Miron Eszter százéves volt, halálhírét a családja közölte.

Miron Eszter a Történelmi Magyarországról Elszármazottak Szövetségének tiszteletbeli elnöke volt Izraelben.

„Gazdag életútja meghatározó eleme volt Izrael és Magyarország kulturális, tudományos és társadalmi kapcsolatai alakulásának az elmúlt évtizedekben” – állt méltatásában, amelyet idén március 15-én tettek közzé, amikor megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét Novák Katalintól, Magyarország köztársasági elnökétől.

Miron Eszter 1923-ban született Jánosházán ortodox zsidó családban. Később történész-levéltárosként többször szülőfalujának példáján mutatta be a holokauszt borzalmait, ugyanis a mintegy hatszáz jánosházai zsidóból 516-an vesztették életüket a vészkorszakban.

Budapesten tanult, ahol kapcsolatba került a nácikkal szembeni ellenállással és a kommunista mozgalommal, ezért előbb Kistarcsára internálták, majd onnan Auschwitzba deportálták.

A halál- és munkatáborokat túlélte, majd a második világháború után a frissen megalakult Izraelt választotta hazájának. Előbb Haifában, majd Jeruzsálemben telepedett le.

Történettudományi tanulmányait követően a jeruzsálemi cionista levéltárban helyezkedett el, ahol számos, Izraelben kutató magyar szakember munkáját segítette, és maga is tudományos munkát végzett.

Jeruzsálemben a helyi magyar ajkú közösség vezetője volt, és évekig a túlélők érdekképviseletének feladatait is ellátta, önkéntes munkával segítve sorstársait kárpótlási ügyeik intézésében.

MTI