A XXI. század konzekvencia nélküli század. A nukleáris fegyverek, lézertechnikák koráról, ahol a digitális világ már-már ördögi megoldások irányába fordul, amikor a mesterségesen létrehozandó ember víziójával kacérkodik.

Pár évtizede, egészen pontosan harminc évvel ezelőtt a világbéke idealizált korát láttuk magunk előtt, mivel éppen akkor szűnt meg a kétpólusú világ.

A CIA és a KGB utódszervezeteinek operatív tisztjei közös asztal mellett fabrikáltak új célpontokat – terrorizmus, szervezett bűnözés –, elkerülendő, hogy ellenség hiányában munkanélküli-segélyért kelljen sorba állniuk. A nemzetközi politika a társadalom, a polgárok szintjéről nézve valóban kitisztultnak tűnt. Ennek egyik érzékelhető távlata volt, hogy az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti térség virágzásnak indult. Nálunk, Magyarországon is a szocializmus idején sokat látott öreg pesti vagányok, az utca nélkülözhetetlen megmondóemberei erősen törték a fejüket, hogyan kerülhető el a nagy kibékülést magában hordozó „totális unalom”. Kikről szólnak majd a politikai viccek, kabarétréfák?

Tiszta sor, gondoltuk, hisz a törvények és szabályok, vagyis a társadalmi trendek beláthatóbbá váltak. Majd jött a sokkoló kijózanodás a korábban jól működő vészjelzőink stand-by állapotba kapcsolása miatt.

A 2008-as bankválságot néhány nagyravágyó, magáról megfeledkezett, csaló bankár számlájára írtuk. Még akkor sem értékeltük túl a helyzetet, amikor kiderült, sokkal komolyabb következményekkel jár, mint ahogy indult.

Alighogy felocsúdtunk, illegális módon érkező bevándorlók özönlötték el Európa és az Egyesült Államok földjét. Megmagyaráztuk, mert meg akartuk önmagunkkal és mindenki mással értetni, hogy az érkezők a háborúk áldozatai, vagy olyanok, akik élettérvesztés miatt kényszerülnek Európáig vándorolni. Érveltünk, vitáztunk, de csak egyre rosszabb lett a helyzet, amit ma már a lángoló Párizs, Marseille és más francia városok „világítóan” bizonyítanak. Majd 2020-ban házi őrizetbe kényszerült a világ egy parányi ellenség, a SARS–CoV–2 nevű koronavírus „kiszabadulása” miatt, hogy ezt követően oltáspárti és oltásellenes táborra szakadjanak a társadalmak.

De a remélt világbékére az igazi csapást az orosz–ukrán fegyveres konfliktusként indult, a NATO és Oroszország közötti háború jelenti és mindaz a folyamat, ami abból a felismerésből származik, hogy semmi sem az, aminek látszik vagy aminek a politika láttatja és kommentálja.

Vegyünk hát néhány példát a nagypolitikai játéktér időnként ordenáré, de századunkban egyre gyakrabban jelen lévő silány átveréseiből.

Első eset: Az Egyesült Államok szigorítja az egyébként ­NATO-szövetségese, Magyarország állampolgárainak vízumkiadását 2023-ban Amerika nemzetbiztonsági érdekére hivatkozva. Amit viszont a demokrata kormányzat nem tart biztonsági kockázatnak, hogy naponta több száz, útlevéllel és vízummal nem rendelkező illegális bevándorló lépi át az USA déli államainak határait.

Második eset: Magyarország antidemokratikus, idegengyűlölő társadalom, ahol „külföldiül” senki meg se szólaljon, ha jót akar magának – terjed a nemzetközi közbeszédben. Eközben már lassan alig látható magyar felirat Budapest főváros utcáin az angol nyelv térhódítása miatt. A szórakozóhelyeken a pincérek előbb szólalnak meg idegen – angol, német, olasz vagy bármilyen más – nyelven, mint magyarul, abból kiindulva, hogy a kedves vendég bizonyosan a hozzánk látogató, egyre nagyobb számú turisták közül való. Ugyanakkor

természetesen nem kérünk az identitás nélküli illegális bevándorlásból – amit az Euró­pai Unió erőltet –, ezért állítják hát be idegengyűlölő nemzetnek hazánkat. 2019-ben, a Covid előtt volt az ideihez hasonlatos külföldi turistainvázió Magyarországon.

Ráadásul az EU bürokratáinak fejében fel sem merül egy apró kontraszt, mely a szintén EU-tag – így a Nyugat barátságát és támogatását egyértelműen élvező – Lettországban vált gyakorlattá az elmúlt hetekben. Történetesen az a valóban idegengyűlöletre hajazó megoldás, hogy több ezer orosz nemzetiségű lett állampolgárt erőszakkal deportálnak Oroszországba, mivel nem tudják/akarják letenni a lett nyelvvizsgát.

Egyébiránt ilyen nyelvvizsga-kötelezettség a Lettországba illegálisan érkezett migránsoknak nincs előírva. Nyilvánvalóan azért, hogy Brüsszel érzékenységét meg ne sértsék.

Harmadik eset: erőteljesen fújják az amerikai, francia és egyéb európai országok harci kürtjeiket a Nigerben végrehajtott katonai puccs miatt. Követelik, hogy az egyébként francia pénzzel és támogatással, vagyis demokratikusan megválasztott Niger elnökét, Mohamed Bazoumot a puccsisták helyezzék vissza az elnöki székbe. Különben – szól a dörgedelem – kénytelenek lesznek katonai erővel érvényt szerezni akaratuknak az antidemokratikus puccskísérlettel szemben. Nem lehet egyetérteni azon politikai módszerrel, hogy a nép által (mindegy is, hogy kinek a pénzén) megválasztott elnököket holmi puccsra hajlamos erőterek leváltogassák.

De!

Akkor mi történt 2014-ben Kijevben, a Majdan téren? Ahol – ezt már azóta senki nem is tagadja – amerikai és más nyugati országok politikai támogatásával puccsisták elűzték az egyébként demokratikusan megválasztott korábbi ukrán elnököt, és még fegyveres támogatással is hatalmon tartják a puccsisták „leszármazottait”.

Létezne demokratikus és antidemokratikus puccs, mert máskülönben hogyan lehetne értelmezni ezt a kettősséget, amely arcátlan módon tárul a szemünk elé?

Rossz érzés, amikor minket, a társadalom tagjait, választókat, fogyasztókat, a gondolkodó embert a világot uralni akaró gazdasági erőterek – karöltve a politikai elit behódoltjaival – ostobának tartják, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy hatalmuk csak bizonyos időre szóló mandátum. Ezzel szemben a társadalom civil tömegeinek ideje sosem jár le a világbékére várakozva.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke

Kiemelt kép forrása: Mandiner