Ha ez színjáték, akkor a világtörténelem egyik legnagyobbika – de ez egy teljesen értelmetlen elmélet, állítja az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője a szombaton az orosz sztrádán látott furcsa Wagner-zendülés kapcsán. Demkó Attila írása.

Ez nem gúnyolódás, ez tényleg egy „különleges katonai puccs” volt – kicsit olyan is, mint a „különleges katonai művelet”. Prigozsin hónapok óta hihetetlen hangnemben támadta a katonai vezetést, sok mindenben igaza is volt eleinte, de május környékén túllépett egy határon. Az, hogy május 9-én, a győzelem napján Geraszimovot hazaárulással vádolta, az orosz kultúrában hadüzenet.

Nem nagyon titkolta, hogy mi a célja – Geraszimov és Sojgu elmozdítása, és mondjuk Szurovikinnel tandemben a helyükre ülés. Július 1-vel időzavarba hozta Sojgu (ahogy ’22 februárjában az oroszok is időzavarban voltak – vagy támadnak a tavaszi sártenger előtt, vagy visszavonulnak), így Prigozsin volt lépéskényszerben. Ha június végéig nem intézi el Sojgut, július 1-től a törvényen kívülre kerül.

Itt beszéljük át a „színjáték” teóriát! Eszerint „összebeszélt Putyin és Prigozsin”, eljátszották a haldokló hattyú játékát, hogy az orosz állam milyen gyenge, hogy itt az idő a „legnagyobb léptékű ukrán ellentámadásra”, és a többi. Ha ez színjáték, akkor a világtörténelem egyik legnagyobbika – de ez egy teljesen értelmetlen elmélet. Oroszország nem volt időzavarban, sőt. Minél később támadnak az ukránok, annál jobb; telik a nyár, ősszel jön a sár, és Ukrajna van lépéskényszerben, nem ők. A védekező, ráadásul potenciáljában sokkal nagyobb fél ráér. Sőt, Bahmutnál beáshatja magát, aknamezőket telepíthet, és a többi.

A „színjáték” teória az orosz drukkerek mentsvára, hogy szeretett Oroszországuk milyen zseniális.

Nem az. Láttuk már ezt az érvelést Harkivnál és Herszonnál is – hogy úgymond az orosz hadsereg csak azért vonul vissza, hogy nyílt terepen semmisítse meg az ukránokat. Annyira jól sikerült a feltételezett trükk, hogy egy hatalmas (Harkiv) és egy részleges vereség lett a vége.

Ez egy lejárt lemez, engedje el mindenki, bármennyire is drukkol. Ez az orosz elit messze nem zseniális, akárcsak a katonai vezetés – persze nem is annyira ostobák, amilyennek az ukránok és a Nyugat beállítja őket. Emberek, hatalommal ugyan, de hibázó emberek.

Már csak azért sem színjáték ez, mert a veszteség komoly. A három elveszített orosz Mi-8MTPR-1 EW helikopter hihetetlen érték, az elektronikai hadviselés az a terület, amin a légierő bevetésének sikere múlik. Húsz Mi-8MTPR-1 EW helikopterből ennek a háromnak a megsemmisülésével (bár egy lehet javítható) jó esetben 15 maradt az oroszoknak. Ilyen eszközt nem áldozunk be színjátékban.

Az Il-22M is ilyen veszteség, ez egy légi vezetési-kommunikációs központ, a legtöbb NATO-tagállamnak egy ilyen sincs – nekünk sincs és nem is lesz. A Ka-52 „Aligátor” is nagy érték, de még a Mi-35M is. A sima Mi-8-ból persze tényleg annyi van az oroszoknak, mint égen a csillag, de akkor is, nem értéktelen. A pilóták, a személyzet halála (12 fő) nem tűnik soknak – de egy pilóta képzése nagy pénz és nagy idő.

Ez, meg az egyéb veszteségek, utak, hidak sérülése, üzemanyag-tároló, és a többi – ez egy 50 milliárd forintos megtévesztés lenne, ha az lenne.

És akkor még nem beszéltünk az orosz állam reputációs veszteségéről, Putyin személyes veszteségéről.

Rohantak is Kínába az oroszok egyből, hogy magyarázkodjanak. A világ nagy része ezt az egészet gyengeségként értékeli.

Mi a megállapodás? A Prigozsin elleni büntetőjogi eljárást megszüntetik, és Belaruszba távozik a Wagner-vezér. A többi feltételezés.

Mi lesz? Egy biztos, hogy a Wagner nem folytathatja ott, ahol abbahagyta. Hiába mennek vissza régi bázisaikba, a történetnek ezzel messze nincs vége. Prigozsin szerintem képtelen visszaszerezni a Kreml bizalmát és jóindulatát, Putyin nem felejt. Most még nem nyúlhatnak hozzá jó pár hónapig, mert népszerű; de ha nincs valami nagy rejtett kártyája, nem prognosztizálok hosszú életet. Ha másért nem, azért, mert halottként nem fog olyanokat mondani, ami Moszkvának kellemetlen lehet.

Akkor kerülhet esetleg újra elő, ha nagy baj lenne a fronton. Katonailag a Wagner bizonyított, de Prigozsint pont azért tudták nyomás alá helyezni az elmúlt két hónapban, mert az orosz reguláris hadsereg sokat javult és erősek a védelmi vonalak. A haderő erősödött, a mór mehetett.

Végkövetkeztetés: az orosz elit belenézett a szakadékba és nem ugrott. Prigozsinnak egy esélye volt, ellőtte.

A moszkvai és a rosztovi vérfürdő elmarad, és a frontokon is átmeneti a zavar. Van ukrán előretörés, de nem drámai.

Ez az epizód nem változtat a háború menetén, de az orosz állam súlyos gyengeségeit mutatja – hogy egy zsoldosvezér hadserege 120 kilométerre megközelíthette a Kremlt, nem illik egy nagyhatalom imázsába.

Mandiner