinket, melyek egyfajta belvárosi gúnyolódás – és nem szellemes szatíra – céltáblái.

„Mi is tudjuk, ők is tudják!”

Szerző: Harcsa Béla

Címlapkép forrása: Székely Csaba Facebook oldala