Az EU egyre békétlenebb hely, lakóinak tele van a hócipőjük a migránsáradattal, a genderelmélet erőltetésével… Jobb itt, Magyarországon, mondják a hollandok, németek, akik hazánkat választják ú otthonuknak. Kondor Katalin írása.
Most, amikor az úgynevezett migránsok kötelező betelepítéséről szólnak a viták, én a már betelepültek különös társaságáról szeretnék írni. (…)
Annak idején vidéki barátaim tájékoztattak arról, hogy valószínű, itt Budapesten mi nem biztos, hogy tudunk arról, mennyi német, holland és más, az Európai Unió területén élő ember választotta új hazájának országunkat. Tényleg nem tudtunk róla.
Tolna, Baranya és Nógrád megye több településén élnek már olyan emberek, akik legális utat választva úgy döntöttek, a mi hazánk nekik olyan életteret biztosít, amilyet hazájukban nem kaptak meg. Mély szociológiai és pszichológiai kutatások kellenének ahhoz, hogy ezek az emberek meséljenek életükről, a szakemberek helyében én nem szalasztanám el ezt az alkalmat, mindenesetre a betelepülők köszönik, jól vannak, szeretnek itt élni, s itt is szeretnének meghalni, ha annak is eljön az ideje. Nagyon is természetes, ha az emberek a békét, a nyugodt élet lehetőségét keresik.
No, de térjünk vissza a kezdeti időkre, amikor is szembesültem azzal, hogy Nógrád megye egyik szép területén járva egy holland ember úgy döntött, hogy ő itt szeretne élni. S hozná szülőhazájából a barátait is. Más országokban ez a szokás, azt hiszem, nem oly feltűnő, mint nálunk. Mi, magyarok nem sokan vagyunk olyan helyzetben, hogy meg tudnánk teremteni a világ távoli részein is a magunk kis világát, kivált úgy, hogy a barátaink is velünk tartanak, mert egy ilyen terv kivitelezése igencsak sok pénzbe kerül.
Amióta az unió tagjai vagyunk, sokszor gondolkodtam azon, jó-e nekünk, hogy olyan országokhoz csatlakoztunk, melyek lakói jóval tehetősebbek, mint mi vagyunk, ezért a „szabad” Európában jóval több üzleti, életviteli lehetőségük van, mint a magyaroknak.
Nem tudtam eldönteni, valamint kellő ismeretekkel sem rendelkeztem arról, mit profitáltunk mi abból, hogy sok külföldi vásárolt házat a divatos kerületekben, sok külföldi vett lakást a drága belvárosban, mert megengedhették maguknak.
Az unión belül ugyanis mindez lehetséges. Azt is tudjuk, hogy sok külföldi kezdett mezőgazdasági vállalkozásba szerte az országunkban, s számosan újítottak fel tanyákat, mindannyian Európa gazdagabb feléből érkezve.
Gondolom, a többi volt szocialista országban is hasonló a helyzet. Máig nincs bennem szemernyi irigység sem, fő, hogy szépül az ország, végtére is történjék bármi, házakat, földeket nem lehet több ezer kilométerre „hazagurítani”.
Hogy a téma ismét foglalkoztatni kezdett, azt – mint fentebb említettem – egy ismerősömnek köszönhetem, aki arról tájékoztatott, egy holland állampolgár egy egész nógrádi falut vett meg.
Kicsiny és festői falucskáról van szó, egy zsákfaluról, talán, ha húszegynéhány ház volt benne. Bedepusztának hívják, s az a hír járja, hogy lakóinak a hollandus valamelyik szomszédos faluban vásárolt házat, állítólag mindegyikük teljes megelégedésére, ugyanis már el is költöztek valamennyien. Ügyes ember lehet az illető vállalkozó, aki úgy nyilatkozott, döntésének elsősorban érzelmi oka volt: beleszeretett a tájba és a békés Magyarországba.
Szerelem ellen nincs orvosság, ilyenkor a fantázia is megmozdul az emberben. Őbenne már nem is csak mocorgott, ugyanis rövid időn belül határozott tervekkel rendelkezett. Nem csupán jó helyet akart teremteni magának, hanem egy kis turisztikai központot is megálmodott ott, a Börzsöny ölelésében, Hollókőhöz közel.
Nem zavarta, hogy úgynevezett infrastruktúra nincs, úgy döntött, majd lesz. Az elküldött fényképek szerint a bár (nem illik kocsmának nevezni) már elkészült a központi épületben, amelyben a szolgáltatásokat – étkezést, tájékoztatást – kívánja működtetni, mégpedig a környékbéliekkel, úgy, hogy az ezekből származó bevételeket meghagyja nekik. Kész van már a medence is, s azt tervezi, ki lehet majd bérelni az egész falut, esküvői összejövetelre, vállalati rendezvényre stb. Természetesen a házakat külön-külön is.
Mi több, sajtókampányt is indít otthagyott hazájában, Hollandiában, és aztán jöhetnek a hollandusok. Egy már jött is, és olyannyira megtetszett neki a vidék meg a terv, hogy házat vásárolt, amelyben nem csak lakni akar véglegesen, hanem tai-chi központot is létesítene. S nem óhajt visszamenni Hollandiába.
Az eredeti terv kiötlője pedig elmondta, eddig kétmilliárd forintot költött a vállalkozásra, ezt támasztja alá az is, hogy a felújítandó házak (huszonnégy van belőlük) nem nélkülözik a korszerű, környezetkímélő technológiát, ami, mint tudjuk, nem két fillér.
„Bedepuszta egy ékszerdoboz, a környék pedig egy kincsesbánya” – vallott szerelmetes falujáról a fényképe alapján legalábbis nagyon rokonszenves tulajdonos. Igaza van. Aki ismeri a környéket, az tudja. Meg azt is tudja, sok ilyen kincsesbánya van Magyarországon, csak még kevés az a magyar, aki a holland emberéhez hasonló álmokat szövögethet. Úgyhogy kissé keserűen, de cseppnyi irigység nélkül kívánunk neki sok sikert tervei megvalósításához, és ahhoz is, hogy jól érezze magát Magyarországon. (Ismerőseim azt állították, kezdettől fogva nagyon jól érzi magát.)
Mi több, az utóbbi időben meg végképp megértettük, hogy hozzánk költözött. Hollandia és az egész EU ugyanis egyre békétlenebb hely, lakóinak tele van a hócipőjük a migránsáradattal, a genderelmélet erőltetésével, és még sorolhatnánk az Európai Unió életet nehezítő túlkapásait. Jobb itt, Magyarországon, mondják, ahol egyébként egyre több német állampolgár is megtelepedett.
Roppantul sajnálom, hogy a magyarok túlnyomó többsége ilyen terveket nem dédelgethet. Mármint olyat, hogy alapít itthon, vagy bárhol Európában egy falut, s az egyre élhetetlenebb nagyvárosokból elköltözik, a barátokkal együtt. Ám a hollandus története arról is szól, amit mi mindig szeretünk hallani, jó itt élni, jó magyarnak lenni. S egyre többen gondoljuk, hogy még szegényebben is jobb, mint az egyre inkább ellehetetlenülő Európai Unióban. Üdvözlünk mindenkit, aki így gondolja.
