Valószínűleg a nyár után, tehát szeptemberben születik majd döntés a nyugdíjemelésről – írja a Világgazdaság a Bankmonitor írására hivatkozva . Azt írják: valamilyen mértékű emelésre szükség lesz majd visszamenőlegesen, hiszen a Magyar Nemzeti Bank júniusban publikált idei előrejelzése 16,5–18,5 százalék, de a megkérdezett piaci elemzők még ennél is fájdalmasabb, 18–19 százalék közti értékre számítanak.

Azaz ez meghaladja a már kifizetett 15 százalékot (ez volt eddig az idei emelkedés), így ennek értelmében

további 1,5, de valószínűbb, hogy 3 százalékos nyugdíjemelés jöhet.

Eszerint novemberben az átlagnyugdíj megemelkedhet nagyjából 216 ezer forintra, és az idősek egy összegben kézhez kaphatják a januártól októberig eltelt 10 hónapra (plusz a 13. havi nyugdíjra) járó emelést is: ez az átlagnyugdíj szintjén körülbelül 69 ezer forint egyszeri kifizetést jelentene.

A visszamenőleges emelésre az öregségi nyugdíjasok és az úgynevezett „nyugdíjszerű ellátásokban” részesülők is jogosultak. Ők együttesen havi 465 milliárd forint ellátást kapnak az államtól, tehát egy 3 százalékos nyugdíjkorrekció nagyságrendileg havi 14 milliárd forint pluszráfordítást igényel.

Forrás: Mandiner

Címlapkép: MTI/Varga György