A zabolátlan szavak divatját éli a sajtó. Ezek olykor félreérthetők, és ráadásul mulatságos közlések állnak elő.
A funkció nélküli túlzások, a brutális, a fantasztikus, a horrorisztikus, továbbá az egyre több személyre alkalmazott sztár, királynő, legendás és hasonló szemléletes, de öncélúan nagyzoló szavak, kifejezések egész légióját vonultatja fel a média; gyakori a nyelvi fennhéjázás, durrognak a szópetárdák. Ennek következménye aztán gyakran a jelentéstaszítás, sőt a szótévesztés.
Így például a zabolátlan szavak divatját éli a sajtó. Ezek olykor félreérthetők: „Eléggé érdekes személyiség, furcsaságai ellenére viszont hihetetlenül okos.” Nem jobb, ha elhisszük, hogy okos? Mondjuk tehát inkább ezt: furcsaságai ellenére bámulatosan (csodálatra méltóan) okos. „Hihetetlen izgalmakat sejtet a megyei első osztályú pontvadászat.” A szerző bizonyára ezt akarta írni (a mondat más hibáját is javítva): Lélegzetelállítóan izgalmasnak ígérkezik a megyei első osztály pontvadászata. „Mindenki irtózatosan kedves volt, és igyekeztek segíteni” – olvasom a lelkendezést egy internetes oldalon. Pontosabb lett volna ez a szerkezet: fölöttébb kedves. „Nem is próbálom tagadni, hogy szörnyen vonzó nekem” – írják egy internetes oldalon. Pontosabban: igencsak (meglehetősen, roppantul) vonzó. Még év elején adta hírül a média: „Borzasztó híres magyar regények és művek válnak teljesen szabadon felhasználhatóvá”. Köztük Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk c. regénye és Az üvegcipő c. meghatóan szép vígjátéka. Cseréljük is szót: különösen (rendkívül) híres.
„Ez a lány iszonyúan szép, nagyon csinos és tökéletes az alakja!”; „Rettenetesen szép lány, sokszor én is próbálkoztam nála, de sikertelenül”. – olvasom a világhálón. Vagy rettenetes, iszonyú – vagy gyönyörű, meseszép! Ha utóbbi (bizonyára), akkor például feltűnően szép. Vagy: tündérszép, elragadó. S akad még más, hasonló példa a sajtóban: „Borzasztóan szép imaginárius szimfónia!” A kifejezni szándékozott tartalombak megfelelően legyen elbűvölő az a zene (vagy szerfölött szép, s így még alliterál is)!
„Annyit tudni kell erről az úriemberről, hogy…” – hangzott a rádióban. Semlegesen, nem dicsérően szóltak az illetőről, tehát felesleges, túlzó kifejezésként használták az úriember szót. Precízebb ez esetben a tárgyilagos megjelölés: a fiúról (férfiról), úrról. „Erről ez az úriember meg hasonszőrű barátai tudomást sem vesznek, mert csak azt veszik észre, amit akarnak”. Ők aztán tényleg igazi „úriemberek”… – hatalmas idézőjelben. Félre a tréfát: ez már téves szóhasználat! Miképp a következő: „Az úriember a város egyik szállodájában lopott egy laptopot”. Továbbá: „Ez az úriember abszolút hatalmat kívánt gyakorolni, így ellentmondást nem tűrve megkövetelte, minden döntés az ő jóváhagyásától függjön.” Ők is „úriemberek”, méghozzá a javából!… (Lehet, illetve van persze ennek a szónak – főleg a szóbeliségben, hangsúllyal is jelölve – pejoratív mellékíze, de szótévesztésnek minősül, különösen írásban, ha ártó cselekedeteket elkövetőkre használjuk.) Angol nyelvű barátunkkal miképp értetnénk meg, hogy gentlemannek nevezünk egy gátlástalan, alávaló személyt, gazembert?
Jó tulajdonsága az újságírónak az empátia, örvendetes, ha a riporter beleéli magát a történetbe. Ám ha túlságosan elragadtatja magát, azzal többet árt, mint használ. Az alábbiakban megjelölt szavak, kifejezések nem válnak javára egy mégoly lelkes szövegnek sem, s az alanyt éppúgy nem juttatják a meglevőnél nagyobb megbecsüléshez, hírnévhez, amint a megszólaló viszonyulása sem lesz igazabb e túlzások használatával: „maradok végtelen tisztelettel”; „továbbra is végtelen alázattal dolgozik”. A tisztelettel és az alázattal szavaknak önmagukban is nagy a kifejezőerejük, aligha kérnek külön jelzőt. Az „überelhetetlen siker” pedig kellő mértéktartással, magyarosan: egyedülálló, páratlan siker.
X. bácsinak „mindenkihez van egy kedves szava”, Y. néni, „a szakma atyaúristene” – harsogja a média. Erre szokták mondani, hogy átesik valaki a ló másik oldalára… Hozzá még: jó szándéka képtelenségre ragadtatja. Az utóbbi közlés pontosan: a szakma tekintélye, mindentudója.
Szerző: Arany Lajos
