Hogy lehet – kérdem én –, hogy hét év után sem tudott beilleszkedni ebbe a társadalomba, nem tanult meg németül, nem szerzett szakmát, részidős segédmunkás volt, hét év után is még menekültszállón élt, és etióp feleségről álmodozott?

A napokban, pontosan 2023. július 4-én az ulmi járásbíróság a létező legsúlyosabb büntetést, letöltendő életfogytiglant mért egy 27 éves eritreai gyilkosra.

A Kádár-korszakból származik az az anekdota, ami tegnap jutott eszembe, az ulmi járásbíróság ítélete kapcsán. Nem szép dolog egy kegyetlen, késes gyilkosságról anekdotára asszociálni, de nem a gyilkosság, hanem annak egy feltételezett mozzanata juttatta eszembe ezt a régi magyaros történetet.

A létező szocializmus idején volt egy oktatási intézmény Magyarországon – a Nemzetközi Előkészítő Intézet –, ahol a jobb sorsra (a szocialista táborhoz való csatlakozásra) érdemes fejlődő országok fiataljait a magyar felsőoktatásban való részvételre készítették fel. A többnyire afrikai, arab, dél-amerikai és vietnami fiatalok a szocialista internacionalizmus szellemében tanulták a nyelvünket, kultúránkat és azokat a tantárgyakat is, amelyek ismeretére az egyetemen szükségük volt.

Építettek nekik egy szép háromszáz férőhelyes kollégiumot a Budaörsi úton, azt a bizonyos, mára lebontásra ítélt, szellemjárta, sokemeletes épületet.

Történt egyszer, hogy egyikük a Műegyetemen vizsgázott, és hát bizony nem tudott semmit. Amikor a tanár be akarta írni az elégtelent az indexébe, előrántott a zakója alól egy kést és a megrökönyödő professzor nyakának szegezte. Harmas, sziszegte, és a tanár bizony inkább beírta neki a hármast, csak az a penge ne csiklandozza tovább a nyakát. Nem tudni, mi történt volna, ha ellenáll, a fekete fiú elég elszánt volt és talán frusztrált, hogy nem tudja teljesíteni, amiért ide, ebbe az idegen országba küldték. Annak idején sokat nevettünk ezen a történeten, aminek talán a fele sem volt igaz,

mindenesetre a „harmas” szállóigévé vált.

A napokban, pontosan 2023. július 4-én az ulmi járásbíróság a létező legsúlyosabb büntetést, letöltendő életfogytiglant mért egy 27 éves késes gyilkosra. Az udvarias, tartózkodó és nyugodt természetűnek ismert eritreai fiú egy adventi reggelen

23 késszúrással, brutális kegyetlenséggel megölt egy iskolába igyekvő 14 éves leányt és ennek 13 éves barátnőjét is életveszélyesen megsebesítette.

Eredetileg nem a lányokat akarta megölni, ők csak az útjába estek. A gyilkos düh már egy ideje fortyogott benne, úgy érezte, hogy a német hatóságok tönkretették az életét, nem azt adják, amit ő várna. Nem adnak neki például útlevelet, hogy szabadon utazhasson, akár haza is. Mert oda akart ő menni, haza akart utazni Etiópiába, feleséget akart hozni magának onnan, hogy társtalanságát és szexuális frusztráltságát feloldja. No wife-no life! – hajtogatta.

Az nem jutott eszébe, ha már hazamegy, akár otthon is maradhatna.

A bűncselekmény reggelén a járási menekültügyi hivatalba akart menni, hogy késsel kényszerítse ki útlevelének kiadását. Amikor kilépett a menekültszálló kapuján, észrevette a látásból ismert két leányt, és hirtelen arra gondolt, hogy felismerték benne a gyilkos szándékot. Attól félt, hogy meglátták nála a kést és feljelentik a rendőrségen, ezért támadt rájuk. Az is lehet, hogy a bosszúvágyát a lányokon akarta kitölteni. A törvényszéki szakértő szerint szó sem lehetett felindulásból elkövetett bűncselekményről és a személyiségzavar is kizárt.

Pszichiáter legyen a talpán, aki ezek után mer találni mentális rendellenességet és a közvetlen kiváltó okot meg tudná fejteni.

Hogyan képzelhetett ilyet, hogy késsel kényszeríthet egy hivatalnokot, erőszakkal megfélemlítheti, hogy az végül kiadjon neki egy hivatalos dokumentumot? – tették fel a kérdést megrökönyödve a németek, mert nem értik ezt a világot, ennek a működési mechanizmusát. „Harmas”, jutott eszembe rögtön, pedig az egyetemi vizsgán csak egy ártatlan (?) helyzet volt vagy 50 éve, de az indulatok és a megoldási mechanizmusok nem sokat változtak az idők során. Hogy lehet az, hogy egy csendes, szorgalmas, megbízható fekete fiú, aki a 2015-ös menekülthullámmal érkezett Németországba, ilyen tettre ragadtatta magát? – kérdik.

Hogy lehet – kérdem én –, hogy hét év után sem tudott beilleszkedni ebbe a társadalomba, nem tanult meg németül, nem szerzett szakmát, részidős segédmunkás volt, hét év után is még menekültszállón élt, és etióp feleségről álmodozott.

Lelki problémáit pszichológus kezelte német módra, azaz empátia nélkül. Tettének elkövetése után öngyilkos akart lenni, de még ez sem sikerült neki.

A gyilkosság felkavarta az indulatokat. Illerkirchberg ötezer lakosú, többségében katolikus település Baden-Württenbergben. A menekültek szétosztására hozott német kvótatörvény alapján Illerkirchberg is befogadta az előírt számú, többségében fiatal férfit. 2019-ben négy ilyen férfi a menekültszállón megerőszakolt egy 14 éves lányt. Az elkövetők már szabadlábon vannak, egyiküket éppen most irányította vissza a francia rendőrség. Az ő menekültkérelmét már korábban elutasították, haza mégsem toloncolják, mert Afganisztán nem biztonságos ország. Így aztán a határok nélküli Európában bóklászik, míg a benne lappangó feszültség vagy férfierő újra felszínre nem tör.

A hivatal dolgozóit sokkolta a támadó eredeti szándéka. Most védőfelszerelést követelnek maguknak, golyó- és késálló üveget az ügyintézői ablakra. Vagy talán sokkal elnézőbbek lesznek, az előírásokra fittyet hányva kiadnak nem járó papírokat, engedélyeket, azaz megadják a „harmas”-t, mintsem életükkel fizessenek az európai  rend betartásáért. Az áldozat maga is migrációs hátterű, egy beilleszkedett török család gyermeke. Ő már itt született, itt szocializálódott. A szülők nyílt levélben fordultak a helyi közösséghez. „Semmilyen neheztelés és harag nem ér annyit, hogy feláldozzuk közös békénket”, és kérték, hogy helyzetükkel ne éljen vissza semmilyen politika. A menekültszállót lebontásra ítélték, helyét sóval hintenék be, vagy inkább fűmaggal, parkot akarnak ott létre hozni, a megbékélés parkját.

Különös hallani ezt most a francia lázongások idején.

Ha a török apa fájdalmában és tehetetlenségében leszúrta volna az eritreai támadót, vagy bárki más, például egy rendőr lelőtte volna, lehet, hogy állna a bál, és a franciához hasonló migránsindulatok hulláma szántott volna végig Németországon.

Ehelyett a keresztény érzelmű helyiek a megbékélést hirdetik, megbocsátanak és továbbra is hiszik, hogy van jó befogadás politika, és mindenkinek joga van jobb és szebb, európai életre.

Ennek ellenére gyanítom, hogy az ügyben hozott gyors és súlyos ítéletben része volt a francia zavargásoknak. Keménységet kellett mutatni, a hatalom és a jog erőteljes fellépését, ez az egyetlen, ami segít. Végül is átterjedhetne az erőszak akár ide is, a francia határ mindössze kétszáz kilométerre van Illerkirchbergtől.

Rab Irén, történész

Kiemelt kép: Pixabay